Ha egy "gonosz", nárcisztikus embert szeretek, mégis a kapcsolat annyira el van mélyülve, hogy mindkettőnk érzelmi igényei teljes mértékben ki vannak elégítve, akkor valójában én is "gonosz", nárcisztikus vagyok?
Hű, köszönöm! Igazából pontosan ez a tervem, szembesíteni akarom azzal, hogy kezdenie kell valamit a betegségével, mert magának okozza az elégedetlenséget, boldogtalanságot, sikertelenséget. Hogy felelősséget kell vállalnia az életéért, és a passzivitást csakis az aktivitás töri meg!
A gonoszsághoz való asszisztálás alatt pontosan ezt értem, hogy tulajdonképpen ha nem szembesítem a dolgokkal, csak eltekintek fölötte, azzal táplálom a betegségének a fennmaradását. Mert a "gonoszság" alatt nem tényleges tetteket értek - mivel ez az egész inkább mentális -, hanem inkább úgy fogom fel, hogy ő a "gonosz áldozata", a hibásan beprogramozott tudatalattija, hitrendszere okozza számára ezt a mentális börtönt. Tehát a betegség fennállása maga a gonosz. A gonosz sohasem embereken keresztül hat más emberekre, hanem magát a gonosz jelenlétét kell vizsgálni egy emberen belül. (Szerintem.)
És azért tettem idézőjelbe az áldozatot, mert természetesen nem áldozat, hanem mindenkiben vannak mindenféle késztetések, ám életünk során kialakítunk egy szokásrendszert, hogy mely késztetésekre játszunk rá és melyek azok, amikkel nem foglalkozunk. Nem tudom, ő mikor vette fel ezt a szélsőségesen büszke álarcot (és hogy milyen nyomás hatására is tette ezt), ami lustaságba, majd frusztrációba és haragba sodorta, de kb. odáig lenne szüksége visszamenni fejben.
Szenvedélybetegsége volt, de azt teljesen mértékben leküzdötte. Ezért is szeretnék valamit kezdeni az egész mostani helyzettel, mert elképesztő fejlődére képes, ha akar.
Hát, a témában nagyon sok mindent olvastam, de nem specifikusan őmiatta és nem is tudatosan, csak sok pszichológia témájú könyvet, tanulmányt olvasok, az információ pedig innen-onnan elraktározódik és összeáll. Mostanában a személyiségzavarok kezeléséről szoktam tudományos cikkeket olvasni Web of Science-en, meg van, hogy csak Google Scholarral keresek. Illetve Youtube-on is rengeteg hasznos csatorna van, személyes tapasztalatokról pedig sokan blogolnak.
A "gonosz" alatt egyáltalán nem a "gonosz" szó köznyelvi jelentését értem, inkább tekintsünk rá úgy, hogy az adott individuum mindenféle formában és szinten jelen levő szenvedésének okozója. De ez nem egy kívülálló erő, hanem bennünk zajlik és általában rövid távú kielégüléssel csábít. (Pl. gondoljunk csak a lustaságra, halasztásra; adott pillanatban, a jelenben nem akarunk munkával járó kellemetlenséget megélni, ezért kielégítőbb elfoglaltságot választunk, csak az benne a fricska, hogy nem élvezhetjük ki eléggé, mert az el nem végzett teendők miatt nő bennünk a stressz és az elégedetlenség.) Ránk hárul minden felelősség az életünkben megtett lépésekért, döntésekért, és aki illúziókba/agya kikapcsolásába menekül ahelyett, hogy rátekintene az életére, az nem is él, csak sodródik és boldogtalan.
Szóval a "gonosz" bennünk van, és ha nem vagyunk elég tudatosak a jelenvalóak ahhoz, hogy felismerjük és ne játszunk rá ezekre a késztetésekre, akkor elégedetlen, frusztrált, erénytelen élet fele visz el. Mindenkinél más formában jelenik meg, de azért nevezhetem el így univerzálisan, mert mindenki életében ugyanazt okozza; elzárja az elégedettségtől, a vitalitásról, az életnek a szeretetétől (nehézségek, kihívások ellenére is).
Köszönöm egyébként, utánaolvasok a kodependenciának!
A 12 lépéses önsegítő anonim csoportok irodalmában már valamennyire jártas vagyok, de igazából függőség témában könnyű újabb és újabb jó interpretációkra bukkanni, ami hozzáad a tudásunkhoz, hatalmas - és valamilyen szinten minden ember életében jelenlevő - téma ez.
Valamelyik szülőd nem nárcisztikus? Mert többnyire akkor szokott előfordulni a nárcisztikusok iránti vonzódás.
Van egy könyv, Carter S - Sokol J: Segítség a párom nárcisztikus. Ebből másoltam ki pár gondolatot, bár lehet, hogy már sokkal komolyabbakat is olvastál a témában, és az alábbiak között nem is találsz újdonságot, hisz mindezekre már magad is rájöttél:
A kapcsolat kimondott (vagy kimondatlan) ígérete az: „Én is különleges vagyok, te is különleges vagy, együtt pedig még különlegesebbek vagyunk.” A nárcisztikus személy úgy csavarja el a fejünket, hogy elhiteti velünk, azért lehetünk az élete részesei, mert kiválasztottak vagyunk.…… A nárcisztikus személy saját nárcisztikus vonásainkra apellál.
Vegyük tudomásul a tényt, hogy a nárcisztikus személyiségnek van egy felnagyított és egy leeresztett oldala. Nem valószínű, hogy bárki képes lenne elérni a szerelem erejével azt, hogy partnere integrálja ezt a két énjét, úgyhogy ilyesmivel kísérletezni időpazarlás. Azonban mindenképpen érdemes átgondolni saját reakcióinkat és irreális elvárásainkat partnerünk „rosszabbik” énjének csodálatos elillanásáról, és leszámolni ezekkel az illúziókkal!
A nárcisztikus ember számára alaphelyzetben problémát jelent önmaga és a másik megkülönböztetése, ezért szinte elkerülhetetlen, hogy rosszul méri fel a határokat. Miközben ő könnyedén belegázol mások életébe, addig a saját határait az utolsó csepp véréig óvja. A határok lehetnek testi, érzelmi, pénzügyi, anyagi, lelki vagy szexuális jellegűek.” …… „Saját határaink képlékenysége rendkívül védtelenné tesz bennünket a nárcisztikus személyekkel szemben.
A nárcisztikus személy folyamatos érzelmi odafordulást és figyelmet követel. Kiharcolja magának mindennapi, „érzelmi és lelki betevő falatját”, amely nélkül nem tudna létezni. … Természetesen azért figyelünk ennyire a partnerünk igényeire, mert szeretjük. Ezzel azonban többnyire ráerősítünk negatív vonásaira, és végeredményben mi is „bűnrészessé” válunk.
Ne feledkezzünk meg arról, hogy a partnerünk felnőtt ember!
A nárcisztikus személyre gyakran tekint úgy partnere, mint egy kiszolgáltatott gyerekre, aki gyámolításra szorul. (mert magányos, rosszul bánt vele az élet, sértődékeny stb.)… ez nagy hiba.
Ha állandóan azon igyekszünk, hogy partnerünk kedvére tegyünk, akkor azt az üzenetet közvetítjük, hogy könnyen manipulálhatók vagyunk, és a jó szándékunkat biztosan ki fogják használni. Csak annyit adjunk magunkból, ami még az ésszerűség határán belül van! Nem kell minden extra kívánságot teljesíteni. … az eredmény hosszú távon megéri…
Elképzelhető, hogy a nárcisztikus személy ódákat zeng arról, hogy ön milyen kedves, becsületes, sebezhető személy, ez azonban nem jelenti azt, hogy úgy bánik önnel, hogy ezeket az értékes tulajdonságait megóvja. A nárcisztikus személyek nagyon lealacsonyító, bántó és érzéketlen módon képesek viszonyulni mindenhez – a saját „fájdalmukat” kivéve. Ez jusson majd eszébe akkor, amikor nárcisztikus partnere legközelebb vérig sérti! Ne kezdjen el azonmód sírni, panaszkodni vagy szánalmat kicsikarni, lépjen hátra és számoljon tízig! Tekintsen objektíven a történtekre! … csak szeretnénk tanácsot adni, hogyan vethet véget annak, hogy egy negatív párkapcsolati helyzetre felesleges energiákat pazaroljon. A helyzet az, hogy ha kifejezi partnere felé a szomorúságát, és ő nem reagál megfelelően, akkor ön még inkább megbántva érzi majd magát. Így végül elképesztő mennyiségű energiát fektet egy alapvetően elhibázott szituációba. Ha sikerül érzelmileg kissé eltávolodnia saját helyzetétől, akkor nagyobb rálátása lesz. Úgy érzi majd, hogy a partnere egyre kevésbé képes megbántani, és ön egyre kevésbé függ tőle. Ez pozitív jelenség, ne ijedjen meg tőle!
--------------------.
Némelyik nárcisztikus kötelékfóbiás is, róluk szól A férfi, aki nem tud szeretni c. könyv - szintén a fenti szerzőktől.
válasza:Azért tudnál konkrét könyveket, forrásokat megjelölni?
"Szenvedélybetegsége volt, de azt teljesen mértékben leküzdötte."
Az mi volt?
A leggyakoribb ugyanis nem a gyógyulás, hanem a szenvedélyváltás!
válasza:A különlegesség-érzésről én is szerettem volna írni csak eddig elfelejtettem.:)
Az egész Y-generációra igaz, hogy azt MONDTÁK NEKIK, hogy ők különlegesek és ebben a tévhitben vannak, és a felnőttkorba lépve nem értik, miért nem bánnak velük aszerint!
Itt van erről egy videó:
https://www.youtube.com/watch?v=h4EWxAaz0Fg
Minden generációt becsaptak úgymond gyerekkorukban, mert a szülők/tanárok tévedtek abban, hogy a világ hogyan viszonyul majd egy ilyen emberhez, amikor elérik a felnőttkort.
Nekünk pl. azt mondták az ország legerősebb iskolájában, hogy mi leszünk ennek az országnak a szellemi elitje - és a munkanélkülijei lettünk; mit sem tudtak a maffiaállamról ezek a felnőttek!
A főiskolán azt mondták, mi leszünk az ország vezetői - ők sem sejtettek semmit akkor még a maffiaállamról, és vakon hittek a jogállamban.
Nekem pl. pont fordítva van, mint a barátodnak, pont az a baj oka, hogy csupa olyan "csodagyerek" között nőttem fel, mint én, ezért nem kerültem vele tisztába, hogy nem ez az átlag. Amikor pedig kiléptem a felnőtt életbe, nem voltam rá felkészülve, hogy nem vagyok hétköznapi és hogy ez mit vált majd ki az emberekből. Hogy mi az, amiben eggyel több kerekem van és mi az, amiben kettővel kevesebb.
A barátod sincsen avval tisztában, hogy míg az egyik oldalon eggyel több van neki, addig a másik oldalon kétszer akkora hiányossága van.
De ahogy olvasom, nincsen vele akkora baj, mint amennyire MEG AKAROD GYÓGYÍTANI!!!
Úgyhogy ez a dolog inkább Rólad szól!:)
A Te motivációidról, a Te érdeklődési körödről.:)
válasza:Ezt a cikket most találtam, nagyon jó, tömör összefoglaló!
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!