Melyik könyv ébresztett rá, hogy van élet a halál után?
Én inkább csak elgondolkodtam rajta.Nem is azon,hogy mi lehet utána,hanem azon,hogy a mi valóságunkon kívül lehet még más is.
Szerintem az amit mi látunk magunk körül az csak a jéghegy csúcsa.
#41
A poén hogy a halálközeli élményt átélők gyakran kiemelik hogy amit akkor tapasztaltak valóságosabb volt mint ez a világ. Pedig mennyire biztosak vagyunk hogy amit most átélünk a nagy objektív realitás és ettől nincs "valósabb". A másik ugye hogy a testünkkel azonosulunk és mennyire biztosak vagyunk benne hogy ezek vagyunk. Eközben csak egy szerep amin keresztül megnyilvánulunk, ráirányítjuk a tudatunkat és ezzel megtestesítjük. De nem ezek vagyunk.
Másik poén. 20. század második felénél járunk. A szovjet területeken megy a spirituális és vallásos gondoaltok írtása, mivel minden külső eszme a rendszer ellensége. Nyugaton pedig keményen dübörögnek már a materialista nézetek. Ha meghalunk nincs semmi, egyre inkább biztosak vagyunk benne.
Semminek nem kellett volna történnie, erre elkezdtek embereket visszahozni (pont a tudománynak köszönhetően) és mit ad Isten?
Visszatérnek mindenféle összetett élményekkel. Utólag meg már magyarázkodik mindenki.
Az egyik korábban linkelt videóban is a kritikusabb orvos úgy magyarázta az esetek egy részét hogy nyitva marad a halott szeme és emiatt tudja visszamondani hogy mi történt. Egyébként ez egy gyakori ötlet. Kautzky Armand-nak is volt egy rövid testen kívüli élménye a kórházban, az egyik lap felkért egy orvost hogy véleményezze. Ott is az volt a válasz hogy valamilyen tükröződő felületen láthatta hogy mit csinálnak az orvosok és ezért tudta visszamondani. Nekik tökmind1 hogy konkrétan halott vagy de minimum haldoklasz. :D
Szóval nehogy azt higyjétek hogy a nagy orvosok vagy akárki olyan objektív és racionális. Ha a saját világnézeteiket kell védeni ugyan úgy elmehetnek egy extrém irányba ami már nem objektív. Sok tudományos nézet van a világ működésére, a tudat működésére, stb.
Ami biztos hogy még nem tudunk biztosat. Ellehet dönteni hogy miben hiszünk, de tudni max tényleg csak egy halálközeli élményt átélő tud egyelőre. Mert ha ő azt mondja hogy biztosan megtapasztalta magának, azt nem veheti el tőle senki.
43.
"A poén hogy a halálközeli élményt átélők gyakran kiemelik hogy amit akkor tapasztaltak valóságosabb volt mint ez a világ."
Igen,egyszer már velem is előfordult egy olyan tapasztalás,bár nem halál közeli élmény volt( szerintem), álmomban,hogy olyan dolgokat láttam amik olyan szinten voltak valóságosak,hogy ahhoz képest ez a világ számít álomnak.Pedig rengeteget álmodok,megtudom különböztetni az álmokat ettől az élménytől,de ez más volt.Azóta másként nézek a világra.Ráadásul olyan dolgokat amiket az emberi elméddel nem láthatsz mert lehetetlen.Inkább úgy kell ezt elképzelni mintha ha valaki,vagy valami hirtelen ,egy pillanatra megmutatná neked,hogy "figyelj csak haver,te átvagy verve" amit látsz magad körül az mind csak mese.Életem legjobb élménye volt.És a legszörnyűbb az volt mikor felébredtem,mert azt hittem ,hogy az a valóság,nem pedig ez amibe élünk.Olyan szomorú lettem hirtelen,hogy az az ébredés az addigi életem legszomorúbb pillanata volt.Meg vagyok győződve róla,hogy akkor én álomnak álcázva betekintést nyertem valahová.
45. 44. vagyok.
Ez nem olyan .Sajnos nem lehet elmondani milyen.
Sziasztok! Végigolvastam.....érdekes!! Nem fogom megnézni a belinkelt anyagokat, mert annyira nem érdekel, csak elszeretnék valamit mesélni, a saját kis életemből, azután mindenki azt gondol és úgy rakja hozzá a saját véleményéhez, ahogy akarja.Előrebocsátom a következőket: materialista vagyok, nem vagyok istenhívő, mert szerintem lehet, hogy egy Nagy Égi Mechanikus létezik, de az isteneket a buta emberek számára találták ki azok, akik utána jól megélnek belőle és fegyelmezni tudják vele, a csordát!! Bocs!!!.........a Hit más tészta, azt, hogy hiszel valamiben, vagy valakiben, azt tisztelem, legfeljebb vitatkozom vele, ha a HIT gyülekezetes, akkor meg hangosan röhögök!!! A lányom és az unokáim ....sajnos azok!!
Amúgy alapvetően vallásos nevelést kaptam, esténként imádkoztam.
Szóval.....most jelen pillanatban is, halál pontosan látom magam előtt, azt a szobát, ahol csecsemőkoromban, a farácsos kiságyamban, egy tű a kis seggembe ment!!!......de mindezt, az ágyam mellett és feletti aspektusból!!! Tehát én magam, a kiságyam rácsa mellett egy fél méterre és kb egy méter magasból látom saját magam fekve és üvöltve és ugyanebből a pozicióból, az egész szobát!!!
Amikor ezt jóval nagyobb koromban anyámnak elmeséltem, azt mondta, hogy ezt nem érti, de leírtam a szobát, azt mondta, tökéletesen így néz ki, de a kiságyamnak nem ott volt a helye, csak időnként tette az ablak mellé!!
Akkor tényleg ott volt és Ő is pontosan emlékszik rá.
Tehát a látvány OK
Második: nagyanyám szobájában éjjel felkelek.......úgy 6 évesen, mert pisilni kell....a holdfénynél derengő szobában, a nagymutter ágya melletti széken egy férfi ül, sötétbarna alapon, egymás mellett kis távolságra lévő vékony fehér csíkos öltönyben, fehér ing, kerek...talán csiptetős szemüveg...és néz felém üres tekintettel....még csak be sem szartam ijedtemben, de tényleg...nyugisan vissza a lábam a dunyha alá, 3 miatyánk és kinéztem.......sehol senki!!
A házmester szerint....mert akkor még volt ilyen, ott lett öngyilkos a háziúr annak idején....lehet, hogy én is az lettem volna, ha egy akkora házat elállamosítanak tőlem!! Ez a Corvin melletti utca és 1951!!!
Három: kb 17 évesen futottam az Astóriánál, a Deák tér felé menő, 49-es villamoshoz, a járdáról, át az úttesten a villamosszigetre, hogy elérjem. Akkor még nem volt lánckorlát sem a járdánál sem a villamosszigeten ....tehát rohanunk az unokaöcsémmel az első ajtóhoz.....a villamos már berregett és kezdte becsukni az ajtaját, láttam, hogy már nem érem el....a járdaszigeten megcsúsztam és hanyatt becsúsztam fenekemig a villamos alá. A fenekem még fenn volt a járdaszigeten....a villamos lassan indult, észrevettem, hogy a kerék előtt egy kerékvető sín van, amikor hozzámérkezett, a bal lábam rátettem....és kirúgtam magam. Közben az unakaöcsém is elkapott és felrángatott....felálltam és smmi bajom nem volt.
Eközben viszont, az egész életem, úgy ahogy szokták mondani......úgy mint a film.....lepergett előttem!! A filmkockák szabályszerűen fentről lefele peregtek, benne képekkel!!
Szóval!! Van lélek?, van szellem?, sőt esetleg megtestesült szellemek????
Vagy csak a ketamin tehet minderről?? Affene tudja, de ha ti azt mondjátok, hogy a szellem eltávozik........én ezt mondom, hogy valóban így van, ha a testben lévő energiamennyiségről beszélünk, az valóban eltávozik, de az nem visz tudatot magával és össze sem áll később egóvá, tehát nekem olyan ganz egal, hogy mi lesz vele, mert én az életet soha nem fogom újraélni!! Az anyagod viszont visszamegy a természetbe és így valóban örökké benne leszel az örök körforgásban!!!......mert anyag nem vész el, csak átalakul!! :))) Hogy te megtaláltad az előző életedet.......hát nekem ahhoz sokat kellen innom, hogy elhiggyem.....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!