Vannak itt olyanok akik egyetértenek azzal, hogy a fény nem tud közeg nélkül terjedni?
Ha a téridőt közegnek tekinted, akkor nem tud közeg nélkül terjedni. Ha az anyagi részecskék teljes hiányát tekinted úgy, hogy nincs közeg, akkor tud.
Az éter elmélet viszont nem állja meg a helyét. Nem csak Einstein, hanem más korabeli, és későbbi(Einsteinnel sokszor ellentétes elméleteket hirdető) kutatók is meghaladottnak tekintették az éter-elméletet.
#13
Mert egy nyilvánvalóan tudományos dolgot áltudományosnak nevezett.
Nem az hogy nem tudja mi a tudományos módszer, hanem deklarál.
A híres Einstein régi elavult és hibás.
Közben eltelt 100 év.
8, "Így van, volt ilyen hipotézis, és a maga korában teljesen racionális hipotézis volt. Aztán jött… Nem Einstein, hanem Albert Michelson és Edward Morley, akik elvégezték 1887-ben a híres kísérletüket. "
Az a híres kisérlet sem oldja meg a kérdést, mert ha a Föld forog az éterrel együtt akkor nincsen különbség a fény sebességében. Ezért írtam, hogy sokak szerint létezik éter és együtt forog a Földdel, ahogyan az a racionális fizika szerint tennie kell
12, ". Ha az anyagi részecskék teljes hiányát tekinted úgy, hogy nincs közeg, akkor tud."
Látod ezt sem érted. A vákuum tele van anyagi részecskékkel. Sokkal több van benne mint az atomban
1Fizikus
#16
Nem avult el és nem hibás. Több, mint 100 év óta nagyszerűen tartja magát. A speciális relativitáselmélet a kvantumtérelméletek, és így a modern fizika egyik alappillére, az általános relativitáselmélet pedig pár éve nyert újabb megerősítést a gravitációs hullámok közvetlen kimutatásával.
Ez egyben azt is jelenti, hogy még ha lesz is ennél pontosabb, jobb, teljesebb elméletünk, Einstein elméletét még akkor sem fogjuk kidobni az ablakon. Ahogy a newtoni fizikával sem tettük. Mindkettő nagyon jól használható a maga érvényességi tartományában.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!