Milyen vallásnak, vagy irányzatnak felelnek meg a feltételezéseim? Melyekhez állnak a legközelebb? Mi a véleményetek róluk? Mik a saját elképzeléseitek?

Köszönöm annak, aki veszi a fáradtságot, és elolvassa. Akinek túl hosszú, attól elnézést kérek, nem akartam megzavarni a nyugalmát.

Igyekszem az objektív, szkeptikus, realista szemléletmódokhoz közel maradni. Habár jellemez a fantázia és az optimizmus. Nem tudom, hogy az alábbiakat lehet-e a hit szóval illetni, vagy inkább még nincs kiforrott hitem. Nem vagyok jártas ezekben, szerintem közel állhatnak egyfajta spiritualitáshoz, vagy transzcendenciához.

Feltételezem, hogy az univerzumot használja (esetleg létrehozója is) valamilyen fejlett képességekkel rendelkező lény (vagy lények) (akár nevezhetném Teremtőnek is), és a "háttérből" (amit mi, emberek, érzékszerveinkkel közvetlenül nem tudunk megtapasztalni) élőlényeket tervez, hoz létre, összehangolja az élővilágot (tápláléklánc), esetleg fenntartja mindezek működését, és irányítja az evolúciót, amihez megfigyeli az élőlényeket (tudja mit tapasztalnak meg). Nem feltétlenül vesz(nek) részt aktívan ebben a működő alkotásban, lehet önműködőnek lett tervezve a rendszer.

Lehet több univerzum helyezkedik el ugyanazon a térrészen, csak nincsenek kölcsönhatásban egymással. Csak a jelen van (a múlt halványodó emlék, a jövő képzelet), és az idő csak a változások lejátszódásának sebességét szabja meg adott térrészen.

Az egész "rendszernek", az élőlények saját megtapasztalása a fő lényege, egyrészt ettől kap értelmet a létezés. Csak olyan élőlények képesek megtapasztalásra, amelyekben van egy ehhez szükséges "komponens" (nevezhetném Léleknek). Ez képes véletlenszerű döntéshozatalra is, ha az előnyösnek vélt, de általában támaszkodik a kapott elméjének ösztöneire, érzéseire, racionális tudására, korlátaira. Főleg az emberre jellemző, hogy racionálisan képes szembemenni az előnyös döntéssel, ezáltal nagyobb a felelőssége is az állatokénál. A "Lélek" akarata, döntése mindig egyenlő a változással, cselekvéssel (ez akár megnyilvánul fizikai tettben, akár csak gondolatban értelmezi az elme). Képes arra is, hogy ne hozzon döntést. A növények nem rendelkeznek ilyen komponenssel, nem képesek úgy megtapasztalni, mint az állatok. Csak a "rendszer" működteti a sejtjeiket (mint egy "mező", irányítja az atomokat, molekulákat a háttérből), mintha idegrendszer nélküli vegetatív szervek lennének. De az egysejtűek, mint pl. az amőba, rendelkezhetnek Lélekkel, mert vannak nem vegetatív megnyilvánulásaik, pl. mozgás (de ettől függetlenül lehet nem éreznek fájdalmat, vagy nem úgy mint mi emberek, mert más a megtapasztalásuk, tudatállapotuk). Szerintem az egész rendszer determinált, leszámítva a Lélek véletlenszerű döntéshozatalát.

Ezen nézőpont alapján három részre oszthatóak az állatok: az anyagra, amit használ a vegetatív rendszer; a sejteket működtető rendszerre; és a Lélekre, amely képes megtapasztalni, és önkényes változást előidézni. A Lélek, mikor döntést hoz, és mikor megtapasztal, az idegrendszerre támaszkodik, az elméjére. Ebből a szempontból jelenlegi élővilágunkban az ember tűnik a legszerencsésebbnek. A Lélek megtapasztalása különbözik változtatóképességétől, két, egymástól független képessége csupán. De kizárólag a megtapasztalás alapján tud akarni, hiszen ha nem tapasztal meg semmit, akkor nem tudja mi alapján, mit akarjon (bár képes lenne megtapasztalás nélkül akarni, cselekedni, mert olyan követlen a kapcsolata a képességeivel, pl. módósult tudatállapotban, önkívületben). Az elme Lélek által szabadon irányított része a tudat, funkciója a figyelem (nem csak a látás tartozik ide, hanem a képzelet is, és további belső megtapasztalások), megkérdőjelezés, válaszkeresés, mozgás. Az összes többi szellemi tevékenységet a tudatalatti működése végzi. A tudatalatti így formálható a tudat (Lélek) által "szabadon", és alkalmazkodik is hozzá automatikusan, pl. a Lélek megtapasztalásaihoz.

Úgy vélem, ha egy ember rossz úton jár (rosszul alakítja életét), hibázik, az vagy a tudatlanságának, vagy az elméjének hibás működéséből fakad (ami lehet pszichés probléma, betegség, vagy egyszerűen csak a "tudatalatti rossz programozódása", kalibrálódása). Alapvetően a jó irányba tart az ember, és nem lenne oka arra sem, hogy rosszat tegyen. Amit rosszal elérhet, azt jóval is elérhetné... (Elérhetnénk.) Szóval ha minden ember részesülne kezdetektől fogva (már egész kiskorban) a megfelelő tudással, szemléletmóddal, "programozódással", akkor kevesebb lenne az "elveszett" ember. De ezen az evolúció lehet javít majd magától idővel. Minden negatív érzés (pl. szomorúság, félelem, harag) csak a saját tudatlanságunkra, gyengeségünkre hívja fel a figyelmet, amit racionalizálni kell, és bepótolni a "hiányosságot", vagy megváltoztatni a téves elképzelést (így programozódik a tudatalatti). Ez időigényes, kezdetben fárasztó folyamat. Fontos az, hogy a kapott információkat a megfelelő értékrend, szemléletmód alapján tudjuk a helyükre tenni, és a megfelelő motivációk vezéreljenek (mit, miért tartunk fontosnak). Ezek könnyen nem tűnnek fel saját magunk számára sem, másokon pedig végképp nem észrevehető. (Kinek mi van a fejében...) Bár az emberek kielemezhetőek. Szerintem jobb lenne ez a világ, ha ebből az emberek részesülnének.

Érdekel, hogy mi is a Lélek pontosan, mert ez vagyok valójában ÉN, csak kaptam egy elmét, és egy testet. Szóval a Lelkem sorsát találom a legfontosabbnak, egómból, szűklátókörűségemből kifolyólag. Ezzel tapasztalok meg, "ettől létezem igazán". Elképzelhetőnek tartom, hogy ezek a Lelkek mind egyformák, de azt is, hogy csak egy darab Lélek van, és csak az eltérő tudatállapot eredményeként észleljük egymást különbözőnek. Lehet fejlődnek a Lelkek, egyéniségek, de lehet, hogy képtelenek rá, és csak "kívülről" vannak megítélve, értékelve eredményeik alapján. Minden csak feltételezés, valahol mégis hiszek ezekben a dolgokban. Így érzem, és így találom logikusnak. Az is érdekes, hogy honnan jön ennyi Lélek, ilyen sok, esetleg keletkeznek, és ha egyszer létrejöttek, onnantól kezdve már nem szűnnek meg, csak felhasználódnak. Nagyon sokan vagyunk.

Ezek alapján, az optimizmus nyugtat meg, azzal, hogy fejlődik a Lélek (és örök), egyéniség, van értékrendszer, és lélekvándorlás. Megéri erőfeszítést tenni, jobbá válni, pozitív életmódot folytatni, szóval haladni a jó irányba adottságainkhoz, körülményeinkhez mérten, és keresni is azt szüntelen. Közelebb kerülni a realitáshoz (szemléletmódban), feljebb jutni a sors, az ítélet ranglétráján. Továbbá a jóindulat miatt érezhetjük magunkat jól, emiatt születhettünk meg, kaphattunk egy ilyen "biorobotot" ebben a rendszerben. Ha a rossz mozgatná a világot, akkor nem lenne semmi, mert mindent elpusztított volna. Ha pedig nem fejlődnének a Lelkek, vagy csak egy darab lenne, akkor miért érné meg ez a sok erőfeszítés... Maximum a megtapasztalás "céltalan" kellemessége motiválhatna. Az élvezetek nem rosszak, nem bűn élni velük, maximum nem visznek előrébb, tehát stagnálásnak felelnek meg. Viszont az egészség túlzott, illetve visszafordíthatatlan károsodása már kerülendő. Erőfeszítést lehet azért is erkölcsös tennünk, mert ennek a rendszernek a megtervezéséhez, kreálásához, fenntartásához is ez szükséges, lehet minden változáshoz ez kell. Nyilván elfogadom ezt az egész létezést ahogyan van, jobbat nem tehetek, de igyekszem belőle kihozni a legjobbat, legtöbbet. Nem akarok vakon követni vallásokat, mások hitét, értékrendszerét.

Ha van lélekvándorlás, akkor szeretnék az embernél szellemileg, megtapasztalásilag, képességileg fejlettebb lényként újjászületni, ahol jobb a "társadalom", esetleg egy másik rendszerben, egy jobb rendszerben, ahol nincs annyi kín, szenvedés, tudatlanság, rossz, káosz. Túl törékeny az anyagi lét, túl rövid az emberi élet. Ennek eléréséhez talán számítanak a jó irányba tett törekvések, az emberi fejlődés. De lehet, hogy a jelen rendszer a legoptimálisabb. Nem tartom kizártnak, hogy a negatív pólus megléte szükséges.

Továbbá, szerintem az élővilág rendszere, "mezője", összeköt minket, sok élőlényt, és a Létrehozó(ka)t is. Ezt esetleg a fejlett emberi elmén keresztül ki lehet használni, lehetnek még felfedezetlen képességei, a képzeleten, hiten, érzéseken, tudatállapoton, tudatalattin keresztül. Így esetleg kellő akaraterővel, kitartással, és ha érdemessé válunk rá (Lelkünk által tett pozitív változások által), akkor kaphatunk választ a kérdéseinkre, vagy segítséget a gyógyulásunkhoz, szervezetünk megváltoztatásához, fejlődésünkhöz. Ebben nyilván nem mindegy mit "kérünk", mert a jóindulatnak, szeretetnek kell vezérelnie minket, és "fentről" ítélik meg a létjogosultságát, fontosságát.

Kíváncsi vagyok a Ti véleményeitekre is, illetve örülök, ha valakinek segíthettek a meglátásaim, szemléletmódjaim. :)