Vannak itt olyanok akik egyetértenek azzal, hogy a fény nem tud közeg nélkül terjedni?
@Grimfox #12 > Ha a téridőt közegnek tekinted, akkor nem tud közeg nélkül terjedni.
A téridő nem tekinthető közegnek, nem anyagból áll. A tér, illetve a téridő egy matematikai absztrakció, ami az anyagnak – illetve a potenciális anyagnak – a pozíció tulajdonságai közötti viszonyrendszert írja le.
#18 > Látod ezt sem érted. A vákuum tele van anyagi részecskékkel.
Csakhogy a téridő nem azonos a vákuummal. Amúgy igen, a vákuum nem azonos a semmivel. A vákuumállapotnak is megvannak a maga jellegzetességei, keltődnek és annihilálódnak benne virtuális részecskék, stb… Elvileg akár lehetne ezt is valamiféle közegnek tekinteni, vagy máshogy megközelítve mondhatjuk azt hipotetikusan, hogy tulajdonképpen a vákuum maga ez a hipotetikus éter építőanyag, csak ugyanoda lyukadunk ki, mint az éter-hipotézis esetén, hogy valahogy nem jön ki a matek.
#16 > A híres Einstein régi elavult és hibás.
> Közben eltelt 100 év.
Hogy eltelt közben 100 év, azzal nem igazán mondtál semmit. Az Ohm-törvény leírása óta meg 200 év telt el, mégis remekül használható. A Boyle–Mariotte-törvény (miszerint változatlan hőmérsékletű „ideális” gáz esetén a nyomás és a térfogat fordítottan arányos) meg 360 éve, és szintén köszönjük, mind a mai napig remekül tudunk vele számolni.
A „hibás” szót is lehetne boncolgatni hosszú bekezdéseken keresztül, de lehet, hogy nem érdemes ebbe belemenni. Röviden csak annyit írnék, hogy ha egy összefüggést a megfigyeléseinkből vonunk le, majd az összefüggés helyességét újabb mérések, megfigyelések is megerősítik, azt nehéz hibásnak tekinteni. A speciális relativitáselmélet pl. „leváltotta” a newtoni mechanikát. Pl. ha az úttesthez képest „v” sebességgel haladó autóról kilőtt „u” sebességű nyílvesszőnek az úthoz képesti sebességét kell kiszámolni, az a newtoni fizikában: v+u. A speciális relativitáselméletben meg (v+u)/(1+u*v/c²). Akkor a newtoni képlet „hibás”? Abszolút objektív szempontból igen. Mégis három évszázadig használtuk anélkül, hogy felmerült volna, hogy probléma van vele. Sőt továbbra is, ma is remekül használható és helyes, ha emberi léptékű sebességekkel számolunk és adott pontosságot kívánunk csak meg. Inkább mondhatjuk azt, hogy a newtoni fizika adott pontosságú helyességének megvannak a peremfeltételei. Igen, a speciális relativitáselméletnek is, meg az általános relativitáselméletnek is meglehetnek a peremfeltételei. Sőt nagyjából sejtjük is, hogy mik ezek a peremfeltételek.
~ ~ ~
#17 > Az a híres kisérlet sem oldja meg a kérdést, mert ha a Föld forog az éterrel együtt akkor nincsen különbség a fény sebességében.
A gondolataid iránya jó. Csak lemaradtál a fizika történetének további fejleményeiről.
Ugye a Föld forog a saját tengelye körül. Meg kering a Nap körül. A Naprendszer meg szintén mozog, és ráadásul kering a Tejútrendszer középpontja körül. Az, hogy egy abszolút viszonyítási rendszer pont olyan, hogy pont hozzánk van fixálva, azt nehéz feltételezni.
Mindenesetre komolyan vették ezt az eshetőséget. Hiszen az éterhez képesti adott pillanatban való 0 sebesség ugyan roppant valószínűtlen, de nem lehetetlen. Ezért végezték el a kísérletet a napnak a különböző időpontjaiban (így a Föld forgásából fakadó sebességkülönbséget is figyelembe vettük), meg az év különböző napjain (így a Nap körüli keringést is figyelembe vettük).
De maradt még egy lehetőség, hogy az éter nem teljesen kölcsönhatásmentes az anyaggal, a Föld kvázi magával vonszolja az étert, hasonlóan ahhoz, ahogy a légkört is. Ez néhány nyitott kérdéssel ugyan, de magyarázatot adna a kísérlet negatív eredményére. Pont ezért később mindenféle konstrukcióval is végeztek kísérletet, mozgó fényforrás, mozgó detektor, mozgó mérési rendszer, stb… (Meg amúgy végeztek kísérletet más részecskékkel is, pl. elektronokkal.)
De nem is ennek van igazán súlya, hanem annak, hogy a speciális is és általános relativitáselmélet is működik. A GPS-t szokták felhozni példának, mert ott ha nem számolnánk az ált. rel-ből származó relativisztikus hatásokkal, akkor nem jól működne a rendszer, de mivel számolunk, ezért jól működik a rendszer. De pl. egy katódsugárcsöves televízió, vagy egy részecskegyorsító esetén is vannak relativisztikus hatások, amikkel már számolni kell. Ez is a speciális relativitáselméletet támasztja alá. (Meg még van egy raklap ilyen-olyan mérés, kísérlet, ami mind-mind az éter-hipotézis tarthatatlanságát, és a speciális, illetve az általános relativitáselmélet helyességét támasztja alá.)
Ja tényleg a náci Németországban Einstent áltudományosnak nevezték.
Ha jól emlékszem relatív zsidónak csúfolták.
19, "Értem. Ismerem a vákuum problémáját. Ezért nem vákuumot írtam, hanem az anyagi részecskék teljes hiányát."
- Akkor nem érted a vákuum problémáját. Nem létezik anyagi részecskék teljes hiánya. A vákuum tele van anyagi részecskékkel. Több anyagi részecske van az anyagtalan vákuumban, mint mondjuk egy fémben. Na látod, hogy nem érted a fizikát!
"A hipotetikus tökéletes vákuumon keresztül is képes közlekedni a fény. Jobban is, mint a tökéletlen vákuumban, hiszen nincs anyagi részecske, aminek ha nekiütközik, átadja annak az energiáját, ellenben a foton nem jut tovább."
- Pedig pont hogy több anyagi részecske van a vákuumban. Kíváncsi vagyok tudod-e miért?
1Fizikus
21# "A téridő nem tekinthető közegnek, nem anyagból áll. A tér, illetve a téridő egy matematikai absztrakció"
-Te sem érted a fizikát. Általános iskolai anyag : az test vagy mező. A téridő is anyag. Nem is lehet más. Anyag van benne, de maga a téridő is anyag, hiszen mező is van benne, pontosabban mezők szuperpozíciója
"A gondolataid iránya jó. Csak lemaradtál a fizika történetének további fejleményeiről.
Ugye a Föld forog a saját tengelye körül. Meg kering a Nap körül. A Naprendszer meg szintén mozog, és ráadásul kering a Tejútrendszer középpontja körül. Az, hogy egy abszolút viszonyítási rendszer pont olyan, hogy pont hozzánk van fixálva, azt nehéz feltételezni."
-Ez amiket írtál teljesen független a kísérlettől magától a ténytől, hogy pl a geostacionárius műhold kering a Földdel. Ugyanígy az éter is - ha létezik - keringenie kell a Földdel, ezért a M-M kísérlet nem képes kimutatni a létét.
1Fizikus
"Elvileg akár lehetne ezt is valamiféle közegnek tekinteni, vagy máshogy megközelítve mondhatjuk azt hipotetikusan, hogy tulajdonképpen a vákuum maga ez a hipotetikus éter építőanyag, csak ugyanoda lyukadunk ki, mint az éter-hipotézis esetén, hogy valahogy nem jön ki a matek."
Pontosan.
Van egy ilyen elképzelés, hogy maga a téridő egy közeg, amiben tud terjedni a fény, meg általában az elektromágneses hullámok, na meg lehet mozogni is.
Ha létezik az ezen kívüli semmi, akkor pedig ott valószínűleg ezek nem működnek.
Vannak.
Ők élnek örök sötétségben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!