Hová tűnik a szellem, a lélek?

Kedves fiatal Kérdező! Majd később rájössz,hogy amit te általános frázisoknak gondolsz,azok az élet lényegét alkotják. Ha majd erre rájössz,ez a kérdésed számodra egy nevetséges butaság lesz. De addig még sok idő fog eltelni,vagy nem,de ez csak rajtad múlik.

Üdv : Filoszmen,aki filozófi tanár

Az illúziókat (minden bizonnyal) valahogy a következőképp értik a válaszolók:

A lélek egy ködös, definiálatlan, ember által kitalált dolog. Soha senki nem látott lelket, soha senki nem mérte meg a léleknek bárnilyen hatását (az a 21 vagy valahány grammos kísérlet hamis), senki nem tudja pontosan, hogy mi az, és senki nem tudja, hogy „hogy működik”. A lélek fogalma egyfajta hiányt kitöltő, biztonságot és reményt adó fogalom. Megpróbálom felsorolni, hogy hogy értem ezt.

1. Ismeretlen: az ember nem szereti, ha nem tud valamit. Az ismereteinek hiányai által képzett űrt megtölti a fantáziájának termékeivel. Az őseink nem értették a természeti jelenségeket, ezért szellemeket, isteneket képzeltek el, akik ezeket okozzák, irányítják. Az ember nem értette (és most sem érti teljesen), hogy mi különbözteti meg az állatoktól, nem tudja, mi az a „plusz”, amitől öntudata, éntudata van. Ezért önkéntelenül valamiféle isteni szubsztanciát sejt magában, amit nevezhetünk akár léleknek is.

2. Félelem: az ember fél a haláltól, az elmúlástól, a véglegességtől, az ismeretlentől. Sokan nem tudnak, vagy nem is akarnak megbirkózni azzal a gondolattal, hogy a világegyetemhez, de akár a rövidke történelmünkhöz viszonyítva is mennyire jelentéktelenül, szempillantás alatt születünk és halunk meg. A lélek egyfajta halhatatlanságot biztosít, azt mondja, hogy a halál csak egy állomás, aztán jön a következő élet. Megnyugtató, biztosnágot nyújtó gondolat, érthető, hogy mennyien ragaszkodnak hozzá.

3. Megszokás, egyszerűség: egyszerűen megszoktuk a lélek fogalmát. Nagyon mélyen gyökerezik a nyelvben, kultúrában, mindennapi életben. A zene simogatja a „lelket”, rosszabb időszakainkban „lelkibetegek” leszünk, lelkesedünk dolgokért, szívvel-lélekkel végezzük munkánkat, lelkiismeretesek vagyunk. Sok helyzetben kikerülhetetlen a lélek fogalmának használata, kézenfekvő és magától értetődő. Nem csoda, hogy sokakban fel sem merül a kétség a lélekkel kapcsolatban.

A lélek fogalma tehát több szinten is áthatja életünket. Azonban ha egy kis kritikus hozzáállással és logikával állunk hozzá, a következőt állapíthatjuk meg: nem tudjuk még, hogy pontosan honnan ered az ember öntudata, de semmi okunk sincs feltételezni, hogy a biológiai folyamatainkon kívül bármi más is szerepet játszik benne. Ugyanígy nincs okunk feltételezni, hogy a biológiai folyamataink megszűnése, vagyis a halál után „lenne bármi”. Természetesen nem zárhatjuk ki a lélek létezését, de nem is erősíti meg semmi. Lehet hinni benne, és cserébe megadja azokat az illúziókat, amire szükségünk van. A biztonság, a halhatatlanság és a felsőbbrendűség illúzióját.

Ignoramus

Kedves Kérdező!

Nem tudom, ki az a számodra fontos személy, akinél épp ez a folyamat zajlik, amiről írsz, de neki ezt nagyon kemény lehet átélnie. Láttam olyan bölcset, aki tiszta, ép tudattal viselte teste folyamatos leépülését, miközben szelleme mindvégig élénk maradt. Azt hiszem, ehhez hatalmas erő és tartás kell, ami csak kivételes személyiségeknél létezik.

A Te életedben valóban azt tudod tenni, amit már előttem leírtak: vigyázol az egészségedre, és tartalommal töltöd meg a napjaidat. Ehhez persze hosszú távú életterv, koncepció kell. Egy a lényeg: visszanézve hogyan értékeled majd az itt töltött idődet.

Aki miatt meg ezen a kérdésen töprengsz, szerintem úgy segíthetsz rajta a leginkább, hogy mélyen átérzed, amit ő érez, és beszélgetésekkel hozzásegíted őt, hogy az állapotát könnyebben viselje. Ha erre nem képes, egyszerűen ott vagy vele és fogod a kezét. Ha ő teljesen tudatában van a helyzetének, akkor erősnek kell lennie, hogy méltósággal viselje. (És természetesen a mindennapi tennivalói körül tapintatosan, nem tolakodóan is sok segítséget tudsz nyújtani.)

Ami a "lelkét" illet: Benned és mindenki másban él tovább, aki szereti. És ezt szintén kőmaterialista alapon állítom: a vele töltött idő, az emlékek, a vele kapcsolatos anekdoták, stb., ami megmarad.

Sok erőt kívánok neked is!

Érezni fogod, mikor akar elmenni. Ne legyen lelkifurdalásod, ha épp abban a pillanatban nem vagy vele, nem véletlenül lesz az "épp az a pillanat". A tapasztalat azt mutatja, hogy az ember szeret egyedül az út végére érni.

Ezen kívül, ha már nem kommunikál, nem tudhatod, mi zajlik benne. Lehet, hogy már más tudatállapotban van, és tán érez fájdalmat, érzékeli, ami körülötte történik, de már másképp éli meg, másképp dolgozza fel. Talán neki már lényegtelenek (főleg, ha hívő) ezek a "földi dolgok".

Ha szeretnél, írj bátran privit!

Tudod kérdező, a lélek túléli a testhalált. A lélek test nélkül lát, hall érez és gondolkodik. Fénysebességgel közlekedik, de el kell jutnia az életet Teremtő nagy energiához, hogy általa és azzal eggyé válva, erőssé és halhatatlanná válhasson, mert a lélek mely a testet élteti leheletnyi, nem éri el egy ceruza elem feszültségét se itt a valóságban megsemmisülne.

Ezért nem igaz hogy holt lelkek itt-ott ücsörögnek vagy téblábolnak ártó, vagy segítő szándékkal.

Ezért nem igaz a teljes megsemmisülés, de épp így nem igaz reinkarnáció, vagy a mennyországa se.

A lélek, energia, amely felszabadul a testből, mint a villanyégőből a fény.