Nemrégiben nagyon furcsa álmot láttam, és nem tudom hova tenni a dolgot, de abban biztos vagyok, hogy különös jelentősége lehet. Mi lehet ez? Ti hogyan értelmeznétek?

Általában teljesen "normális", hétköznapi, munkával, családdal, barátokkal, szexszel kapcsolatos álmaim vannak, ez az álom viszont teljesen más volt.

Maga az álom:

Egy Tudor stílusú, ódon kastélyban sétáltam. Még nem jártam ebben az épületben, mégis deja vu érzésem volt, és ismerősen, céltudatosan mozogtam a kastély falai között. Egy sötét falépcső vezetett felfelé. A lépcsőnek két fordulója volt. A lépcsőn felérve áthaladtam egy kőboltív alatt, és egy hosszú, világos, napfényes folyosóhoz vezetett az utam. Óriási ablakok voltak a folyosó jobb oldalán. Lassan végigmentem a folyosón, és közben kinéztem az egyik ablakon. Késő tavaszias, napsütéses idő volt odakint. Vetettem egy pillantást a kastély udvarára. Gyönyörű, rendezett, gondosan nyírt smaragzöld gyep, középen szökőkút, a szökúkút körül rózsabokrok. A folyosó végéhez érve egy sötét, impozáns faajtóhoz érkeztem. Habozás nélkül kinyitottam és besétáltam rajta. Ez az ajtó egy különös terembe vezetett. Teljesen eltért a helyiség stílusa. Vastag, durva köfalak mindenütt, és néhány helyen ólomüveg ablakok. Egyfajta eklektikus kápolnára emlékeztetett. A teremben voltak tipikus sötét, fából faragott templomi padsorok is, melyeken mindenütt emberek ültek. Jöttömre senki sem figyelt fel, senki sem köszönt, még csak felém sem néztek. Ezek mindenféle életkorú, bőrszínű, származású és anyagi helyzetű emberek voltak. Sehol egy ismerős arc, mindannyian vadidegenek voltak számomra. Ezek az alakok egy szóra, egy szempillantásra sem méltattak. Körülnéztem a teremben. Elszórtam ugyan akadt egy-két üres ülőhely, de nem volt kedvem leülni. Az oltártól a legmesszebb, egészen hátul a durva, szürkés kőfalnak támaszkodtam, s közben alaposabban szemügyre vettem az ólomüvegablakokat. Sajnos csak az egyik ablakra emlékszem pontosan. Egy középkori stílusú, közepesen hosszú-, sötéthajú állt lovagi páncélban. Sisakot nem viselt. Jobb kezében egy serleget tartott az ég felé, bal kezével pedig egy hosszú, hegyes kardot szegezett a talajnak. A lovag mellett, jobb-, és baloldalt egy-egy datolyapálma állt. Ugyanolyan stílusban voltak az álombéli ablakon ábrázolva, mint a 10 shékeles érmén. Hirtelen, hangos zajjal kicsapódott az ajtó. Mindenki az a zaj forrásának irányába nézett, többek között én is. Egy idős, markáns arcvonásokkal rendelkező pap lépett be a terembe. A haja ősz volt, de az arca nem volt túlzottan ráncos. Nem viselt díszes öltözéket. Sima fekete nadrágban, fekete cipőben, fekete rövidujjú ingben volt, nyakán pedig a tipikus fehér papi gallér. A padsorok között céltudatos, határozott léptekkel haladt előre az oltárhoz, és elkezdett celebrálni egy szent misét. Illetve fogalmam sincs, mert egyáltalán nem hallottam beszélni. Csak azt láttam, ahogy mozog a szája, időnként pedig hevesen gesztikulált. A tömeg viszont időnként felállt, leült, térdelt, ahogyan azt szent miséken szokás. Az egész mise olyan volt számomra, mint amikor a televízió távirányítóján megnyomja az ember a mute-gombot, teljesen néma volt az egész. Egy idő után nagyon frusztrálni kezdett a dolog, hogy csak én nem hallom a teremben a papot. Kínomban elkezdtem megint a lovagot bámulni az ólomüveg ablakon. Ekkor hirtelen hangos csattanással megint kivágódott az ajtó, és lassan, két rendezett sorba rendezve, komótosan besétált rajta 12 lovag. Középkori páncélban voltak mindannyian, mindegyik kezében hosszú, hegyes kard. Mindegyiknek volt címer a páncél mellkas részén, és mindegyik lovag címere eltért. Mint ahogyan a külsejük is. Volt köztük idős, fiatal, ősz hajú, bajszos, szakállas, kopasz, sőt még nő is. Egyébként a lovagok sem tűntek ismerősnek. Több szempontból is különösek voltak ezek a lovagok. Egyikük sem viselt sisakot, helyette nyitott koronájuk volt, olyasmi, mint Károly Róbertnek az egykori kétszáz forintos bankjegyen. A lovagoknak nem volt rendes szemük, hanem csak a rés volt, és erőteljes, aranysárgás fény áradt a fejükből. Az emberek értetlenkedve, egyesek riadtan nézték őket. Hirtelen besötétült az ég, az ólomüveg ablakokon már nem szűrődött be napfény. Hallani lehetett, ahogy odakint süvít a szél, és dörög az ég. A lovagok mind a tizenketten körbeállták a papot és ránéztek. A pap hirtelen kigyulladt, és másodpercek alatt szénné égett. A tömeg sikoltozni, pánikolni kezdett, sokan felálltak és kimenekültek a teremből. Én viszont valamiért teljesen nyugodt maradtam, és a falnak támaszkodva néztem az eseményeket. A mellettem lévő ólomüvegablak kitörött, és a szél erőteljesen süvíteni kezdett befelé, majd megfordult a szél iránya, és felkapta a pap hamvait, majd kivitte a teremből az ablakon keresztül a pap szétporladt földi maradványait. A lovagok körül apró villámokként valamiféle aura, vagy energiamező kezdett cikázni. Ugyanolyan aranysárgás színű volt ez az aura, mint a lovagok szeméből áradó fény. A lovagok elkezdtek össze-vissza, komótosan mászkálni a padsorok között. Sok ember a paphoz hasonlóan rövid időn belül elporladt. Fiatalok, idősek, férfiak, nők, tök random emberek. A leghátsó padsorban ült egy férfi, aki hátrafordult hozzám, és ijedten csak annyit suttogott nekem, hogy akármi is történjék, semmiképpen ne nézzek a lovagok szemébe. Az egyik lovag lassan, kimérten elkezdett felém sétálni. Én továbbra is a falnak támaszkodtam lazán. Továbbra sem éreztem félelmet. Aztán a szemébe néztem, de nem történt semmi. Nagyon sokáig néztünk farkasszemet egymással, de nem porladtam el. Melegséget, földöntúli nyugalmat éreztem. Amikor már kezdett kissé melegem lenni, elkaptam a tekintetemet. Ekkor volt egy hatalmas, fehér villanás. Ekkor felébredtem.

Bocsánat, ha egy kicsit hosszú volt, de úgy érzem, minden egyes részlet fontos lehet, és jelentőséggel, jelentéssel bír.

Előre is köszönöm a válaszokat. :)