Kezdőoldal » Ezotéria » Egyéb kérdések » Miért nehéz sokaknak elfogadni...

Miért nehéz sokaknak elfogadni, hogy a világ eddig feltételezett működése, és amit tudománynak tartanak, megdőlt?

Figyelt kérdés

Számtalan bizonyíték van rá, hogy egy szimulációban élünk, vagy legalábbis nem létezik olyan következetes tudomány, mint amiben sokan hinni szeretnének.

Azt talán már mindenki tudja, hogy a tükör egész egyszerűen fittyet hány a tudományra, és nem úgy működik, ahogy kéne. Vízszintesen fordít, függőlegesen békén hagy. Ráadásul még "tudja" is, hogy milyen irányban állsz. Ugyanis ha lefekszel a tükör elé, akkor is neked a bal és jobb oldaladat cseréli meg, ami viszont igazából neki fent és lent van. Persze, majd a tükör gondolkodik, hogy midet kéne megfordítani? Ugye ti sem gondoltátok komolyan?

Aztán ott van a héliumos palack példája, aminek gigászi erővel kéne felfelé repülnie, ehelyett leesik, ha elengeded. Érdekes, egy héliumos lufi meg felfelé repül. Mondok egy példát. Olyan ez, mint amikor húzol egy kocsit. Ha egyedül csinálod, megy, ahogy megy. Ha 20an csináljátok, akkor meg húszor annyi erőt sikerül kifejteni, és könnyebb lesz húzni. A hélium meg gyengülne, ha több lenne belőle? Csak nem szimulációs hiba?

Aztán ott vannak a fekete lyukak. Ja, persze. Annyi, hogy hiányos ott a szimuláció.

Meg a fénysebesség. Mekkora butaság már, hogy ne lehetne gyorsabban menni? Próbálta valaki? Nem. Nem olyan nehéz elképzelni, ha egy autónak gázt adsz, gyorsul. Ha még több gázt adsz, jobban gyorsul. Ez igaz az űrhajókra is. Na, és mi van, ha majdnem fénysebességgel száguldunk, és gázt adunk?? Az van, hogy sakk-matt tudomány!

Aztán vannak olyan apróságok, mint hogy a fehér hóból eltűnik a fehér, ha elolvad, vagy például az, hogy ha tényleg olyan sok csillag van az égen, akkor miért is majdnem teljesen fekete? Van még jópár dolog, amibe ha belegondolunk, egyből borul minden, amit eddig sokan a világról hidtek.


2021. máj. 10. 20:16
1 2 3 4
 31/35 anonim ***** válasza:
100%

"... de van átjárás a "szintek" között." Mi ez SAO?

Nincs kifejezetten Exit gomb. Csak egy de abból nincs visszaút

2021. máj. 12. 13:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/35 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem ez egy nagyon eredeti kérdés, a tükrös meg a havas gondolat tetszett a legjobban. Művész vagy.
2021. jún. 6. 06:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/35 Prokopf ***** válasza:

Mi is a kérdés? 😀👍

Szerintem a tudomány egyes részei jelentősen elavultak.

Ha így tudsz kérdezni, nagyon okos lehetsz! 👌

Szinte már sajnálom, hogy a "válogatód" eddig nem sikerült túl fényesen...

De az idő telik tovább, és mint tudjuk a remény hal meg utoljára...

2021. júl. 16. 10:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/35 anonim ***** válasza:
80%

Az agy holonomikus modellje

Bohm az elméleti neuropszichológiai területén is tett néhány fontos hozzájárulást az agy működésének holonomikus modelljének kifejlesztésével. Karl Pribram stanfordi neurológussal együtt megalkották a Pribram elméletet, amely szerint az agy úgy működik, mint a hologram, kvantum matematikai elveknek és a hullám formák karakterisztikáinak megfelelően. Ezek a hullámformák hologramszerű szervezeteket alakítanak ki. Ezt az elméletet Bohm a Fourier-analízisre alapozta, amely egy matematikai módszer komplex hullámformák lebontására szinuszos összetevőkre. A Pribram és Bohm által kifejlesztett modellben egy lencse pozicionálja a látást, hasonlóan a napfény által generált strukturált, a szivárványnál tapasztalt prizmatikus hatáshoz. Ez a látásmód teljesen más, mint a konvencionális „objektív valóság” modell. Pribram azt vallotta, hogy ha a pszichológia azt jelenti, miképp értjük meg a világot a jelenségei alapján, akkor arra úgy kell tekinteni, ahogy a fizikus Bohm gondolta.


[link]


Karl Pribram elméleteinek nézz utána inkább.

2022. jan. 10. 17:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/35 anonim ***** válasza:
100%
2022. jan. 10. 17:42
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!