A lélek létezése a lényeg, a többi a salang.
A lélek maga a tiszta információ, ami örökké megmarad és fejlődik. Azt hogy ezt épp valami fizikai testben teszi, vagy egy fénytestben, vagy valami állóhullámként, belefagyva az időbe, nincs jelentősége.
Én a reinkarnációban hiszek, ugyanolyan okokból mint ahogy mások más tanokban hisznek.
A vallásoknak mindig van valamilyen túlvilágképe általában, az embereket mindig is foglalkoztatta mi van a halál után. Minden embernek van valami elképzelése erről, legyen az mennyország, reinkarnáció, vagy a semmi.
Én elutasítom a keresztény tanításokat, számomra idegennek és hidegnek hatnak. A reinkarnációban való hit sokkal közelebb áll hozzám, mint màs felfogások, ezért hiszek benne.
Tisztázzuk kortól függően a pokol először a felhők felett volt kvázi, aztán lett a föld alatt, azelőtt meg nem nagyon beszéltek erről, a legtöbb keresztény hittudós elfogadja az örök kárhozatot és manapság a reinkarnáció tanát teljesen elveti.
Ugyanígy a reinkarnáció tana épp a te írásod miatt reálisabb lenne, mivel amíg ilyen vágyaid és cselekedeteid vannak addig reinkarnálódsz, egyszer majd csak megtanulod.
Elmondanád légyszíves hogy nekem milyen vágyaim vannak?
Nyugodj meg mert nincs reinkarnáció. Igen vannak vágyaim például néha egy jó gyros egy hamburger vagy egy jó csaj.amiket a kérdésben adtam meg válaszokat azok a ti ábrándozos vágyaitok. Próbaltam a reinkarnáció hívők fejével gondolkozni
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!