Gyerekkoromban a szobában voltam, és a villanykapcsoló felől valaki, vagy valami a nevemet mondta. Nem volt a szobában senki, és a házban sem. Nem álmodtam, és nem képzelődtem. Mi lehetett ez?

Egy gyermek hajlamos felfújni a dolgokat.Valószínűleg azért emlékszel a mai napig olyan tisztán rá mintha ma történt volna mert nagyon megrémülhettél. Az is lehet hogy csak álmodtad, és sokszor az álom a valóssággal olyan nagy mértékben összefonódhat, hogy nem érzed a realitást benne.

Lassan 40 éves vagyok, 5-6 évesen én is átéltem a tiédhez hasonló élményt amit a mai napig nem tudok megmagyarázni mert előtte és utána sem éltem át hasonlókat.A mai napig mintha tegnap történt volna...

Én a szüleim szobájában feküdtem az ágyon, nyitva volt az ajtó egyenesen kiláttam az előszobába ahol az előszobai fal világítása fel volt kapcsolva. Egyszer csak női alakokat láttam akik sorra bele néztek a tükörbe, utána megfordultak és elmentek. Az arcukat viszont nem láttam a tükörbe. Másnap és még nagyon sokáig meg voltam győződve arról, hogy ez az egész maga volt a valóság. A további gyermekkoromra, sőt fiatal felnőttkoromra is bizony ez az eset rányomta bélyegét mivel nemcsak a sötétben, hanem a világosban is féltem. Egészen addig amíg nem láttam be hogy ez az egész csak a képzeletem műve volt. Én az átlagnál nagyobb képzelőerővel voltam megáldva. Ha divatlapokon szereplő hölgyek egy kicsit szúrósabb tekintettel néztek, vagy éppen különc ruházatuk volt már beindult a fantáziám, hogy kik lehetnek ők, ha van gyerekük hogy bánhatnak azokkal stb. Lehet hogy éppen ez volt a kiváltó oka hogy ilyet álmodtam illetve azt hittem akkor hogy láttam. A mai napig ha kezembe veszem ezeket a divatlapokat és végiglapozom őket, átélem azokat az érzéseket amit akkor is átéltem ugyanazzal az intenzitással mint akkor. Bár most már másképp magyarázatot adok rájuk mint akkor.

Úgy gondolom, hogy egy megértő, nem cikiző családtag sokat tud segíteni a félelmek vagy rossz álmok feldolgozásában. Sajnos nekem nem tudott senki sem segíteni. Így felnőttkoromba amikor megszületett első gyermekem vettem önkézbe a félelemeim feldolgozását. Szó szerint farkasszemet néztem velük.

Szerencsére sikeresen. Akkoriban még nem gondoltam arra, hogy lehet majd a gyermekem is hasonló cipőbe kerülhet.

És lám ez is bekövetkezett: második gyermekemnek voltak rossz álmai, képzelgései a sötét szobába és akkor bizony nem lehetett az, hogy az Anyu is be van parázva....

Muszáj volt megnyugtatnom, komolyan venni amit mond és beszéltetni őt a félelmeiről.

Úgy gondolom a félelmeinken csak úgy tudunk úrrá lenni, ha szembenézünk azokkal.

Kedves kérdező!

Egy gyermek védtelen és kiszolgáltatott helyzetben van, képzelőereje pedig határtalan. Hidd el a te eseted is egy álom-valóság közeli élmény lehetett... később lehet hogy te is magyarázatot fogsz rá találni.