Hogyan erősítsem a hitemet a sublimimalokban?
Egy éve kezdtem hallgatni, kaptam eredményeket már (szóval igen ezek működnek, én is szkeptikus voltam az elején, szóval ha nem hiszel az ilyenekben ne itt gyűlölködj/ítélkezz légyszi.
Tudom, hogy ez minden embernél máshogy működik, de szerintem attól függ az eredmény gyorsasága, hogy mennyire erősen hiszel magadban és az adott subliminalban. Valakinél már napok múlva lett eredmény, én meg inkább hetek, vagy hónapok múlva látok változást.
És bennem mindig van egy érzés, hogy mi van ha rossz subliminalt választok, és nekem másik működik, és félek hogy elpazarolt idő lesz az, amit a hallgatással töltök, mert éppen nem attól a készítőtől lesznek eredményeim. Szóval mindig van bennem egy kis kétség, pedig sok helyen olvastam, hogy bármelyik subliminal adhat eredményeket, ha elég erősen hiszünk.
Hogy tegyem erősebbé ezt a hitet, hogyan oszlassam el a kétségeimet?
Szia!
Én kB másfél évig hallgattam őket apró eredményekkel. Nem éri meg. Ráadásul veszélyes is lehet. Ne játssz az elméddel!
Vannak olyan emberek, akik nem is azokat a tudatalatti üzeneteket teszik bele egy adott szubliminálba, hanem romboló dolgokat.
Nézd csak meg YouTube-on Mind Power exposed c. videót. Én ennek a Mind Power nevezetű youtubernek hallgattam sokáig a videót, s időközben kiderült, hogy sátánista volt a nő és aki hallgatta a videóit mindenféle dolgot beengedett az életébe. Valakinek megváltozott a szexualitása, van aki árnyakat kezdett el látni, ill. valaki állandóan csak a szexre tudott gondolni, de annyira, hogy az már zavarta a személyeket. És ami a legfontosabb : a videók hallgatásával az emberek démonokat engedtek be az életükbe, ill elfogadták a sátánt, mint istenüket..
Igen, tisztában vagyok a veszélyekkel, vannak etikátlan vagy kifejezetten rosszindulatú sub készítők, de tapasztalatom szerint nem ez a jellemző.
Mondom, kaptam eredményeket, jókat, eddig nem volt rossz tapasztalatom, tehát nem lettem rosszul közben, nem lettek rossz érzéseim, rossz gondolataim, max nem kaptam eredményt.
A gond az hogy nagyon lassan, ezt a folyamatot szeretném felgyorsítani.
De ennek ellenére megnézem a videót, mindenképp hasznos lesz szerintem
Egyébként nincs rá bizonyíték hogy ebben a videóban elmondottak igazak, tehát ezt is szkeptikusan kell kezelni, mint ahogy azt a subliminalokkal tettem eleinte, amíg nem voltam biztos a dolgomban.
A "subliminal" alatt a tudatalattit érted?
És hogy érted azt, hogy " bármelyik subliminal adhat eredményeket," ?
5os
Igen, lényegében a tudatalattiról van szó. Ha youtubeon rákeresel, hogy subliminal audio, sok témában fog ilyeneket kidobni. Igazából ez egy tudatalatti programozás, szinte ugyanaz mint a manifesztáció. Tudat alatti üzenetek vannak elrejtve a hangban, és attól függően hogy mik ezek az üzenetek, eredményeket kaphatsz. Például az az üzenet, hogy gyorsabban nő a hajad és egészségesebb lesz, akkor tényleg tapasztalni fogod ezt a valóságban.
Ha nem ismerted a subliminalokat ezelőtt akkor valószínűleg orbitális baromságnak tűnik az egész 😃 nekem legalábbis annak tűnt, amíg nem tapasztaltam a saját bőrömön, hogy ezek tényleg tudnak működni.
Nem kell hitet erositeni
A tudatalattira minel tobbszor hat valami annal melyebbre kerul
Bar a beszédet nem érti, ezert tart sokaig amig kialakul a hatás
Érzelmekben gazdag képeket érti, azokkal pár nap alatt el lehet érni azt, amit subliminalokkal 6 hónap alatt
Az egész témát átszövi a bizalom kérdése. Én biztos nem engednék be ismeretlen eredetű subliminalt a tudatomba.
A megoldás egyszerű: készíts saját subot magadnak, a saját céljaidra. Hinni és bízni ebben tudsz a legjobban.
8as
Ez egy nagyon jó ötlet!! Hogy nem gondoltam még erre
Te próbáltál már saját subot, vagy használsz ilyeneket?
Ez csak időpazarlás
Tudatos álomba beszélj egy emberrel es neki mondd el ha akarsz valamit
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!