Nektek már volt halálközeli élményetek? Láttatok már szellemet? Ha igen akkor írjátok

"és az egyik háztető felett láttam.Nem írom le h hogy nézett ki"

De mi volt az? Kíváncsi lennék, de nem derült ki. :)

Ha halálközelinek mondható, hogy két hónapos csecsemőkoromig örültek, hogy élek, akkor volt.

Azóta nem... de egyszer kis híján elgázolt egy teherautó - nem működött a lámpa, a hülye, zebránál álló kamionos meg elbambult, és a gázra lépett, pont mikor átmentem előtte. Még most is érzem azt, ami akkor elfogott.

Egy autó meg nem állt meg pirosnál és csak centiken múlt, hogy el nem csapott.

Ja, és az egy-másfél éves anorexiámban is néha olyan gyengeség fogott el, hogy azt hittem, odahalok.

"kamionos meg elbambult, és a gázra lépett, pont mikor átmentem előtte. Még most is érzem azt, ami akkor elfogott."

Az halálfélelem, nem halálközeli élmény!

"halálközeli élménynek számit hogy mikor megszülettem ugyan az nap és ugyan abban az órában meghalt anyukám keresztapja?:DD"

Az sem. A halálközeli élmény egy olyan élménysorozat, ami általában semmi földi tapasztalathoz nem fogható, és emiatt nagyon nehéz beszélni róla. Általában egész hátralévő életére megváltoztatja az embert, akinek más értékek lesznek fontosak, gyakran megélhetési problémákkal küzd ezután, és nem értik meg többé az emberek.

Az élmény sok esetben pozitív, gyakran testen kívüli, majd alagútélménnyel kezdődik, és magába foglal egy találkozást a "fénylénnyel", és/vagy halott rokonokkal, barátokkal. Gyakran olyat tudnak meg az ilyet átélők, ami semmivel sem magyarázható (pl. ezután név szerint felismernek távoli rokonokat régi, megsárgult családi fotókon). A halálközeli élményeket jelenleg is kutatják, és bár vannak (igaz, többnyire nyakatekert, és általánosan nem alkalmazható) fiziológiai elméletek, a transzcendens megtapasztalások miatt nem magyarázható kizárólag azokkal.

Legtöbbször klinikai halál során jelentkezik (az újjáélesztettek kb. 15-20%-a emlékszik ilyenre), de előfordulhat súlyos betegség, stressz, meditáció stb. közben is.

Nem keverendő össze a halálfélelemmel, de még a kritikus pillanatban felvillanó ún. "életfilmmel" sem.

Én 2008-ban még nem tudtam úszni. Elmentem a standra napozni a barátokkal. Odamentem a tushoz, hogy felfrissüljek, erre meg egy marha belelökött a 2,50 méter mély vízbe... Először jön az ijedelem, a szíved a sokszorosát veri. Az érzékeid kiélesednek. Minden a sokszorosára lassul le, mint egy lassított filmjelenet és közben az agyad 120%-on pörög. Utána jön a tudat, hogy én meg fogok, halni, de ott van a remény, hogy hátha mégsem. A tüdőből kifogy az oxigén,vennél levegőt de nem tudsz...az agyad eltompul és kezdessz elzsibbadni...olyan érzésed van mint mint mikor egy jó nagy meleg dunyha alá bebújnál és betakaróznál. Elnehezülsz. Majd egyre jobban tompul a külvilág...már csak a dunna érzet van meg.

Nekem nagyon nagy szerencsém volt, mert egy 5 éves kisgyermek megfogta a kezem...én rábíztam magam, mert tudtam, ha lehúzom akkor én is és ő is meghalunk...a kezemnél fogva vontatott....szerinte nem sokat, de nekem km-ereknek tűnt...megfogadta velem a korlátot és segített feljönni. kitartotta az arcom a vízből...odakísért a lépcsőhöz, kijött velem, és elkísért az elsősegély helyre.

Azóta már tudok úszni...nem valami biztosan, mert nem merek lemerülni a víz alá, és félek ha az arcomba csapódik a víz, de nem merülök el még 2 méter mély vízben sem és 3 órát tudok úszni megállás nélkül, intenzíven...Nagy önuralom kellett hozzá de meglett.

Ha valami rossz történik az életemben mindig arra gondolok, hogy már kaptam egy lehetőséget és ez mekkora egy csoda....