Szerinted igazak a halál közeli élmények?

Bocsánat, de egy kicsit eltávolodok a főkérdéstől.

Mondjuk a kérdést elemezve, úgy nézve nyilván igaz, ha valaki alagútban megy, egy réten ébred, Istennel, Jézussal találkozik, hogy ezt látta, tapasztalta - tehát azt, hogy ezt állítja, igaz.

Úgy értem, ha az a kérdés, hogy tényleg ezt látta, tapasztalta valaki, akkor a válasz nyilván igaz.

Az megint más kérdés, hogy ki színezi ezt esetleg ki, pl egy talkshow-ra.

De, eleve mindenkinek más Isten, nem csak azért, mert több vallás van, hanem, mert mindenki másképp gondol rá, másképp képzeli el, így az, hogy Pistike találkozott Istennel úgy igaz, hogy Isten az általa elképzelt módon, formában megjelent a halál közeli állapotban. Attól Isten még Isten, csak valószínűleg nekem másképp jelenne meg. Ugyanúgy, ha elüt az autó és az utolsó pillanatban visszahoznak, de addig látom a nagyanyámat egy réten, akkor nem hazudok, tényleg láttam őt egy réten. nem az a kérdés, hogy fizikailag hol voltam, hanem, hogy mit láttam. És attól, hogy az utastársam egy alagútban vándorolt amíg újraélesztették és ott látta az apukáját, én láthattam mást. Ő azt látta, én mást. Nem egy agyunk van, nem ugyanazt kell tapasztalnunk. (Máskülönben mindenki ugyanazt álmodná éjszaka, ugyanazt a zenét szeretné, ugyanazt a színt preferálná, stb). És hiába is az oxigénhiány miatt látja, attól még látja.

De, hogy a halál után mi van ténylegesen, azt az tudja, aki végleg meghalt, aki meg véglegesen meghalt, nem fogja tudni elmesélni, ezért marad az, hogy ki mit képzel a halálról.

Én katolikus vagyok, hiszek Istenben, de közben magáról a halál utáni életről a katolikus és más vallások ötvözete az elképzelésem.

Egyszer olvastam egy könyvben, hogy valaki azt mondta az anyának, hogy a rákban (végstádium) haldokló lánya azért megy át ezen 17 évesen, mert az előző életében olyan súlyos bűnöket követett el. Persze ilyet egy anyának nem illik mondani, de ez engem is elgondolkodtatott. Nem ami a szóbanforgó lányt illeti, hanem általánosságban.

A lélekvándorlás fogalmát persze másképp képzelem el. Nekem az egész elképzelés, hogy lehunyom a szemem és vége, utána a semmi van vagy nincs furcsa, pedig biológiag így van, nincs agyam ami működik és segítsen, hogy érezzek, gondolkodjak, felfogjam, hogy most épp nem dobog a szívem, sötét van, nem mozdul a testem.

És belegondolva nincs egy lélek nevű szervezetem ami nem szilárd halmazállapotú és kiszakad belőlem, ahogy meghalok és az életem során az adja a lelkiismeretemet és a tudatomat, mert ez mind az agy dolga.

A halálommal energia szabadul ki belőlem, de ez nem viszi magával azt, ami én vagyok (tehát nem fogok kóborolni kétségbeesetten, mint a filmekben, egy nem kókler spiritisztát kutatva, hogy megüzenhessem az unokahúgomnak, hogy hova tettem a végrendeletemet) és elhasználódik az első akármivel, ami energiát igényel. Akár egy gyufa meggyújtásával. Én még poénkodni is szoktam, hogy a holttestem közelében majd senki se gyújtson rá. :)

Szóval akkor, ha hiszek a lélekvándorlásban, de nem hiszem, hogy van külön lelkünk, ami kiszakad, akkor hogyan is képzelem el?

Úgy, hogy szerintem, amikor egy új élet keletkezik, valami módon az ő agya lesz az, amelyikkel folytatom, nem úgy, mint egykori Kócos Panna, hanem úgy mint az aktuális Kiss Misi.

Egy agy nem raktároz olyan emlékeket, amiket meg se élt az ember, ezért nem lesznek emlékeim 2022-ről, arról, hogy most jöttem fel a kutyasétából, vagy, hogy lediplomáztam, vagy, hogy éltem külföldön. Máskülönben az ember spontán megértene idegennyelveket, vagy lenne random tudása összetettebb tanulmányokról, amit kutatások nélkül nem ismerhetne.

Én abban hiszek szimplán, hogy egy másik testben (állatéban, emberében) agyműködésének a megindulásával alakul ki az új öntudatom.

És, valahogy el tudom így képzelni, hogy Isten dönt arról, hogy hogyan tovább, például egy sorozatgyilkos a halála után esetleg egy rákos testben ébred öntudatra, ami felemészti őt.

23, mert a lelkemet és tudatomat az agyam generálja és amint leáll az agyam, úgy, ahogy az egyéb funkcióimat, ezt is kikapcsolja.

Lényegében Kócos Pannaként nem szűnök meg, csak már nem funkcionálok tovább. Hanem majd egy másik test agyműködése generál egy új öntudatot, egy új embert, aki lesz majd Kiss Misi vagy akárki.

Tehát mondhatjuk úgy is, hogy Kócos Pannaként kikapcsol a lelkem, amikor leáll az agyműködésem és Kiss Misiként bekapcsol, amikor ott beindul az agyműködésem.

Persze, azt hozzátenném, hogy nem vagyok Isten és egyikünk sem az, ezért én nem mondhatom, hogy ez biztosan így van, egyszerűen csak én így képzelem el, de addig ezt nem tudhatom meg, amíg ténylegesen meg nem halok (ami alatt azt értem, hogy teljesen elmentem, nem tudtak visszahozni), de remélem erre a nagyon távoli jövőben kerül sor.

Ugyanígy, ha valaki másképp látja, nem erőszakolom ezt rá, hogy pedig ez nem úgy van, hanem így, mert engem az is megfog, ahogy más látja és nem sértődök meg, ha más nem talál logikát az elképzelésemben.

Ahány ember, annyi elképzelés és ez így van jól. És ez is annak az oka, hogy mindenki mást él át a halál közeli állapotban, ugyanis attól, hogy ugyanúgy van egy agyunk, más íz a kedvencünk, más színt szeretünk, más zebét hallgatunk, más szabadidős tevékenységekkel foglaljuk le magunkat, más munkát tudunk elvégezni, másképp látjuk a világot.

Metionin és mivel magyarázod, h ugyanazt éli meg kb mindenki.

Mi értelme h kívülről láttad magad, mások miért pont ugyanezt látják. Hm.

Láthattál volna csillámpónikat is, bármit, miért egyeznek a beszámolók, nemre vallásra stb fittyet hányva?

Sokan egy személyes élményt kapnak fentről.

Csak nagyon kevesen kapnak a valóságból kóstolót.

És csak magamat ismerem, aki a teljes valóságban is volt már.