Milyen volt a legközelebbi halál közeli élményed?

Szaturáció vér oxigén szint 92% az alsó határ amíg jó.

Szerintem eléggé halál közeli élmény, amikor egy csőre töltött 9 mm-es Parabellum csövének vége hűti az ember halántékát. Nekem volt ilyen élményem, - viccesnek találta ezt az egyik volt ismerősöm.

Elütött egy autó, az ütközés pillanatában átfutott az agyamon, hogy vajon meg fogok-e halni most.

Majdnem elcsapott egy autó a zebra kellős közepén. Ha nem ugrom hátra, ottmaradok.. még így is nagyon közel zúgott el, fék nélkül.

Régebben szerettem feszegetni a határaimat. Szerettem elhagyatott épületeket felfedezni, felmászni rájuk. Egyszer felmásztam egy régi malomépületre. Mellette volt egy fémszerkezet, azon indultam. A tetején a szerkezetet és a malmot egy regi, rozsdás vasdarab kötötte össze. Azon másztam át a malomra. Alattam beton volt. Amikor már átmásztam a tetejére, akkor láttam, hogy van ott egy darázsfészek a tetőszerkezetben. Meg is csíptek, miközben ott egyensúlyoztam. Úgy kellett visszamásznom. Nem tudom, ha tömegesen rámjönnek, akkor képes lettem volna visszamenni esés nélkül.

Kétoldali vírusos tüdőgyulladásom volt, és nem kaptam levegőt nyitott ablaknál mínusz 20 fokban (végül kórház lett a vége, 87-es szatkóm volt, kaptam oxigént, de én ott akkor nagyon féltem, hogy itt a vége). Aztán egyszer egy ismerősömet vártam éjjel egy parkolóban, és odajött egy veszett róka, mozdulni sem nhagyon mertem, 5 percen keresztül kepergett előttem az életem. Akkor egyszer mentem át a zebrán, miután vagy ötször körbenéztem. Már középen voltam, mire egy barom 150el elsuhant előttem, ha csak egy centivel előbb vagyok, végem. Aztán gyermekkoromban meg elszakadt alattam egy fának az ága, alatta köves volt a talaj, valami szerencse folytán arrébb estem, egy sáros részre, de az a pár pillanat is para volt. Akkor egyszer éppen túráztam, mire a nyakamba szakadt a vihar az erdő közepén, pont hatalmas fák alatt, dörgött-villámlott nagyon közel, akkor is féltem, nehogy pont oda vágjon. Vonzom sajnos a veszélyes helyzeteket.

Egyszer még kamaszként véletlen megmérgeztem magam, és ki is léotem a testemből. Nem tudom mennyi idő telt el a földi időszámítás szerint, de belül én vigigjártam az összes dimenziót innentől felfelé, majd a mennyországban kötöttem ki. Mindegyik dimenzióban éreztem az ottani entitások rezgését, "életét"/létezését. A mennyországban minden valah életezett és létezni fogó elme ott volt. Mindenki végtelen volt, nem volt idő se tér, csak a végtelen tökéletesség állapita, az abszolút egység, isten. Végtelen szeretet volt, felfoghatatlan, megtapasztalhatatlan nagyságú, formájú szeretet/egység. A következő emlékem, hogy fekszem az ágyamban és itatnak vízzel.

9. Ha nincs idő, akkor a végtelenség fogalma értelmetlen. Troll.