Miért utálnak engem ennyire az emberek, és miért ilyen rosszindulatúak?

Nem kell mindig,mindenkivel jófejnek lenni.

Légy következetes a körülötted lévőkkel.

Ne hagyd magad kihasználni, tanulj meg nemet mondani.

" Tudom hogy sok hibám van,m

Ha tudod,akkor változtass.

Mik ezek a hibák?

Sajnos azt kell hogy mondjam, hogy ilyenek az emberek. Akik segítőkészek, es kedvesek, azokmpórul járnak. Csak hogy egy pár példát mondjak a közelmúltból. Szülők nevelők bálja volt a lányom ovijában. A műsorhoz jelmezeket kellett gyártani. Mondtam hogy szíveseb segitek mert táppénzen vagyok itthon, ráérek. Persze örömmel vették a segítségem. 2 hetem reggeltől estig azzal telt hogy a jelmezeket készítettem. Mikor elkészült, ibolya (akit megkérdeztem hogy tudok e segíteni) úgy adta elő az összes szereplő előtt a dolgot, mintha ő csinálta volna. Persze nem hagytam magam és megszólaltam, hogy csinálTUK. Perszr nem tetszett neki mert ő akarta bezsebelni a dícséretet az én munkámért. Az ő dolga az alapanyagok beszerzése volt, a munka oroszlán részét nem ő végezte. A másik példa. Mamám megkért hogy tegyem fel netre az egyik kutyáját gazdit keresni neki, mert sokan vannak (5db kutya) nem szeretne ennyi kutyát, sok a gond velük. Le is fenyképeztem felraktam, megoszottam fbn is. Erre jött a telefon tőle hogy elvitték volna a kutyát de ő nem adja oda. Mondom, klassz! Én csináltam se..et a számból hogy kampányoltam a kutya gazdira találását, erre ő meg nem adja oda...

De pl olyan is előfordul hogy érdeklődök mások iránt, pl én hívom fel, én keresem. Ha kell nekik valami segítség egyből fel tudnak hívni, meg tudnak keresni, de az hogy megkérdezzék tudnak e nekem segiteni, vagy csak szimplán hogy hogy vagyok, az már nem jut eszükbe.

#7-es, elfelejtettem válaszolni a kérdésre, pedig már hazaértem 5 nappal ezelőtt is :'D Szóval kérdező és többi válaszoló, leírom az én kis történetemet. Nyilván tudjátok, hogy minden ember életében van egy olyan időszak, amikor kiábrándul másokból. Ez átlagosan 18 éves kor környékére tehető. Ilyenkor jön rá mindenki, hogy a világ milyen szar hely az emberek és azok viselkedése, természete miatt. Nálam ez a korszak 12-14 éves koromban jött el. Akkoriban nem örültem ennek, de most visszagondolva szereztem 1-2 hasznos élettapasztalatot. Ugyebár az én szeretetnyelvem a minőségi idő, ezért nagyon szerettem és most is szeretek másokkal együtt lógni. Viszont a régi barátaim kihasználtak engem, elárultak, hátba szúrtak, kiközösítettek. Olyan is volt, aki kocsi elé akart lökni engem. Ami ironikus, mert 2x akkora voltam már akkor is annál a srácnál és most is, szóval úgy megtudtam volna verni, hogy még a szülei sem ismerték volna meg, de nem vagyok olyan. Szóval minden szart megtettek velem és természetesen, mint élettapasztalatokban szegény gyerek, saját magamban kerestem a hibát. Pedig nem én voltam az, akiben a hiba volt :) Hanem a többiekben. Nem én voltam az, aki a cselekedeteivel kiérdemelte volna ezeket a dolgokat, hanem ők voltak azok, akik az embertelenségük miatt megtették azokat velem. Mondanom sem kell, hogy nagyon kiábrándultam mindenkiből, magamba zárkóztam, falakat húztam magam köré, hogy még azok se tudjanak közel jutni hozzám, akik szeretnek engem. A saját családom elől is elzárkóztam és látták, hogy valami nincsen rendben. Mondhatni depressziós voltam. Én is éreztem, hogy ez így nincsen rendben. Évekig így éltem. Nem hagytam senkinek, hogy segítsen nekem, nem mondtam el senkinek a gondomat. Úgy gondoltam, hogy ez egy olyan dolog, amit nekem magamtól, önerőből kell leküzdenem. Most így utólag belegondolva, talán rossz elgondolás volt ez, de sikerült. Túl tudtam tenni magamat ezeken a dolgokon. Elfelejteni nem felejtettem el, de meg tudtam bocsájtani nekik. Persze ezt így nem mondtam nekik, mert emberileg továbbra sem tartom őket sokra, azóta sem beszélek velük, de sikerült elengednem az egészet. Sikerült helyreállítani magamat! :)

Hogy mi is volt az, amit tanultam ebből az egészből? A családon kívül nem igazán lehet másokra számítani, mert a legtöbb (azért van kivétel) ember érdekbarát. Ezeket jó, ha felismered és sok-sok csalódástól megtudod óvni magadat. Talán elcsépeltül fog hangzani, de ez az élet rendje, hogy az életünkből elmennek emberek és bejönnek emberek. Akikkel nincsen dolgod az életben, azok elmennek, akikkel meg van valami dolgod, azok majd úgyis jönnek. Tehát nem kár az olyan emberek miatt szomorkodni, akik elmennek. Nem szabad a múltban élni. Persze fontos emlékezni rá, mert így tudjuk, hogy honnan jöttünk, de kész...:D Meg kell tanulni a jelenben élni és a jövőre tekinteni. Ha pontosan tudod, hogy ki vagy, mit akarsz az élettől, mik a céljaid, hová tartasz és ezekért teszel, akkor el fog múlni a rossz kedv, egy lépéssel közelebb leszel a boldogsághoz szerintem.

Egy kis megjegyzés: Nem ismerlek téged, tehát nem tudom, hogy milyen vagy. Nyilván, mint mindenki másnak, neked is vannak hibáid és hiányosságaid, de leginkább ezen a gondolaton kéne változtatnod: " Mit kellene változtatnom magamon? (mások miatt) " Mert ugyebár a kérdésedből lejön, hogy mások miatt szeretnél változtatni. Ehelyett mennyivel jobb lenne ha úgy gondolnád (nem miattam, hanem MAGAD MIATT!) hogy " Min kellene változtatnom, ahhoz hogy jobb legyek? (az élet minden területén) ".

Remélem hasznos volt a válaszom! 19/F