Kezdőoldal » Ezotéria » Egyéb kérdések » Lapos lenne a föld?

Lapos lenne a föld?

Figyelt kérdés
Az elmélet szerint a föld nem egy gömb/geoid és csak a föld létezik végtelen síkban és az általunk ismert világ el van kerítve és azon belül mozog a nap és a hold
2018. aug. 13. 23:13
 131/149 anonim ***** válasza:
94%

Nem, persze.

Ezek az eszmefuttatások nem is nekik szólnak, hiszen meggyőzhetetlenek, nem érné meg. Inkább azoknak, akiben ott van a szikra a gondolkodásra. Hátha van egy ember, aki esetleg utánaolvas az idézeteknek, vagy csak végigolvassa és elgondolkodik.


Itt az ezóban bármilyen ellenvélemény egy szélmalomharc.

De hát jól tudod te is.


Mellesleg ha nagyon mai fejjel és begyepesedetten értelmezzük, hogy a Sátán a föld kerekségét igyekszik elhitetni az emberekkel, akkor simán levezethető az is, hogy a magyarban a kerek szó nem feltétlenül jelent gömb formát, sőt.


Kerek a kerék, a torta, a tányér, ahogy általában a 2 dimenziójában jórészt lekerekített, harmadik kiterjedésében inkább lapos (vagy aközeli) dolgokat mondjuk kereknek. Így szó szerint értelmezve a Sátán munkálkodása a kerek Föld elhitetésére inkább jelenti a lapos kerek Földet, mint a gömb alakút.


Szóval könnyen levezethető, hogy a laposföldesek énekelnek az Ördög kottájából. :)

2018. aug. 17. 10:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 132/149 A kérdező kommentje:

1.Tehát Isten itt nem egyből teremtette meg az embert férfinak és nőnek, hanem előbb Ádámot, majd csak később teremtette meg Évát.


Ezen szerintem nem kell fent akadni



2. „És monda az Úr Isten: Ímé az ember olyanná lett, mint mi közülünk egy, jót és gonoszt tudván.” (1Moz 3:22)


Szerintem itt az anygalokra gondolt mert ök ismerik a 3 mennybéli titkot 1 Háború 2 Tudomány 3 Mágia

Ezt Énok könyve írja és maradjunk el attol hogy az nincs benne a bibliába álítolag Etiopiában

kanonizálták és azt hiszem Énok neve szerepel a bibliában is de ez nem biztos


3. Jézus 3 órátol feszítették keresztre és halála előtt a hatodik órától a kilencedik óráig sötétség borult az egész földre és biztos hogy van egy kétt tévedés úgyan mert a profétá ka saját szemszögükből írják le az esetet


4. a és az éden kert nem az egész föld volt simán lehet hogy a kertet késöb teremtete meg


A bibliát mindenki máshogy értelmezi

2018. aug. 17. 14:35
 133/149 Wadmalac ***** válasza:
46%

"A bibliát mindenki máshogy értelmezi"

Így meg elég xar ügy BÁRMIRE bizonyítékként használni.

2018. aug. 17. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 134/149 A kérdező kommentje:
nah mindegy ha a bibliát és a lapos földet össze akarjuk vegyiteni akkor nézétek info bubble videóit ott normálisan el van magyarázva
2018. aug. 17. 14:41
 135/149 A kérdező kommentje:
vagy igazából ha be irjátok hogy lapos föld akk k iad egy csomo videót
2018. aug. 17. 14:41
 136/149 A kérdező kommentje:

Amugy meg ezt a videot azoknak küldöm akik azt mondják hogy több ezer ember nem hazudhat


[link]



Ezt azoknak akik nem hiszenek az öszeesküvésekben


[link]



[link]


egyébkénz az öszes rész ajánlom


és áááá kicsit se létezik a sátánizmus mi ?

[link]


A sátán Isten helyéba akar lépni ez benne van a bibliában


és azért hitetik el hogy a föld egy gömb hogy cáfoják a bibliát elterejék a figyelmet Istenrol éss tényleg sikerült mert az emberek jobban hiszenk abba hogy az úfok teremteték őket vagy hogy a semmiből keletkezet minden a helyet hogy Isten teremtete volna ... most komolyan ős robanás ??? azt se tudják mi robbant fel Meg a végtelen űres tér a világ egyetem tágul de miben???

-Önmagában

xD na jo

2018. aug. 17. 15:02
 137/149 2*Sü ***** válasza:
88%

> Ezen szerintem nem kell fent akadni


Ha nem akadok fenn rajta, attól még nem lett konzisztensebb leírása a teremtéstörténetnek.


> A bibliát mindenki máshogy értelmezi


No igen, de akkor nehéz lesz kizárólagos, más értelmezést kizáró „bizonyításként” felhozni a benne leírtakat.


~ ~ ~


> vagy igazából ha be irjátok hogy lapos föld akk k iad egy csomo videót


Nem-nem. Én sem linkeltem be egy fél évnyi tudománytörténeti előadássorozatot. Nyilván te sem nézted volna végig. Vagy nem mondtam azt, hogy olvasd el a Simonyi Károly: A fizika kultúrtörténete című könyvét. Vettem a fáradtságot, hogy kivonatoljak belőle annyit, amire emlékszem és amit fel akartam hozni a vitában.


De belenéztem az egyikbe. A Föld alakja szempontjából teljesen offtopic videó volt. Valláskritikai, vallástörténeti szempontból szét lehetne cincálni, mond dolgokat, amit az égvilágon semmivel nem támaszt alá.


~ ~ ~


> és azért hitetik el hogy a föld egy gömb hogy cáfoják a bibliát


Továbbra is ott tartunk, hogy a Föld gömb alakja nem cáfolja a Bibliát. Ahogy írtad, a Bibliát mindenki máshogy értelmezi. Ha valaki úgy akarja értelmezni, akkor nem fogja cáfolni a Föld gömb alakja a Bibliát.

2018. aug. 17. 16:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 138/149 anonim ***** válasza:
88%

Nem fér a fejedbe mindez?


Akkor semmi baj, lehet mazsolázni a fa...ágokat valami senkiházi kattintásvadász csatornáról, mint ez az Info Bubble és társai.


Ezek pont neked valók, belőled élnek.

2018. aug. 17. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 139/149 anonim ***** válasza:
Ha a lapos Föld úgy létezik, ahogy a kérdésben áll, attól még miért ne létezne az egész univerzum? A lapos Föld búrája feletti Óceánban lévő, látható objektumok tagadhatatlanok. A teremtés szerint tehát a csillagok teremtésekor, már léteztek a bolygók, vagy a kronológia csak a csillag fényére vonatkozik, ami később ért csak el idáig, tehát előbb teremtette őket.
2018. aug. 18. 17:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 140/149 anonim ***** válasza:
43%
Kedves kérdező, nekem akkor csak egy dolgot magyarázz meg, ha elindulok holnap kelet felé megyek pár ezer kilómétert, akkor miért érek vissza a kiindulási pontra? Illetve, ha a Föld tényleg lapos, akkor hol vannak a szélei?
2018. okt. 21. 23:23
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!