Az anyagnak van tudata vagy pedig a tudatunk által generált illúzió a világ?
Az anyag legkisebb építőköveit boncolgatva, nem egyre kisebbet kapunk, hanem egy filozófiai világ tárúl elénk, az anyag tulajdonságait az szabja meg, mi miképpen gondolunk rája ! Ez az érdekes oktatóvideo ezt mutatja be https://www.youtube.com/watch?v=4M3druhbPU0
A kétréses kísérlet értlmezhetetlen a tudat mint fogalom bevezetése nélkül ;
1 - Az első verzió szerint a kvantumrészecskéknek tudatuk van és tudják hova kell becsapódni az ernyőbe egymás után egyesével kirajzolva a hullámokra jellemző képet, ekkor az anyag is valamiféle tudattal rendelkező élő dologként kezelendő.
2 - Másik értelmezés szerint a TUDAT mint megfigyelés révén teremti az anyagot, melyet mi érzékelünk és mindannyiunkban ezt veszi körül. Ez esetben, mi a gondolkodásunk révén, az ahogyan látjuk a világot, az hogy milyen kérdéseket teszünk fel bármiről a vágyaink és a félelmeink hozza létre azt az anyagi valóságot, melyben élünk !
Az anyag végső soron nem egy random rendeződő világ, bármiféle tudatos ok nélkül, melyet a dialektikus materialisták hittek, hanem nagyon mély okok lapúlnak a világban, melyeknek kiváltója vagy a mi félelmeink és vágyaink a kiváltója vagy egy magasabbrendű egész, amolyen Isten vagy Teremtő az oka. Szerinted melyik?
Egyik se.
Csak fő kérdést olvastam el.
"Az anyag legkisebb építőköveit boncolgatva, nem egyre kisebbet kapunk, hanem egy filozófiai világ tárúl elénk, az anyag tulajdonságait az szabja meg, mi miképpen gondolunk rája."
Nem ez határozza meg. Energia létezik, így valahogy ha nicns tudat mi rágondol vagy foglalkozik vele. A tudat csak befojásolni tudja( szinte akárhogyan).
Az anyagnak van tudata vagy pedig a tudatunk által generált illúzió a világ? Mindkettő és egyik sem.
Maga az anyag, a fizikai dimenzió a nagybetűs Tudat megnyilvánulása. Ez azért van, hogy tudja magát szemlélni. Ha nem lenne több részre hasadva a Tudat, nem tudná megtapasztalni önmagát.
Ha úgy tetszik, az anyagnak van tudata. Ez így önmagában igaz, de nagyon fontos hozzátenni, hogy a tudat a saját maga kreált objektumai mögé manifesztálódik azon a szinten. Így érvényesülnek világunkban az individuumok. A fák, az állatok, az emberek, az egész univerzum. Minden EGY, a tiszta Tudat. Amit csak látsz, érzékelsz, zseniális rendszer. Mindezt te alkottad, kedves olvasó. Én pedig most gyakorlatilag ha úgy tetszik magamnak írok, csak a hamis éntudatunk különbözik. :) Na ezt tessék emésztgetni.
Én az Egynek hívom, vagy Egésznek de sokan Istennek. Ő minden. Belőle van minden. Nem templomokban van, vagy ah égben hanem ő belőle van minden. Mindent átitat.
Az egész feloszotta magát szellemekre(rád), illetve teremtőtársakra(angyalok, démonok, természet szellemek...). Így létrehozva az anyagi világot.
Minden te vagy, csak éppen úgy érzékeled hogy éppen most különálló vagy. Amikor megbántasz valakit, akkor önmagadat bántod meg, csak ezt letompult érzékeiddel nem érzed. Ezekbe vagy egy szint elérése után láthatsz bele, vagy pszhihedelis szerekkel.
Szóval a kérdésed az, hogy mi befolyásuljuk e az angyagot. Én azt mondom neked hogy igen, de csakis az Egész által meghatározott feltételekkel és keretek között.
A teremtés sosem áll le, folyamatban van most is. A gondolataiddal elindítasz valamit, amit ha minnél jobban táplálsz, kezd megvalósulni.
Minnél többen állnak rá egy adott dologra, annál "nagyobb" lesz. Így létre lehet hozni egyéb Isteneket is akár. Persze ezt már nem tudom, mert nem látom csak hiszem. Itt a végére gondolok. Úgy gondolom, ha mindenki elfelejtené örökre pl Jehovát, akkor "feloldódna".
Én ezt mondom. Senkinek nem kötelező elfogadnia.
Minden jót!
az utolsó vagyok.
#25 -ösnek nagyon tetszik ez a mondata. Én is így látom. Pl haveromnak úgy adtam elő ezt a felfedezésemet, hogy ők igazából azért vannak hogy segítsenek nekem (vagy mondhatni maguknak). :D Értették mire gondolok, de azért "megköszönték" ezt a kedves kijelentést.
"Én pedig most gyakorlatilag ha úgy tetszik magamnak írok, csak a hamis éntudatunk különbözik. :) "
ez a mondat.
lemaradt
Az anyagnak, magának nincs tudata.
Viszont minden ami a fizikai világban van, beleértve te is, ezeknek frekvenciájuk van, rezgésük.
Tehát nem az anyagnak van tudata, hanem neked, mert nem csak fizikai tested van...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!