Mi dolgom lehet a mostani életemben azzal, aki egy előző élünkben megölt engem?
Olyanok válaszát várom, akik hisznek az ilyesmiben.
Az illető a szerelmem volt. Titokban a szeretőm volt, mindenki más azt hitte, csak jó barátok vagyunk. Aztán egyszer spiccesen kb. egy tucat ember előtt bevallottam, felvállaltam a dolgot, ami miatt kiközösítettek minket, elvesztettük a rangunkat, és a méltóságunkat. Ő pedig ahelyett, hogy megszökött volna velem, vagy tudom is én milyen lehetőségünk volt még, leszúrt engem, majd magával is végzett. Vagy igazából nem tudom, hogy ő mennyivel élt túl engem, mert csak annyit láttam még haldokolva, hogy a tőrével megvágja az arcát (azokat a hegeket most is viseli, állítólag gyermekkori baleset), majd felvágta az ereit.
Gyermekként volt egy látomásom róla (a mostani arcáról). Majd később visszatérő álmok az előző életünkről. Nemrég ismertem rá valakiben. Arra, hogy megölt, csak nemrég jöttem rá az elmémben egy gát miatt, talán eddig nem voltam még rá kész, hogy tudjam. De annyi utalást kaptam rá, hogy szinte biztos, hogy valamiféle dolgom van még vele. A történtek tükrében mi lehet ez? Kölcsönös megbocsátás? Ha nincs ez a sok jel róla, azt sem tudom ki az, miért haragudtam volna rá? Vagy ez ilyen felsőbb, spirituális dolog? Most sem haragszom, csak nem értem. Azt sem tudom ő tud-e rólam és az előző életéről. Hogy hisz-e egyáltalán ilyesmiben. Vagy csak a beteljesületlen szerelem vár ennyi éven (évszázadokon?) és életen át beteljesülésre? Nemrég házasodott meg, én boldognak látom. Bár vonzódok hozzá most is, ez tény, van benne valami. Miféle dolgunk lehet egymással? Miért ez a sok utalás, jel, ami egyre mind felé mutat? Főleg, hogy enélkül a tudat nélkül azt tekintve kik vagyunk, talán soha nem kellene, hogy közünk legyen egymáshoz. Két külön világ vagyunk felszínesen nézve. Csak hogy mélyebbre ástam, csak így derült ki mennyire értem, milyen tisztán és mélyen érzem őt.
És, ha még mindig él benne gyilkos hajlam? Mi van, ha az előző életben pszichopata volt?
Vagy esetleg azzal, hogy felszínre hozod a múltatokat, tönkreteszed a házasságát?
hmhm...Olvasom itt a sok okostojást ok-okozat,kiegyenlítés meg nem-reagálás,közben meg senki nem tud semmit. :D
Ezek általános vackok,minden karma mögött érzelmek húzódnak meg,azaz egyedüli karmateremtő...amit ezekből sikerül tudatosítani az már elengedés/karmaoldás...Az ember maga egy egész szimbólumrendszer,amit ösztönösen tesz/reagál az beszél a legtöbbet,mert az tudatalatti.
Azt nem írtad hogy pontosan hol szúrt meg,mert ha pl. szívbe az egyértelmű,de a hasbaszúrás szimbolikus jelentése,hogy a hatalmadat akarta megtörni (vagyis képes voltál szembefordulni a társadalmi elvárásokkal,amit ő nem tudott felvállalni)-napfonatcsakra/hatalmi kérdések..
Az arc felvágása-képmutatás/megsértése,ránkerőltetett álarc-szintén pusztítás.
Az érfelvágás-megszabadulás az otthonról hozott értékrend és érzelmi befolyás alól.pl.Konvenciók a szűk családi körből...
Az is érdekes lenne,hogy melyik oldalon van a sebhely,jobb v. bal?Befogadó v. adó?Anyai v. apai ágon kapta a lelkinyomort?...száj,szem,teljes arc?minden beszél...
Bár nem az ő hibája,gyakorlatilag 1 gyáva xar volt,ezzel kellene most szembesülnie.Ha a heg még ott van az arcán ráadásul gyerekkorától kezdve,akkor nem sikerült még megoldania,de az jó,hogy már "kívül" van,ezis egyfajta üzenet a saját tudatalattijától.(megoldandó feladat)..Írtad,hogy most is sikeres,elismert ember,tehát ugyanaz a felállás,mint az említett előző életben.Presztízs,társadalmi felszín,látszatélet,stb...
Gyilkosság nem lesz belőle,mert nem abban a korban élünk,hogy ne lehetne bármit felvállalni,de az ho magányos és befelé forduló mindent elmond a csodás házassága ellenére is...(ilyenkor pofoznám fel a szülőket :D)Szóval megint te leszel a katalizátor,ahogy én látom elég mély a dolog ahhoz.Kérdés,hogy fel meri-e vállalni majd a feleség és család előtt v. nem,sztem ebben kell majd segítened.
Hasba szúrt hátulról, kb. a szegycsontom alatt egy kevéssel. (Azt hittem meg akar ölelni, mert gyakran ölelt meg hátulról(is), és egyébként ekkor is ezt tette, megölelt, miközben tette, a nyakamba is csókolt). Aztán megkerült, miközben lerogytam és hátra estem, ahol az imént még ő volt. Tudtam, hogy van pár percem, nem szívet vagy tüdőt talált el, mégsem tudtam az iszonyú fájdalomtól, és a mélységes döbbenettől megszólalni, miközben az ingemen már több volt a vörös, mint a törtfehér, és a szám is meleg, sós, fémes ízű vérrel telt meg. A bal szeméhez közel sértette fel a pengével az arcát, majd az megcsúszva az orrán és állán (az álla jobb odalán) is felkarcolta a bőrét. A szeménél szemből nézve fordított C alakú a heg, olyasmi mint a fogyó hold. Elég jellegzetes. Aztán mindkét csuklója következett. Ez úgy lehetséges, hogy nem keresztbe vágta át őket, hanem a csuklójától a könyöke felé, kb. az alkarja közepéig, nagyjából a vénáját követve. Először a jobbat, majd a remegni kezdő kezével a balt (jobb kezes volt), majd a penge kicsusszant a kezéből, véresen, ragacsosan, idegesítő csörömpöléssel érkezve a padlóra. Felém lépett, lerogyott, én csak néztem a még elcsúfítva is gyönyörű arcát, megéreztem a vére szagát (nem tudom hogyan, hisz nekem is vérszagom volt, amitől rosszul lettem volna, ha nem vagyok már eleve rosszul), és csak vártam, remélve, hogy kérdő tekintettel nézek rá, és mondani fog valamit. Sírva fakadt, mielőtt minden elhomályosult. Éreztem, ahogy rám borul, égő - még sokkal égőbb érzést, ahogy a sebemre, a mellkasomra nehezedett, megfogta a ragacsos kezeivel az arcom, de a keze remegett, egyre hűlt, az ujjai egyre merevebbek lettek, már alig, hogy tudta mozgatni őket, a forró könnyeit az arcomon. A szempilláim közt pár másodpercre még homályosan láttam, majd újra leragadt a szemem, de még éreztem, ahogy zokog, a fájdalmat, a vérszagot, és a csalódást: miért??? Végre mondott valamit, de a zokogásától (és a haldoklás miatt?) egy szót sem értettem. Ennyi.
Egyébként mindketten férfiak voltunk.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!