Kezdőoldal » Ételek, italok » Vendéglátás, éttermek » Balatonon valóban ilyen a...

Balatonon valóban ilyen a cigánypecsenye vagy szívatnak az étteremben?

Figyelt kérdés

A gyermekem megkívánta a finom cigánypecsenyét. Meg akartam lepni, ezért bementem egy budapesti, zuglói étterembe és megrendeltem elvitelre. A hangulatos étteremben ma először jártam, véletlen volt dolgom arrafelé, egyébként, nem lakom közel.


A pincér azt mondta, várni kell legalább 20 percet, hogy elkészítsék. Válaszoltam, hogy nem gond, megvárom.

Meglepődtem, amikor 10 percen belül megkaptam az ételt.

Az átlátszó dobozon keresztül viszont láttam, hogy az alján rizs van (azt kértem), a rizsen pedig egy 3-4 cm vastag hús darab.

Szóltam, hogy cigánypecsenyét kértem, erre a pincér közölte, hogy igen, ez cigánypecsenye.

Mondtam, hogy ez bizony nem is hasonlít cigánypecsenyére. Erre előadta azt, hogy hagyományos cigánypecsenyét már nem nagyon készítenek éttermek, mindenki próbál újítani, ezért ők is. És, amit kaptam, az egy speciálisan pácolt hús, nagyon finom és omlós, szinte elolvad az ember szájában.

Majd közölte, hogy Balatonon már csak ilyent lehet kapni, mert ott már így készítik a cigánypecsenyét.

Hiába mondtam, hogy a gyermekemnek ez így nem fog tetszeni, rábeszélt, hogy vigyem haza és kóstoljuk meg, ez egy különlegesség és "biztos, hogy nem fogunk csalódni".

Egyébként, észre vettem azt is, hogy a rizs a hús alatt jéghideg, nyilván a hűtőből vették ki.


Sajnos, hazavittem az ételt. Útközben bementem egy kis étterembe, egy ismerőshöz és megmutattam neki. Az étteremben ugyan nem készítenek cigánypecsenyét, de értenek az ételekhez. Megnézték és azt mondták, hogy ez egy sima főtt húsdarab, amit főzés után kivettek és eléggé meg is száradt a széle. A szaga viszont nem volt kellemes. Fokhagymának pedig semmi nyoma.

Hazavittem, megkóstoltam és nekem is csak sima főtt húsdarabnak tűnik, ami lehet, hogy nem is friss.


Telefonon felhívtam az étterem vezetőjét, akit egyáltalán nem érdekelte az, hogy nem vagyok elégedett az étellel, hogy a gyermekem ebéd nélkül maradt és, hogy messze lakom. Közölte, hogy sajnálja, hogy nem ízlik, menjek vissza, visszaadja a pénzt.

Szemrehányásként megjegyezte, hogy furcsának találja, hogy eddig 80 embernek ízlett és csak én reklamálok. És végül ő is azt állította, hogy ez egy speciális pácolású hús és a cigánypecsenye ma már így néz ki, Balatonon így készítik.


Lefotóztam az ételt, ha valaki megnézné, megmutatom, csak nem tudom, hogy lehet itt mellékelni a képet.

A képeket el tudom küldeni e-mail levélben. Az étterem nevét, címét privátba megírom.



2019. szept. 23. 18:40
1 2 3
 21/28 anonim ***** válasza:
40%
Gondolom azoknak akik itt a kérdezőt támadják, teljesen rendben van ha átbasszák őket, és utána őket tartják szar alaknak mert bíztak az étteremben... Sajnos a Balatonnál híresen sok az ilyen szemét húzás a vendéglátásban.
2019. szept. 24. 08:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/28 anonim ***** válasza:
13%
#31: Nem ez a probléma, hanem az, hogy ez a sztori annyira igaz, minthogy én hableány vagyok.
2019. szept. 24. 09:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/28 anonim ***** válasza:
23%
Egyszerű. Nem kell rendelni. Készíts otthon.
2019. szept. 24. 09:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/28 anonim ***** válasza:
95%
" Nem ez a probléma, hanem az, hogy ez a sztori annyira igaz, minthogy én hableány vagyok." Kedves hableány. Akkor filmezd le magad, és rakd fel a youtube-ra, híres leszel. Ugyanis nem egy ilyen esetet hallottam vissza. Olyantól aki tuti nem hazudik...
2019. szept. 24. 10:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/28 anonim ***** válasza:
89%
24, van átverés, igen, csak ha én úgyis megyek egy ismerős éttermébe, akkor minek megyek be egy kifőzdébe venni valamit? Meg minek adok pénzt valamiért, ami szarul néz ki? Sőt, az hót ziher, hogy nem eszek valamiből, ami szarul néz ki és büdös....
2019. szept. 24. 10:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/28 A kérdező kommentje:

20-as, NEM TUDSZ OLVASNI?


Ki írta azt, hogy 2 adagot vettem volna?? Mert, hogy szépen leírtam, hogy a gyermekemnek vettem egy adagot, mert megkívánta a cigánypecsenyét. Szóval, egy adag dobozzal együtt kb. 3 ezer forint volt, amire adtam 200,- Ft borravalót. Ez egy rendes éttermi ár, nem olcsó!


Ki írta azt, hogy kifőzdében voltam??

Szépen leírtam, hogy egy zuglói, hangulatos étteremben voltam. Mondhatom azt is, hogy szép, szépen volt berendezve.


Azt is leírtam, hogy a szakács ismerősömnél útközben voltam, hazafelé menet. És azt is, hogy miért nem az ismerősömnél vettem cigánypecsenyét: "Útközben bementem egy kis étterembe, egy ismerőshöz és megmutattam neki. Az étteremben ugyan nem készítenek cigánypecsenyét, de értenek az ételekhez."


Szóval, ha nem tudsz olvasni vagy szöveget értelmezni, akkor inkább ne válaszolj, minthogy megvádolsz valakit hazugsággal.


Hogy miért kértem ki a szakács ismerős véleményét? Azért, mert én magam is kíváncsi voltam, hogy Balatonon valóban variálnak-e a cigánypecsenyével vagy a hagyományosat készítik. Mert, ha valakinek ilyent mondanak, akkor nyilván gyanakszik és kíváncsi, hülyítik-e vagy igazat mondanak.

2019. szept. 25. 12:58
 27/28 anonim válasza:
63%

Én a kérdezőnek adok igazat, teljesen logikus amit tett, az ember jóhiszemű és, ha azt mondják, hogy pácolt a hús, finom, puha (elolvad az ember szájában), kóstolja meg, nem fog csalódni, stb. (gondolom ezt mondták), akkor jóhiszeműen hazaviszi.

Rábeszéltek már engem is hasonlóan és nekem akkor szerencsém volt, mert az étel isteni finom volt.

Az ember honnét tudja előre, hogy ilyen pofátlanul átverik?

2019. szept. 25. 13:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/28 anonim válasza:
67%

25-ös, te idióta, nem ment "úgyis" az ismerős éttermébe, ott nincs cigánypecsenye, szépen leírta.

Nem értem mi ez, fogyatékosok klubja??


Hogy nem lehet megérteni, hogy útközben bement az ismerőséhez mert bizonytalan volt az étellel kapcsolatosan. Én is megtenném, megkérdezném.


Ja, és hogy büdös? A szövegből kiderül, hogy az ismerősénél derült ki, mert ott nyitották ki a dobozt.

2019. szept. 25. 13:16
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!