Lehetséges hogy semmi sincs a halál után?

Kérdező, abban igazad lehet, hogy a halál után nem látod a világot (ha létezik reinkarnàció akkor ez is tévedés, vannak akik hisznek a "közös tudat" elvében is), de ez nem igaz:

"A halál mindent eltöröl.

Ha meghalok olyan mintha sose léteztem volna ,mindent amit tettem semmivé válik."

Értem, tehát azzal, hogy meghalt Tesla, Einstein és egyéb nagyobb feltalálók, eltűntek a felfedezéseik is?

Azzal, hogy meghalt Robin Williams, Heath Ledger vagy más színészek a régi filmjeik is megszűntek?

Azzal, hogy meggalt Chester Bennington és Curt Cobain a régi számaik is megszűntek létezni?

A válasz nem.

A tragédia pedig az, hogy újat sem alkotnak már, de szerencsére munkásságuk nyomán megannyi ember fejlődhet tovább.

És mi a helyzet a bátyáddal?

Ő sajnos megszűnt abban a formàban létezni amiben ismerted és szeretted. De ez nem jelenti azt, hogy a létezése hiába való volt, mert szeretni fogod míg élsz, amiket pedig tőle tanultál átadod majd mindenkinek akit csak megismersz.

Éld meg a gyászt, fogadd részvétemet és ne félj szakemberhez fordulni ha úgy érzed csúszol a depresszió felé.

Az az előbb-utóbb több ezer év, addigra lehet, hogy benépesítünk más bolygókat.

A mostra kell koncentrálni, arra amit fontosnak érzel.Mert most hiányzik a bátyád, és ha nem akarod hogy ez később károkat okozzon a személyiségedben, akkor erre kell fókuszálnod.

Ne haragudj kérdező, én azt hittem a bolygó èlettartamáról beszélünk és nem az emberiségéről.

Ez az elhíresült 100 éves becslés a páratlan Stephen Hawkingtól származik, de ő nem a bolygó pusztulásáról beszélt, hanem arról, hogy 100 éve van az emberiségnek arra,hogy kényelmes körülmények között új otthont keressen magának. Valójában fajunk pusztuláshoz szükséges idő kb 257 év (ennyi idő kell majd, hogy a globális felmelegedés jelen mértéke forró gőzzé melegítse fel vizeinket).

Persze lehet, hogy hamarabb bombázzuk szét a Földet, de ezt senki sem tudja előre megmondani.

Amiről most te írsz az egészen más.

Számomra az életnek van értelme mert őrzöm szeretteim emlékét, az élőknek pedig igyekszem ott lenni mikor szükségük van rám. Próbálok egy szebb (és hosszabb) jövőt teremteni az utókor számára. Nekem nem szimpatikus ez a 257 éves hatàridő... Ha pedig meghalok, akkor tudom, hogy mindent megtettem az álmaim érdekében, még ha nem is sikerült a célom: eza tudat pedig teljességel (meg bosszankodással) tölt majd el. Nekem ennyi "értelem" elég az életben maradáshoz.

De vannak mások akik a pillanatnak élnek: szeretnek levegőt venni, szeretik ha tele a hasuk, ha kék az ég, ha ott van velük a pàrjuk/gyerekük/kutyájuk. És annyi szerettük van, hogyha meghal az egyik vígasztalja őket a többi, és az élet apró örömeinek szeretete.

Viszont örökké én nem élnék, mert az élet értéke számomra a múlandóságban van, szépsége pedig a folytonos változásban.

Tudom, hogy neked ez a változás pokoli fájdalmat okozott, és megértem miért érzed jelentéktelennek az életet. Amin most keresztül mész az teljesen normális.