Elég hosszút és részletesen álmodtam, mit jelenthet?
Két fiam van, közülük csak a kisebbik, 2hónapos volt benne.
Úgy kezdődött, hogy itthon voltunk . Nem tudom már mit csináltunk a férjemmel,ültünk. A fiam, aki álmomban nem kettő hanem olyan 6-7honaposnak tűnt, ült a földön és nyúlt egy nagy piros-fekete pók után. Álmomban egy pillanatra meg is fordult a fejemben ,hogy fekete özvegy, de valamiert nem aggódtam hanem teljesen ártalmatlannak tűnt. Mondtam is ,hogy had nyúljon csak érte majd tanul belőle ha kicsit megcsípi. Meg is történt viszont nem kicsit csípte meg hanem hatalmas sírás majd elájult. A következő pillanatban már a kórházban voltunk, ahol egy nő elmondta ,hogy ha 3 év fölötti lenne nem lenne súlyos a helyzet, de így ,hogy kicsi meg kétesélyes ,hogy mennyire tudja leküzdeni. Kozben ugyan ez a nő elmondta ,hogy ez milyen pók, és ,hogy elvileg nem kene itt lennie nálunk. Itt jott egy kis extrém rész, hirtelen mintha már Szibériában lettünk volna a férjemmel keresni azt a pókfajt, meg bujkalnunk kellett katonák elől, ez nem tartott sokáig, mert megébredtem egy pillanatra, de utána folytatódott ugyan ez az álom de megint otthon voltunk a házban, a gyerek ha jól emlékszem azt mondták minden rendben vele, de nem láttam már. Szoval a házban voltunk és kerestük a pokot. Nagyon intelligensnek tűnt, ha megtaláltuk és valakit meglátott egybol ugrott fele ,hogy megcsipje, itt össze vissza a lakás pontjain kerestük meg megtaláltuk a pokot. El akartuk kapni, mert ugye ilyen pók elvileg nem kene ,hogy legyen nálunk, meg akartuk mutatni valami hatóságnak. meg albérletben lakunk és nem szerettünk volna így itt maradni,de a szerződés miatt nem koltozhetunk ki. Kozben szoba jöttek rovarirtók ,hogy kivívni őket, azért is el kéne kapni egyet, meg hogy ezt ki fogja fizetni, mi vagy a tulajdonos? Kozben egyre több pók lett, egyszer el is kaptunk egyet, de hamar kiszokott. Az álmom legvégén volt az hogy én borítottam rá az egyikre (az elsore, amelyik a fiamat is megcsípte) egy ételtároló dobozt, de az a pók inkább kimászott alatta,és szét folyt belőle a fehér belsősége, minthogy elkapják. Aztán meg körülnéztem és vége lett kb itt.
Álmomban, ami az ébredés utàni rész volt, ott anyukámék is velünk éltek, pedig valójában nem, és mikor kiderült ,hogy sok pók van, azt mondtak ok nem maradnak, nem tudnák megfizetni a rovarirtókat, mire mondtam ,hogy de ők amúgy se fizetnek ide semmit, hogy nincs pénzük.De nem baj megoldjuk nem kell el menniük emiatt.
Úgy érzem ez valahogy azt akarja jelenteni, hogy nem vagyok elégedett a saját nevelésemmel? Hogy túlságosan ráhagyok dolgokat a gyerekeimre? (Merthogy miattam lett a baleset és bagatelizáltam el a pókot) Azt gondolom a korhaz azert szerepelt mert nem rég voltunk a kicsivel, RSV gyanú miatt, 2napot a SOTE-n de ott kiderült ,hogy nem az a baja haza is engedtek, már joideje meg is gyógyult azóta.. Semmi másra nincs ötletem ,hogy miért, de nagyon érdekes volt számomra. Úgy érzem tényleg lehetne vele kezdeni valamit, pszichésen kielemezgetni.
Nekem nagyon szoktak tetszeni a chat gpt álomfejtései:
ChatGPT-T kipróbáltam, jó ötlet, köszönöm ☺️
Egészen biztos vagyok benne ,hogy a férjem a gyerek apja, hiszek az álmok mélyebb, pszichológiai jelentésében, de a “gonoszban” nem, de köszönöm a te válaszod is :)
Egy rosszabb időszaki k volt mostanában a férjemmel itthon, kicsit nehezebb volt most a két kicsivel, és ,hogy nem volt annyi szabadideje az elmúlt időben, mint rég, még a gyerekek előtt és pont az álmom előtti napokban adta ezt tudatomra, hogy nem érzi mostanában túl jól magát, olyanokat mondott ,hogy kis magányra vágyna. Ennek lehet hozzá köze gondolom, ugye?
(Persze nem ment el meg semmi, meg tudtuk beszélni közösen, azóta most minden rendben velünk. )
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!