Miért érzem úgy, mintha a világ nem lenne "valódi"?

Jól érzed, mert a világ tényleg nem "valódi".

Az előző által ajánlott "tanítók" érdekes figurák. Tagadhatatlan, hogy sokáig el lehet velük tölteni az időt, de ahogy a világ nem valódi, a nem valódi világ részeiként ők sem valódiak, és amennyire őket ismerem, nem fogod tőlük megtudni, hogyan fedezd fel a valóságot.

Tanácsom a következő:

Tartsd fenn az érzésedet!

Tarts fenn egy erősen kritikus hozzáállást, mert a világ mindent el fog követni, dupla, tripla, akárhányszoros csavarokat fog alkalmazni annak érdekében, hogy nehogy a kiutat megtaláld!

Fejlessz ki egy erős megkülönböztető képességet, hogy meg tudd állapítani, mi vezet a helyes irányba, és mi nem!

Jelen állapotodban egyelőre a világban fogsz tudni csupán kutakodni a megoldás után, de ne hagyd magad félrevezetni a világ által!

Ha kitartó vagy, és kritikus alapállásodat, valamint a végső igazság megtalálására irányuló szándékodat megtartod, meg fogod találni az utat.

"a világ mindent el fog követni..."

Már el is kezdte - lásd az előzőt!

"Ez a deperszonalizáció"

Attól még, hogy hangzatos nevet adtak neki, fogalmuk sincs, miből ered, és mi rá a "megoldás". Szerintem inkább állapot, mintsem zavar.

"deperszonalizáció"

Nyugati pszichológia. Hmm.

"A nyugati pszichológia azt mondja, hogy soha ne adjuk fel. Arra tanít, hogy folytassuk a küzdelmet. Én pedig azt mondom neked, hogy nincs miért küzdeni. És az egyetlen dolog, amit feladsz, az egód. A nyugati pszichológia soha nem lépett ezen túl. Ennélfogva, az ezen túli életről sem tud. A nyugati pszichológia alapfeltevése az, hogy te egy test és elme vagy, úgyhogy természetszerűleg azt mondja neked, hogy soha ne add fel, küzdjél a végsőkig! Állj ki a jogaidért! De az igazság legmagasabb tanításai azt tanítják, hogy nincsenek jogaid. Feladod a testedet, az egódat, az elmédet. És amikor ez bekövetkezik, meghaladod a pszichológiát. Valami olyan történik, amiről a pszichiátria, pszichológia semmit nem tud. És ez az, hogy egy magasabb dimenzióba emelkedsz, ahol boldogság, béke, részvét, szeretet, és öröm van, ami természetes módon a tied. Ezeket kezded érezni azon dolgok helyett, amiket előtte, ezt megelőzően éreztél, amikor az élettel harcoltál, amikor kiálltál a jogaidért, amikor esélyt próbáltál kapni, amikor egóként működtél. Soha nem voltál képes boldogság, öröm vagy béke érzésére. Csak némelykor, amikor győztél, amikor sikeresen megértetted magad, amikor megnyertél egy vitát, amikor megnyertél egy harcot, amikor pert indítottál valaki ellen, és megnyerted azt. Boldognak érezted magad egy ideig, de ez soha nem tartott sokáig. És keresztül kell menned rajta újra meg újra. De ez az, ameddig a világ elmegy. Nem tud semmit, csupán ezt."

Robert Adams: A szív csöndje

Nem egészen így ,de hasonlóan. Talán ahhoz tudnám hasonlítani, mint ami a Mátrix című filmben volt.

Mielőtt valaki azt írná a film hatására érzem így, ez nem így van, mert előbb kezdtem ezt érezni, mielőtt még láttam volna a filmet. Nem azt mondom, hogy akkumulátorok vagyunk és valami löttyben úszunk valójában, de azt érzem, hogy a valós, igazi lényünk nem itt van amit érzékelünk a hétköznapokban.