Szerintetek van élet a halál után ? Ha igen, akkor hol élünk tovább ? Ha nincs, akkor mi értelme ennek az egy életnek ? Élünk, meghalunk és ennyi ?

Amiért még kétesek ezek a tapasztalások hogy nem egységes a belőlük leszűrhető konklúzió.

Van aki azt vallja hogy van reinkarnáció de nincs köztes lét csak a karma és a lélek vándorol és még a karma működésének elképzelése se teljesen egységes. A virginia egyetem kutatási "eredményei" pl ezt "támasztják alá".

Ők elmondásuk alapján több olyan reinkarnációs emlékkel rendelkezős esetet vizsgáltak ahol az előző inkarnáció halálos kimenetelű traumája nyomott hagyott a következő reinkarnáció testén. pl:csonka kézzel született mert előzőleg úgy halt meg hogy az apja munkagépe leszakította a kezét, deformálódott fej/ előző élet shotgun-al fejlövés. stb.stb.

Ami még érdekes hogy a kutatások alapján a reinkarnációs emlékek nagy része ilyen embereknél jöttek létre akik elmondásuk alapján előző életükben csúnya halált haltak és általában fiatalon. + A két inkarnáció között(halál,újjászületés) átlagosan csak pár év telt el. (ha jól emlékszem kb 4.) De pl volt olyan eset is ahol 50.

Ha ezek az állítások igazak lennének akkor az 2 dolgot jelentene, a karma nem "morális" alapon működik hisz nem a lövést leadó szület deformált koponyával.2. Az újjászületés nem tudatos funkció hisz miért születne le a balesetet szenvedett gyerek az előző életében átéltek miatt deformáltan?

Ha ennyire nem tudatos az újjászületés akkor feltételezem azt is hogy egyáltalán nincs tudatunk a halál után és az újjászületés nem tudatos hanem "ösztönös/automatikus" ami az alapján osztja a kártyákat hogy mit tapasztaltál milyen ingerek értek előző életedben stb.

Vagy esetleg hibás a rendszer és ezek csak kivételek.

És ennek ellenében ott vannak az Eben Alexander féle sztorik akiket elhunyt rokonok,ismerősök esetleg valamiféle "tanító figurák" vártak a "másik oldalt".

Ez arra utal hogy van a másvilágon tudatunk akaratunk.

Az a baj ezzel az egész materialista szemlélettel, hogy az anyagból indul ki. És mi alapján? Mert az elménk számára ez az egyetlen mód, ami alapján meg tudja érteni és magyarázni a világot.

Nem veszi számításba a tudatot, amit a materializmus magának az elme részének tart.

De mi maga a tudat? Tényleg az elme része? Tulajdonképpen mit tud az elménk?

Az elménkkel tapasztalunk: gondolkodunk, érzünk, érzékelünk, észlelünk. Van-e bármilyen olyan tapasztalatunk a világról, ami nem ezek alapján történik? Nincs. Mindenki máshogy tapasztalja meg a világot, de az elméjének ezen funkcióit használja hozzá.

Viszont mindenki tudatában van a tapasztalatainak. Tudatában vagyok a gondolataimnak, érzéseimnek, észleléseimnek. Tudatában vagyok annak is, hogy vagyok, hogy tudatos vagyok.

Ha megkérdezném tőled, hogy tudatos vagy-e (tudatában vagy-e saját magadnak), mit felelnél? Azt, hogy igen. Ha 7 milliárd embert kérdezném meg, mit felelnének? Ők is azt, hogy igen.

Az egész életünk során ez az egyetlen egy olyan állandó tapasztalat, ami folyamatosan jelen van, ami nem változik. A tárgyi tapasztalataink változnak - a gondolataink, érzéseink, észleléseink. Az elménk folyamatosan változik. Viszont a "tudatában vagyok" tapasztalata állandó. Mindenki ugyanúgy tapasztalja meg a "tudatában vagyok"-ot.

Azonban a legtöbben az elméjükkel és a testükkel azonosítják saját magukat.

Valójában az elménk, amit Én-nek hiszünk, nevezhetjük egónak, vagy a saját karakterünknek, a tudatunkra van rárakódva. Egy csecsemő első tapasztalata, hogy tudatában van a tapasztalatainak. Még nem tudatos, tehát a saját tudatának még nincs tudatában, de a tárgyi tapasztalatainak igen (észlelés). Erre kezd el felépülni szép lassan az egó, a személyiség, és a körülöttünk lévő világ. A tudatra, az elmén keresztül.

Ha megkérdezném, hogy ugyanaz az ember voltál-e 5 évesen, mint most, mit felelnél?

Mások voltak a gondolataid, az érzéseid, stb. De a tudatod az pontosan ugyanaz a tudat volt akkor is, mint most. Sokan azt mondják, hogy nem érzik magukat annyi idősnek, ahány évesek. Mert míg a testünk öregszik, az elménk változik, addig a tudatunk állandó és egyforma minden egyes pillanatban. A tudatnak nem számít az idő.

Az emberek azért meditálnak, hogy megtapasztalják a színtiszta tudatot, amikor nincsenek jelen az elme lerakódásai, amik elfátyolozzák. Amikor nincsenek ott a gondolatok, érzések, csak a tudat, aminek az alaptermészete a béke. A legtöbb ember ezt az állapotot keresi egész életében. A boldogságot, amikor hosszútávon minden békés és tökéletes. Azonban ezt az elmével nem lehet megtalálni, csak rövid időre, mert tárgyi tapasztalatokban (amit az elmével tapasztalnak) keresik. Egy kapcsolatban, egy utazásban, egy élményben, stb. Bár rövid időre megtalálható bennük a boldogság, de valaminek a hiányérzete újra és újra elő fog jönni. Ezt a valamit akkor fogják tudni megtalálni, ha "visszatérnek" a tudathoz. Erre van egy jó hasonlat. A tudat maga a tenger, az elménk tapasztalatai a felszínen lévő hullámok. Tárgyi tapasztalatban megtalálni a boldogságot olyan, mintha egy másik hullámban próbálnád megtalálni, amit az egyikben nem sikerült. De a tenger mélyén, a hullámok alatt ott a tudat, ahová bármikor vissza tudsz térni, ahol megtalalod azt a boldogságot, amit keresel. Akkor a hullámok már nem fognak úgy számítani. A boldogság nem a tárgyi tapasztalatokban van, hanem belőled fakad.

Én ezt saját magam megtapasztaltam. Elkezdtem kívülről vizsgálni az elmém, a gondolataim, érzéseim. És egy hihetetlen felismerés volt megtapasztalni, hogy az elmém nem én vagyok. Az érzéseim nem én vagyok. A gondolataim nem én vagyok. Én a tudat vagyok, és minden, ami az elmémben játszódik, az egy tőlem különálló dolog. Az érzelmek és gondolatok által felzaklatott elkülönült énem mögött ott voltam, mint határtalan békés tudat, ami ennek az egésznek csak a megfigyelője. Mint ahogy a felhők mennek az égen, olyan a tárgyi tapasztalatok viszonya a tudattal. Az ég (tudat) állandó, mindig ott van, a felhők pedig jönnek-mennek, néha eltakarják az eget, néha kisüt a nap, de az ég nem megy sehova.

Ha a testünk meghal, a tudatunk, ami nincs kötve időhöz, tovább "él". Vagyis visszatér az eredendő mivoltához. Tulajdonképpen mindannyiunk tudata egy. Mintha egy nagy képernyőt néznénk, amin mind a 7 milliárd elme "filmje" játszódik. A vászon az ugyanaz (egy tudat), csak a képkockák mintázata tér el egymástól (különböző elmék, tapasztalatok).

A világot, vagyis a filmeket nem tudnánk megtapasztalni elme nélkül. A tudat önmagában nem képes az elme funkcióira, nem képes érezni, érzékelni, gondolkodni, arra csak az elme képes. Tehát a tapasztalat érdekében a tudat teremtette a testet és az elmét, a tudat hozta létre a világot, hogy azon keresztül megnyilvánulhasson.

Mindannyian az elme és a világ által vagyunk korlátozva. Ez a tapasztaláshoz azonban elengedhetetlen. Az emlékünkben él az a tapasztalat, amikor nem voltunk még elkülönülve, mint elme, és ezt az érzést keressük mindenben. Hogy feloldjuk az elménk korlátait.

Az egyetlen korlátlan dolog a létezésünkben a tudat, amihez bármikor vissza tudunk "térni". Azért idézőjelben, mert a tudatosság olyan, mint a nap, a fénye megvilágítja a világot, vagyis a tárgyi tapasztalatokat. Azonban saját magára nem tudja irányítani a fényét, mert tulajdonképpen "önmegvilágító", ő maga a fény. Tehát úgymond a tudatodra nem tudod irányítani a figyelmed, mert alapvetően te magad vagy a tudat, és minden pillanatban tudatodnál vagy. Ha azt mondom, hogy lépj közelebb hozzám, azt meg tudod tenni. De ha azt mondom, hogy lépj közelebb magadhoz?

Viszont ha megkérdezem, hogy tudatodnál vagy-e, és mielőtt azt mondanád, hogy igen, mi történik? Akkor a tárgyi tapasztalatok helyett azt tapasztalatod meg, hogy tudatában vagy a saját tudatodnak.

Lehet-e úgy tudatában lenni a tárgyi tapasztalatoknak, hogy közben tudatában vagy a tudatodnak? Igen. Alapból is tudatában vagy a tudatodnak, csak elfátyolozzák a tárgyi tapasztalatok. Például egy kisgyereknél, vagy egy állatnál teljesen el van fatyolozódva, ők csakis kizárólag a tárgyi tapasztalatoknak vannak a tudatában, saját tudatuknak nincsenek.

Viszont ha úgy tekintesz a tárgyi tapasztalataidra, mintha egy elkülönült én tapasztalná, mintha az életed/karaktered egy film lenne a vásznon, te pedig az egésznek a megfigyelője vagy, akkor láthatod, hogy minden, amit az elméddel tapasztalsz, az az elméd által felépített illúzió. Ennek gyakorlásával fel tudod oldani az elmédben keletkezett ellentéteket, azokat az érzéseket és gondolatokat, amik az alapvető természetét (a békét) a tudatodnak elfátyolozzák. Ezután pedig magától fog megjelenni az életedben az, ami valójában vagy.

A reinkarnációval és karmával kapcsolatos elmélet az, hogy az életed során, az elmédben felgyülemlett feloldatlan energiák (gondolatok, érzelmek) sodornak bele egy másik életbe, és egészen addig tapasztalsz meg különböző életeket, amik ezek az energiák teljesen fel nem oldódnak, ki nem egyenlítődnek. Így a karma fogalma kicsit más értelmet nyer, mint a közhiedelemben.

Tehát a test meghal, de az elmében létrejött energiák nem tűnnek el a semmiben csak úgy, hanem egy másik testben teremtődnek meg.

A problémáinknak, a szenvedéseinknek igenis van haszna, mert olyanok, mint egy vészjelző, figyelmeztetnek minket, hogy valami nincs rendben. Az embereknél ez a vészjelző szokott lenni az, ami beindítja náluk a keresést, amivel közelebb kerülhetnek a megoldáshoz.

33 Ezzel az elmélettel csak az a probléma hogy a te általad prezentált tudatnak nincs értelme hogy tapasztaljon. Minek? Továbbá egy ilyen tudatnak kb olyan lehet a béke érzete mint egy porszívónak.

Ahhoz hogy ne egy robotias hanem kellemes (emberi) békét legyen valaki képes érezni.. nos ahhoz emberi érzésekkel kell hogy rendelkezzen. És amit te vázoltál az nem emberi. Inkább csak egy burok.

De a fő probléma még mindig a buroklét azon problémája hogy a burok de hívhatjuk vászonnak, nem fog arra késztetés érezni hogy tapasztaljon.

Tehát ez feltételezi azt hogy van valami ami nem csak burok hanem érzelmei is vannak ami alapján döntéseket hoz. És ez a valami rákényszeríti a burkokat hogy folyamatosan újratöltődjenek személyiséggel majd törlődjenek újra és újra.

Viszont ha a burok minden egyes alkalommal teljesen törlődik akkor a buroknak nem áll érdekében ez a körforgás. Max a "felsőbb lénynek" talán szórakoztatás gyanánt.

Az egó/én/érzések szempontjából pedig teljesen lényegtelen hogy a burok megmarad e. Semmivel se jobb neki az általad vázolt verzió mint a materialista mindennek vége.

#38

Ez mitől természetfeletti? Mert jelenleg nem értjük? Úgy csinálsz mintha az emberiség mindent visszafejtett volna. De szólok, hogy a tudomány még fejlődésben van. Az alap felvetés már itt téves nálatok.