Ki ért a nekromanciához?

21:58

22:13

ezek én vagyok, jó de ha most felélesztenénk a hulákat akkor ez lenne zombiland :DD zombik uralnák a földet :DD

nem ám

de most komolyan ez lehetetlen. Van rá valami bizonyíték egyébként én is olvastam ilyet egy nekromanta történetet, és jó történet is volt nagyon tetcet, de a halotakat nem lehet feléleszteni.

diator:18/F

A nekromantát mérföldnyi szakadék választja el a közönséges halottlátótól és a szeánszokat tartó spiritisztától, valahogy úgy, mint a mágust a boszorkánytól. Ő igazi beavatott, titkos mesterségek tudója, míg amazok egyszerű kontárok, botcsinálta amatőrök a mágia berkeiben. A halottlátónak, a médiumnak a szellem csak akkor jelenik meg, ha akar, és utána csak azokra a kérdésekre válaszol, amikre kedve tartja. A nekromanta ezzel szemben parancsol a kóbor lelkeknek, kíméletlenül az akarata alá hajtja őket. Mestersége kétségkívül sötét színezetű, s bármekkora hatalommal bír, többnyire üldözik, megvetik. Mégsem vehető egy kalap alá a fekete mágussal, a pokol igazi szolgájával; a nekromanta hajdanvolt emberek árnyát idézi föl az alvilágból, nem démonokat, gonosz szellemeket; és nem köt alkut az ördöggel, lelke üdvösségét kínálva fel a tiltott tudásért cserébe. Ez persze édeskeveset segít rajta, ha összeütközésbe kerül a hatóságokkal; a halottidézés gyakorlását az antikvitás kezdete óta szinte mindenütt szigorú törvények tiltották, nemegyszer fővesztés terhe mellett. De mi történik, ha egy neves országnagy, aki a maga személyében hozta azokat a bizonyos törvényeket, hirtelen végső szorongattatásba kerül, és sehol sem lát már kiutat? Olvassuk csak a Bibliában, hogy mit cselekedett Saul, miután Gilboánál szembetalálta magát a filiszteusok támadásra készülő hadával!

Amint azonban Saul meglátta a Filiszteusok táborát, megfélemlék és az ő szíve nagyon megrémüle. És megkérdezé Saul az Urat, de az Úr nem felelt néki sem álomlátás, sem az Urim, sem a próféták által. Akkor monda Saul az ő szolgáinak: Keressetek nékem egy halottidéző asszonyt, hogy elmenjek hozzá, és megkérdezzem őt. Szolgái pedig mondának néki: Ímé, Endorban van egy halottidéző asszony. Másnak tetteté azért Saul magát, és más ruhákat vevén magára, elméne ő s vele két férfi; és elmenének éjjel az asszonyhoz, és monda: Mondj jövendőt nékem halottidézés által, és idézd fel nékem azt, a kit mondok néked. És monda az asszony néki: Ímé te jól tudod, hogy mit cselekedett Saul, hogy kiirtá a földről a varázslókat és jövendőmondókat; miért akarod azért tőrbe ejteni az én lelkemet, hogy megöless engem? És megesküvék neki Saul az Úrra, mondván: Él az Úr, hogy e dolog miatt büntetésed nem lészen. Monda azért az asszony: Kit idézzek föl néked? És ő monda: Sámuelt idézd föl nékem. Mikor pedig az asszony Sámuelt meglátta, hangosan fölkiáltott. És szóla az asszony Saulnak, mondván: Miért csaltál meg engem? hiszen te vagy Saul. És monda néki a király: Ne félj! Ugyan mit láttál? Az asszony pedig monda Saulnak: istenfélét látok feljőni a földből. És ő monda néki: Milyen ábrázata van? Ő pedig monda: Egy vén ember jő fel, és palást van rajta. És megismeré Saul, hogy az Sámuel, és meghajtá magát arczczal a föld felé, és tisztességet tőn néki.

(1Sámuel 28:5-14., Károli Gáspár fordítása)

A történet folytatása közismert: Saul tanácsot kér Sámuel szellemétől, hogyan nyerhetne győzedelmet ellenségein. Sámuel azonban megjövendöli neki, hogy – mivel ellene szegült az Úr akaratának – holnap vereséget fog szenvedni a filiszteusoktól, fiaival együtt elesik a síkon, a királyság pedig Dávidra száll majd. Saul erre elájul. A halottidéző asszonyság magához téríti, és megvendégeli; egy hízott borjút vág le neki, és fehér lisztből kovásztalan lepényt süt. A király, erőre kapván, eltávozik. Annak semmi nyoma, hogy köszönetet mondott vagy fizetséget adott volna az asszonynak; igaz viszont, hogy ígéretét is betartotta, és nem „irtotta ki az országból” tiltott mestersége miatt. Meglehet persze, hogy csak azért nem, mert nem maradt rá ideje. A jóslat ugyanis másnap pontról pontra beteljesedik: a Gilboa-hegyen a filiszteusok legázolják a zsidók hadát, Saul fiai harcban hullanak el, ő maga pedig a kardjába bocsátkozik. Utódja a királyságban Dávid lesz, aki egészen eddig a filiszteusok védőszárnya alatt élt – ma úgy mondanánk: politikai emigránsként –, most azonban szállásadó gazdái ellen fordul, és orvul letámadja a győzelme után mit sem sejtve hazafelé vonuló sereget. (Igen, ugyanarról a Dávidról van szó, aki Góliát legyőzésével vált nevezetessé, és később Izráel nagy uralkodója lesz.) A kép teljességéhez persze még az is hozzátartozik, hogy mi is volt Saulnak ama szörnyű bűne, ami miatt az Úr elfordította tőle az arcát. Nos, egy korábbi hadjárat során, amit a zsidók az amálekiták ellen vezettek, nem engedelmeskedett a parancsolatának. A szóban forgó isteni utasítás a következő volt:

Most azért menj el és verd meg Amáleket, és pusztítsátok el mindenét; és ne kedvezz néki, hanem öld meg mind a férfit, mind az asszonyt; mind a gyermeket, mind a csecsemőt; mind az ökröt, mind a juhot; mind a tevét, mind a szamarat.

(1Sámuel 15:3., Károli Gáspár fordítása)

Saul azonban igen megátalkodott volt bűnében, mert mutatóba életben hagyott egy-két amálekitát, köztük a királyukat, Agágot is; a lábasjószág elpusztítására pedig végképp nem mutatott hajlandóságot, inkább hazaterelte a javát Izráelbe. Ez volt az az égrekiáltó szentségtörés, amiért az Úr bukással és halállal büntette. A tanulságos történet erkölcsi mondanivalója kissé homályos; kihüvelyezését az olvasóra bízom.

A nekromanciának is két ága van, melyeket hiba lenne összetéveszteni. Az egyik során a varázsló a friss vagy kevésbé friss holttetemet mozgásra bírja, saját energiáinak kivonásával és átcsoportosításával. A szó szoros értelmében vett nekromancia a lélek idézésével függ össze, ehhez nem is szükséges porhüvely. Ilyenkor a mágus újfent instabillá teszi a téridő szerkezetet, és utat nyit más szférákba. Meg kell említenünk, hogy a más szférákból idézett entitások gyakran összemérhetetlenül nagyobb hatalommal rendelkeznek, mint az idéző. Ezért célszerű gondoskodni védelemről. Itt kell szót ejteni a Valódi Név szerepéről. Manapság már csak törzsi kultúrákban él az a szokás, hogy a gyermek két nevet kap. Az egyik az, amit a hétköznapi életben használ- a másikat nagykorúvá válásakor a törzs varázslója súgja a fülébe, hogy más ne hallja. Ez a Valódi Név, melynek birtoklása hatalmat jelent bárki/bármi fölött. A valódi név kimondásakor ugyanis olyan hangrezgések keletkeznek, melyek tökéletesen ekvivalensek az illető testének sajátrezgésével. Az említett törzsi kultúráknál így természetesen mindenkinek legféltettebb titka a Név. A legkomolyabb barátság és bizalom élethosszig tartó megpecsételése, ha valaki elárulja a Nevét másnak. Visszatérve az eredeti témához: a jó nekromanta a megidézendő lélek valódi nevének birtokában lát hozzá az idézéshez- ez több, mint elégséges védelmet jelent. (Megjegyzés: valódi neve mindenkinek van, ez egy speciális és célirányos 'varázslattal' megtudható. A legtöbb komoly mágia egyébként igényli, hogy a varázsló tisztában legyen saját nevével.)

diator:18/F

Nincs olyan ember aki ért hozzá csak hijedelmek vannak rola tudod hogy menyit kutattam a nekromancia után és nem találtam velle kapcsolatba semmit. :DD olyan mint ha nem is létezne.

diator:18/F

:D nem mondod komolyan.