Álmodtam, vagy tényleg megjelent ott valanmi?

Akkor nem volt egyértelmű. Mondjuk nekem is volt olyan álmom, hogy azon belül felébredtem. Sőt, annyira valóságos volt, hogy össze is vesztem miatta a feleségemmel.

Volna egy javaslatom: Üzemelj be egy webkamerát, minden éjjel vetesd fel vele a szobát. Ha bármikor is látod, hogy ilyen történik, másnap nézd vissza. Biztos vagyok benne, hogy csak magadat fogod látni az ágyban fekve, álomba merülve.

Istenem, tiszta szánalom ahogy okoskodtok. Miért képzelődött volna? Mondjuk mindenki magából indul ki. Látta az édesanyja is akkoriban, csak nem mondta el neki. Nyilván ő is halózott nem?

Egyébként kérdező nem ez az első kérdés itt gyk-n amiben a szempárról van szó. Egy fiú a szobája ajtó üvegébe látott mindig este egy sárga szempárt ami őt nézte, egy másik kis gyerek meg a wc-be látott egy nagy zöld szempárt ami nézte. De bizonyára mindenki csak képzelődik...

Kedves Wyrm!

Nézzük a tényeket. Ezek olyanok, amiről mindenki meggyőződhet néhány egyszerű kísérlet elvégzése után.

Az első:

Kérj meg valakit, hogy diktáljon le 40 számot véletlenszerűen. Egyszeri hallás után próbáld meg visszamondani. A feladat gyakorlatilag lehetetlen. Nagyon kevés embernek sikerül. Egyetlen egyről hallottam, akinek ez valóban ment, de az inkább betegség, mint áldás.

A memóriánk nem tévedhetetlen. Ezzel kár is vitatkozni.

Ezzel a kísérlettel be lehet bizonyítani, hogy a memória nem tévedhetetlen, de azt, hogy kiszínezi az emlékeket, még nem. Utóbbira itt egy másik kísérlet/felmérés:

Megkérlek rá, hogy idézz vissza egy régi, gyermekkori emlékedet. Mondjuk azt, hogy játszol az óvoda udvarán.

Mit látsz? A homokot és a kezeidet, vagy inkább önmagadat, ahogy ülsz a homokozóban?

Az emberek nagy része egy régi emléket nem E/I-ként él meg, hanem külső szemlélőként látja önmagát.

Ha te a kisebbséghez tartozol, idézz vissza egy rég látott filmet. Menni fog a dolog, emlékszel a cselekményre, de ha újra megnéznéd, rájönnél, hogy a jelenetek kissé máshogy voltak, bár a lényegre te is így emlékszel.

Ez a jelenség azért van, mert könnyebb letárolni a lényegi információkat, és szükség esetén generálni hozzá egy képet, mint megjegyezni a teljes mozgókép minden lényegtelen részletét.

Ha a fentiek után is meg vagy róla győződve, hogy a memória tévedhetetlen és a kamera elbújhat mellette, akkor az pech.

A második:

Nézz fel a holdra! Látni fogsz egy arcot.

Fogj egy üres papírt, rajzolj rá két pöttyöt, és az egész alá egy felfelé kunkorodó félkört. Látni fogsz egy mosolygós arcot.

Fordítsd meg a papírt, rakd rá a tolladat keresztben, a toll két vége fölé rakj egy-egy gombot, vagy ásványvizes kupakot vagy akármi mást. Látni fogsz még egy arcot.

Az emberi elme próbál ismerős mintákat illeszteni a látott képre. Így vagyunk képesek felismerni egy széket, egy madarat, egy autót, akár úgy is, hogy előtte azt a konkrét példányt nem láttuk.

Ennek a képességnek számtalan előnye, és néhány hátránya van. Az egyik hátrány az, hogy mindent valamihez hasonlítani akarunk. Így lesz pl. két fénypontból egy szempár.

A fentiekből látszik, hogy nem jelent túl sokat, ha egy 17 éves lány visszaemlékezik arra, hogy nyolc éves korában látott egy szempárt. Az akkori énje biztosan elhitte, hogy látta azt a szempárt, de ez nem jelent semmit. (Az anyáról később)

A sok hasonló eset szerintem a második pontra vezethető vissza. Látnak valamit, amibe az elméjük akaratlanul is behelyettesít egy csillogó szempárt.

Egyébként vicces dolgokat tud produkálni az élet.

Én pl. pár napig azt hittem, hogy megőrültem, mert este a gépem mellett hangokat hallottam még úgy is, hogy mindent lekapcsoltam. Aztán rájöttem, hogy a hangfalam befogta a Petőfi rádiót.

A kérdező esetében az egyedüli érdekes részlet az édesanya beszámolója, aki szintén látott egy ilyen zöld szempárt, ráadásul éber állapotban és másik szobában, másik lakásban.

Ez az egy, amivel nem tudok mit kezdeni.

Kedves kérdező! Írtad, hogy édesanyád részletesen elmesélte, hogy mit látott. Megosztanád velünk is?

Még egy megjegyzés a végére:

Nem azért nem hiszek ilyen spirituális dolgokban, mert elvből elzárkózom, hanem azért, mert nem látok rá semmi bizonyítékot. Egyszerűen a valóság olyan összetett és bonyolult, hogy eddig minden általam látott és hallott jelenségre létezik realisztikus magyarázat. Minek fogadjam el akkor a szellemek itteni ténykedését? Ha majd üvegek repülnek a fejem körül, átgondolom a nézeteimet.

Én csak annyit szeretnék kérdezni, hogy kinek a szobája volt az anno?

(ez csak azért érdekel, mert a nagymamámékkal lakott régen a dédim is, de még kicsi koromban meghalt, emlékeim nem maradtak róla, csak közös képek.Az ő régi szobájában én is feszélyezve éreztem magam miután meghalt, de erre se emlékszem mindre, csak már "idősebb" koromból. Ugyanez volt a nagyapám szobájába, bár az ő haláláról már vannak emlékeim)

Tehát lehet veled is valami ilyesmi volt.

Anyukád dolgára nem tudok mit mondani sajnos.

Előszó: Túlságosan lebecsülöd a saját fajtádat.(Kíváncsi vagyok, hogy szerinted érvényesek-e ezek a fejtegetések saját magadra.)

Az összleírtjaid alapján ismételten csak azt tudom mondani, hogy a magad nevében prófétálj itt bekezdéseket, és ne máséban.

Könnyű 3. félként szólni olyan dolgokról, amik a tapasztalást igénylik, csak hát egyúttal üres is: Ebből következik; -- hogy hiába a sok fejtörés, nem a te fejtegetéseid fogják megmagyarázni más "sztorijait".

"Még egy megjegyzés a végére"

Akkor már nekem is: Teljesen rendben van, hogy nem hiszel olyan dolgokban, amire nincs ésszerű bizonyíték, de a saját fajom ócsárolását én inkább kihagynám.

Amúgy értékelem, hogy vetted a fáradtságot.