Az anyagnak van tudata vagy pedig a tudatunk által generált illúzió a világ?
Az anyag legkisebb építőköveit boncolgatva, nem egyre kisebbet kapunk, hanem egy filozófiai világ tárúl elénk, az anyag tulajdonságait az szabja meg, mi miképpen gondolunk rája ! Ez az érdekes oktatóvideo ezt mutatja be https://www.youtube.com/watch?v=4M3druhbPU0
A kétréses kísérlet értlmezhetetlen a tudat mint fogalom bevezetése nélkül ;
1 - Az első verzió szerint a kvantumrészecskéknek tudatuk van és tudják hova kell becsapódni az ernyőbe egymás után egyesével kirajzolva a hullámokra jellemző képet, ekkor az anyag is valamiféle tudattal rendelkező élő dologként kezelendő.
2 - Másik értelmezés szerint a TUDAT mint megfigyelés révén teremti az anyagot, melyet mi érzékelünk és mindannyiunkban ezt veszi körül. Ez esetben, mi a gondolkodásunk révén, az ahogyan látjuk a világot, az hogy milyen kérdéseket teszünk fel bármiről a vágyaink és a félelmeink hozza létre azt az anyagi valóságot, melyben élünk !
Az anyag végső soron nem egy random rendeződő világ, bármiféle tudatos ok nélkül, melyet a dialektikus materialisták hittek, hanem nagyon mély okok lapúlnak a világban, melyeknek kiváltója vagy a mi félelmeink és vágyaink a kiváltója vagy egy magasabbrendű egész, amolyen Isten vagy Teremtő az oka. Szerinted melyik?
"Itt minden elhajlik (gondolom a fény is)."
#31 azert tobbet olvashatnal, ez eleg alaptudas hogy a feny elhajlik...
kivancsi lettem kerdezo mivel ertesz egyet ezert elolvasom Sur valaszait bar #31 est nem irta ala de ugytunik o irta
#31 #32
nagyon erthetetlen szamomra az egesz, es azert mert tul csapongoan irsz es sok idegenszot hasznalsz
magad megerted? kerdezo csak meghajolni tudok ha te tudod ertelmezni amiket ir
amiket megertettem belole azok nagyreszevel nem ertek egyet
Egyik sem.
Nem mi tudatunk által létező infirmáció végtelen energiában.
Ha van kérdésed, írj rám.
#43
"Nem mi tudatunk által létező infirmáció végtelen energiában."
hozzaszolasod mar itt is magyaraznod kellene mert ez szamomra ertelmetlen es szerintem mas szamara is
Az anyag az egesz 5%-a kb. A maradek 95% nem anyagi energia tartja fenn hatarozza meg mukodeset. Egy tudat van. Mint "egy fa magja". A magbol kihajt a fa (bolygo) peldaul) ebbol jon a tobbi ag. elolenyek fajok stb. maga az anyag.
Az elkulonesek latszolagosak es mivel mindenkinek van tudata igy mindenki atlepeheti a sajat elmejet.
Olyan kèrdèst tettèl fel, ami a lèt mièrtjèhez kapcsolható. A világon minden szellemi társaságot (tudomány,vallás,stb.) èrdekel ez a kèrdès.
Minden ilyen társaság a saját szemszögèt tekinti az egyedüli valóságnak, ezèrt kèptelenek közösen dolgozni, ítèlkezès ès vita nèlkül. Meglehet egyik szemszög sem láthatja meg a teljes igazságot amíg a többit ki nem próbálja, de erre nem hajlandóak elfogultságukból adódó tèves elkèpzelèseik miatt. Ha benő a fajunk feje lágya ès hajlandó lesz összeolvadni a sok kíváncsi egy csoportba, hogy kiderítse mi a válasz, akkor lesz válasz. De ez mèg nagyon sok idő.
Az anyagnak nincs tudata, de a világ se a tudatunk által van generálva.
A tudat önmagában nem is létezik. Azáltal jön létre, hogy a térben (ami önmagában szintén nem létezik, mert ahhoz, hogy térről beszélhessünk 2 objektumra van szükség, amiket egymáshoz tudunk viszonyítani) anyag jelenik meg. A tudat valójában se nem semmi, se nem valami. Átmenet a megnyilvánulatlan és a megnyilvánult között.
Amikor születik egy ember, akkor tudat jön létre, mert a semmi az emberi érzékszerveken keresztül tudatára ébred a fizikai világnak.
A fizikai világot, amiben az ember megszülethet, és a tudat létrejöhet pedig valami intelligencia hozhatta létre, amiről se tudhatunk, csak azt, hogy biztos VAN.
#49
Amúgy ezt az is alátámasztja, hogy amikor éjjel lefekszünk aludni, és belépünk az álomtalan mély alvás szakaszában, akkor se kép, se hang, se semmi, tehát ideiglenesen megszűnünk. A tudat csak akkor létezik, ha valaminek a tudatában van. Amikor reggel felkelsz, akkor újból az érzékszerveid és a világ tudatába kerülsz, tehát újból létezel.
A tudat folyamatosan meghal és újjászületik.
A tudat önmagában NEM létezik. Fizikai világ nélkül tudat sincs.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!