Nem hittem, hogy valaha ilyen kérdést teszek fel, főleg, hogy nem hiszek benne, nincs rá bizonyítékom, sőt nem is akarom, hogy valóságos legyen, hogy kell valami szellemnél erősebbet távozásra bírni?
Megpróbálok leírni mindent.
Én nem észlelem a természetfelettit, nem látok szellemeket, nem nagyon volt dolgom ilyenekkel. Majd volt egy időszak az életemben, mikor nagyon "rákattantam" erre a témára, vagyis a természet felettire, mindig erről olvastam. Ezt az váltotta ki, hogy fura karaktereket rajzoltam, láttam pár dolgot "amit nem tudok mire vélni" és néha éreztem dolgokat, hideg lehelet, érintés, szúró fájdalom a hátam egy, majd több pontján, mintha piócák lennének rajta, egyszer, nem is tudom hogy mondjam, kiadtam egy fura hangot, a pupillám teljesen kitágult, majd mormoltam valamit majd mondtam anyukámnak, nemsoká itt van, nemsokára eljön, nem tudta miről beszélek, én sem, majd pár nappal rá fura dolgokat éreztem a wécében, ott történt pár nappal előtte az egész, azóta mindi csukva az ajtó, ha nyitva úgy érzem figyelnek, idegeskedni kezdek, félek, ráz a hideg, fájdalmaim lesznek, szó szerint érzem ha nyitva marad, anyukám és testvérem is érzett hasonlókat, szóval rátérnék a lényegre, ha valami itt van és létezik, és valahogy megidézhető, hogy lehet megszabadulni tőle, ha valaki találkozott már hasonlóval, mit tudott tenni, a negatív kritika is érdekel, mi lehet ez, személyiség zavar, paranoiai, megszállottság?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!