Mi "bizonyította" számotokra, hogy létezik mágia?
10: Én alapvetően a tudományos módszerben hiszek, de mégsem vetném el a mágia létezését. Semmelweissig, sőt még utána sem volt egy darabig bizonyíték a baktériumokra/vírusokra, hiába tartották akkor már fejlettnek a tudományt - hiszen akkor, a pl 100 évvel azelőttihez képest nagyon is fejlett volt.
Most is lehetünk abban a helyzetben, hogy elvetjük a mágiát mert MÉG nincs bizonyítékunk rá.
Pedig simán lehet hogy csak nagyon ritkán, nagyon kevés ember képes rá és csak bizonyos körülményekben, ettől nagyon nehéz vizsgálni, megismételni stb.
Egy másik dolog meg hogy mit is értünk mágia alatt.
Ha azt hogy pl egy autót lebegtetsz a gondolat erejével, azt tényleg nem tartom valószínűnek.
De azt, hogy pl embereket képes vagy irányítani, befolyásolni, azt már elég valószínűnek tartom, sőt egy halom bizonyíték is van rá. Pl politikusok, reklámok, facebook stb bizonyíthatóan befolyásolni tudja az emberek gondolatait, érzelmeit, cselekedeteit, és egyértelműen van aki jobban csinálja mint más. Hipnózis is bizonyítottan létezik, pedig nem mindenkin működik. Pszichopaták, nárcisztikusok képesek embereket olyan dolgokra rávenni amire "normális" emberek nem tudnák rávenni. Van aki úgy játszik a másik érzelmeivel ahogy csak akar.
Ezeket mind régen a mágia gyűjtőszó alá sorolták.
A mágia fura eszközei is működhetnek, nem nehéz mondjuk egy gyerekből pszichopatát nevelni, "csak" sok kínzást, gyilkosságot, kegyetlenséget kell neki mutatni ill. rávenni hogy részt vegyen benne. Onnantól már lehet is belőle véreskezű diktátor, meglesz a képessége hozzá. Ez is végülis mágia.
Az meg hogy bizonyos átkok, szemmelverés, stb, hogy működnek, az is simán lehetséges, hiszen ha az áldozat "tekintélynek" tartja az átkozót (pl elhiszi hogy az egy boszorkány), akkor az átkot valóságosnak éli meg, félni fog tőle, ezen fog agyalni és akár emiatt tényleg úgy fog viselkedni hogy valóra váltja.
Szóval sokféle mágia bizonyítottan létezik, sokféle elképzelhető hogy működik, és sok van ami tényleg abszurdum.
Na ez mágia, és ez történik ma:
"If we understand the mechanisms and motives of the group mind, it is now possible to control and regiment the masses according to our will without their knowing it.
In almost every act of our daily lives, whether in the sphere of politics or business, in our social conduct or our ethical thinking, we are dominated by the relatively small number of persons who understand the mental processes and social patterns of the masses. It is they who pull the wires which control the public mind."
~Edward Bernays
Kösz. Igazán érdekes volt...
Betűk és szavak egymás után amik jelentéssel bírnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!