Miért nehéz sokaknak elfogadni, hogy a világ eddig feltételezett működése, és amit tudománynak tartanak, megdőlt?
Számtalan bizonyíték van rá, hogy egy szimulációban élünk, vagy legalábbis nem létezik olyan következetes tudomány, mint amiben sokan hinni szeretnének.
Azt talán már mindenki tudja, hogy a tükör egész egyszerűen fittyet hány a tudományra, és nem úgy működik, ahogy kéne. Vízszintesen fordít, függőlegesen békén hagy. Ráadásul még "tudja" is, hogy milyen irányban állsz. Ugyanis ha lefekszel a tükör elé, akkor is neked a bal és jobb oldaladat cseréli meg, ami viszont igazából neki fent és lent van. Persze, majd a tükör gondolkodik, hogy midet kéne megfordítani? Ugye ti sem gondoltátok komolyan?
Aztán ott van a héliumos palack példája, aminek gigászi erővel kéne felfelé repülnie, ehelyett leesik, ha elengeded. Érdekes, egy héliumos lufi meg felfelé repül. Mondok egy példát. Olyan ez, mint amikor húzol egy kocsit. Ha egyedül csinálod, megy, ahogy megy. Ha 20an csináljátok, akkor meg húszor annyi erőt sikerül kifejteni, és könnyebb lesz húzni. A hélium meg gyengülne, ha több lenne belőle? Csak nem szimulációs hiba?
Aztán ott vannak a fekete lyukak. Ja, persze. Annyi, hogy hiányos ott a szimuláció.
Meg a fénysebesség. Mekkora butaság már, hogy ne lehetne gyorsabban menni? Próbálta valaki? Nem. Nem olyan nehéz elképzelni, ha egy autónak gázt adsz, gyorsul. Ha még több gázt adsz, jobban gyorsul. Ez igaz az űrhajókra is. Na, és mi van, ha majdnem fénysebességgel száguldunk, és gázt adunk?? Az van, hogy sakk-matt tudomány!
Aztán vannak olyan apróságok, mint hogy a fehér hóból eltűnik a fehér, ha elolvad, vagy például az, hogy ha tényleg olyan sok csillag van az égen, akkor miért is majdnem teljesen fekete? Van még jópár dolog, amibe ha belegondolunk, egyből borul minden, amit eddig sokan a világról hidtek.
Plusz ott a mágnesesség...mi vonzana ott bármit?! Az tiszta szerelem, amit egymás iránt éreznek a darabok, ezért a fizikai vonzódás.
A gravitáció is becsapás, és a fénysebesség is.
Lehet, hogy nem ártana, de az ezotériában elmegy.
Írtak itt már cifrábbakat is.
Az oktatás hiánya.
Okos már minden, lassan a házi kedvencek el is lesz beszélő app. Erre itt az ékes példája mivé válik a felhasználó.
Meg ha szimuláció is amit írsz azt alapba meg se kell cáfolni, aki fizikából+ kémiából
legalább 2 volt az is tudja hogy amit összehordasz az fság...
A tudomány meg nem egy ággal rendelkezik. Javaslom a Google használatát.
Amiket írsz az bétának is szr. Ez meg közel tökéletes szimuláció lehet, minimális buggal amikiket a fejlesztők/adminok gci gyorsan orvosoknak is. De nyugi emiatt nem jár ban. Viszont nincs auto save és 1 game 1 life. Minden halál után új karaktert kell létrehozni ezt hívjuk reinkarnálciónak.
A Game neve Real life. De ugyebár ezt nem tudhatjuk. 😉
Szóval a sok videó játék, film és animék mellett. Nézz utána a tudomány ágainak és tudom az online oktatás nehéz de feküdj neki a fizikának, kemiának és a biológiának. Mert ezt olvasva nem árt. Van pár elismert ember is akik elképzelhetőnek tartják hogy szimulációban vagyunk.
Az minimum, hogy megnézed ők hogy vélekednek erről és megemlíted a nevüket, idézel tőlük és megosztod a forrást.
A csillag példára, nem lett volna jobb az atomok szerkezete?
Az atommag és a gyűrűk közti "semminek" a mérete. Valamint az atomok közti űr... Az jóval közelibb és elgondolkodtatóbb példa lett volna. Érvelésben többet értél volna el vele. Ja de ez is reál tárgy vagy is tudomány....
Az aki kérdezte hogy mért rejtük el a nevünket itt van?
Mert pl ezért, ilyen névvel ilyen kérdés.
90% hogy troll. Ami miatt már lehetne is nyomni, "A kérdés provokatív" gombot.
Ha meg komoly, akkor az elszomorító. És a továbbiakban így állnak a kérdezőhöz....
Ha anonim lenne nem lehetne ehhez a kérdéshez kötni a személyt.
*Microsoft Innovatív Iskola
Még mielőtt észbe kapna és anonim lenne.
Üdv #26
Hogy a későbbiekben is legyen értelme a 26-nak
Az még hagyján, hogy egy szimulációban élünk. Az emberek többsége nem is gondolkodik ezen, mert nincs valós kihatással az életére. Ha ez szimuláció, úgysem tudunk kitörni belőle.
Szóval a tudomány nem tudja erősen és egyértelműen megcáfolni a szimulációt.
De ezek az érvek... Pff
Agyam eldobom
Ha ez nem egy troll, akkor nagyon-nagyon komoly baj van.
A Teremtő/al-Teremtők által létrehozott teremtésben élünk.
Nem tudom ezt mivel lehetne megkülönböztetni egy szimulációtól.
Mesterségesen lett létrehozva? Igen.
Zárt, kötött szabályokkal? Igen, de van átjárás a "szintek" között.
...és vannak beépített kilépések és "menekülő utak", mint szellemi irányzatok, megvilágosodás, halálközeli élmények, asztrális kilépések, stb, stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!