Kezdőoldal » Ezotéria » Egyéb kérdések » Tudom mozgatni a tárgyakat,...

Tudom mozgatni a tárgyakat, de hogyan tovább?

Figyelt kérdés

Több éve próbálkoztam a gondolat erejével tárgyakat megmozdítani. Ezidáig sosem sikerült. Volt, hogy abbahagytam, majd pár nap múlva újrakezdtem, de mindig csalódnom kellett.


Úgy próbáltam, hogy megnyugodtam és nem gondoltam semmi másra, csak egy fehér szobára, amin sem ajtó, sem ablak nem volt, csak egy fehér asztal és egy fehér szék a szoba közepén. A széken ültem én és az asztal közepén volt a tárgy amit meg akartam mozdítani.

Arra gondoltam, hogy a gravitáció megváltozik és nem a föld felé vonzza a tárgyat, hanem kissé felém. Az elmémben minden alkalommal láttam hogy felém indul a tárgy és hogy a gravitáció kissé húz hátrafelé, de a valóságban sohasem történt semmi.


Három hete viszont megtörtént az áttörés!

Az első alkalommal csak megbillent.

A második alkalommal kissé elindult felém.

Most jelenleg ott tartok, hogy egy méteres távolságból is magam felé tudom vonzani, de ennél többet egy hét alatt sem tudtam elérni. Az is gond, hogy csak könnyű, vagy kis súrlódással rendelkező tárgyakat tudok vonzani. Vélhetően kevés az erőm.


Baj még az is, hogy az első alkalommal, ami 20 percnél tovább nem tartott, iszonyúan kifáradtam, mintha napok óta nem aludtam volna. Minél tovább fejlődök annál rosszabb.

Most már van, hogy elájulok ez erőfeszítéstől. Hogy lehetne fejlődni tovább?


A SZKEPTIKUSOKNAK ÍROM, HOGY HA NEM TROLKODJÁK SZÉT A TÉMÁT, TESZEK FEL MEGGYŐZŐ VIDEÓT A KÉPESSÉGEMRŐL!


2015. jan. 22. 20:29
1 2 3 4 5 6 7
 21/64 A kérdező kommentje:
Egy hétköznapi tárgy, egy doboz gyufa megfelel?
2015. jan. 22. 22:11
 22/64 Ozmium42 ***** válasza:

Csak azért kommentelek, mert én is látni akarom a videót. Az ideális tárgy szerintem az lenne, ha egy ingát ki tudnál téríteni. Ott minimális a súrlódás, nem gurul a ferde asztalon. Ha látjuk, hogy nem rugdosod az asztal szélét, és az inga tartósan feléd mozdul el, és úgy marad egy rövid ideig, majd amikor abbahagyod az erőkifejtést, visszalendül, akkor én elhiszem.


Ha ragaszkodsz a labdához, az se baj. Attól függően, hogy mekkora erőt bírsz kifejteni, megdöntheted az asztalt az ellenkező irányba. A bizonyíték ebben az esetben az lesz, hogy a labda felfelé gurul.


Ha akváriumot is borítasz rá, előtte vedd ki belőle a vizet és a halakat.

2015. jan. 22. 22:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/64 anonim ***** válasza:
Itt hagyok egy kommentet, hogy ne felejtsek el visszanézni.
2015. jan. 22. 23:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/64 anonim ***** válasza:
nah erre én is kíváncsi leszek :D
2015. jan. 22. 23:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/64 anonim ***** válasza:

A videó engem is érdekel. Annyival előrébb vagy a legtöbb embernél, hogy neked úgymond már csak edzened kell, amit te csinálsz annak már eredménye van! Nem tudom szoktál-e meditálni az talán erősít. Ezenkívül nem árhat egy kis testmozgás sem az soha sem működik, hogy csak az elméd erős.


Tanács: Próbál meg elképzelni, hogy energia ömlik beléd a környezeted felől és akkor talán nem merülsz le annyira, ugyanis feltehetőleg a saját tested energiáját szívod le teljesen, azért érzed az elképesztő fáradtságot.


Ha nem tudod elképzelni az energiát, akkor képzeld fehér fénynek. Én mondjuk sárgásnak szoktam elképzelni, az közelebb áll a fantáziámhoz.


Sok sikert a továbbiakban!

2015. jan. 23. 01:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/64 anonim válasza:

Nos én még mindig várom azt a videót (kettes válaszoló)...

Több mint valószínű hogy tehetséges vagy. Az erő veled van. Te vagy Mr.Spock, BATTMANNNN, Supermannn, etc. :D

Kérem a videómat. Napi újsággal, az egész asztal látható legyen, mutasd be hogy nincs csalás.

2015. jan. 23. 07:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/64 anonim ***** válasza:
Szia, én is kíváncsi vagyok a videóra remélem minél hamarabb feltöltöd. Amúgy én is egyszer talán kétszer a tudatommal felemeltem egy papírt. Ha jól emlékszem a ventilátor melletti asztalnál sikerült. A papír fölé helyeztem a kezem, és lassan láttam, ahogy a papír arrébb repül nem tudom, hogy sikerült azért vagyok kíváncsi a videódra, hátha a tudásodból rám ragad valami.
2015. jan. 23. 09:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/64 huskyloverapach ***** válasza:
Én se maradnékle ha lehet
2015. jan. 23. 14:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/64 A kérdező kommentje:

Pár nap és megkapjátok a videót!

Akváriumot kell még szereznem, mert nincs.

2015. jan. 23. 17:38
 30/64 anonim ***** válasza:
Küldjek tutorialt after effecthez?
2015. jan. 23. 17:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!