Balatonon valóban ilyen a cigánypecsenye vagy szívatnak az étteremben?
A gyermekem megkívánta a finom cigánypecsenyét. Meg akartam lepni, ezért bementem egy budapesti, zuglói étterembe és megrendeltem elvitelre. A hangulatos étteremben ma először jártam, véletlen volt dolgom arrafelé, egyébként, nem lakom közel.
A pincér azt mondta, várni kell legalább 20 percet, hogy elkészítsék. Válaszoltam, hogy nem gond, megvárom.
Meglepődtem, amikor 10 percen belül megkaptam az ételt.
Az átlátszó dobozon keresztül viszont láttam, hogy az alján rizs van (azt kértem), a rizsen pedig egy 3-4 cm vastag hús darab.
Szóltam, hogy cigánypecsenyét kértem, erre a pincér közölte, hogy igen, ez cigánypecsenye.
Mondtam, hogy ez bizony nem is hasonlít cigánypecsenyére. Erre előadta azt, hogy hagyományos cigánypecsenyét már nem nagyon készítenek éttermek, mindenki próbál újítani, ezért ők is. És, amit kaptam, az egy speciálisan pácolt hús, nagyon finom és omlós, szinte elolvad az ember szájában.
Majd közölte, hogy Balatonon már csak ilyent lehet kapni, mert ott már így készítik a cigánypecsenyét.
Hiába mondtam, hogy a gyermekemnek ez így nem fog tetszeni, rábeszélt, hogy vigyem haza és kóstoljuk meg, ez egy különlegesség és "biztos, hogy nem fogunk csalódni".
Egyébként, észre vettem azt is, hogy a rizs a hús alatt jéghideg, nyilván a hűtőből vették ki.
Sajnos, hazavittem az ételt. Útközben bementem egy kis étterembe, egy ismerőshöz és megmutattam neki. Az étteremben ugyan nem készítenek cigánypecsenyét, de értenek az ételekhez. Megnézték és azt mondták, hogy ez egy sima főtt húsdarab, amit főzés után kivettek és eléggé meg is száradt a széle. A szaga viszont nem volt kellemes. Fokhagymának pedig semmi nyoma.
Hazavittem, megkóstoltam és nekem is csak sima főtt húsdarabnak tűnik, ami lehet, hogy nem is friss.
Telefonon felhívtam az étterem vezetőjét, akit egyáltalán nem érdekelte az, hogy nem vagyok elégedett az étellel, hogy a gyermekem ebéd nélkül maradt és, hogy messze lakom. Közölte, hogy sajnálja, hogy nem ízlik, menjek vissza, visszaadja a pénzt.
Szemrehányásként megjegyezte, hogy furcsának találja, hogy eddig 80 embernek ízlett és csak én reklamálok. És végül ő is azt állította, hogy ez egy speciális pácolású hús és a cigánypecsenye ma már így néz ki, Balatonon így készítik.
Lefotóztam az ételt, ha valaki megnézné, megmutatom, csak nem tudom, hogy lehet itt mellékelni a képet.
A képeket el tudom küldeni e-mail levélben. Az étterem nevét, címét privátba megírom.
Balatonnál élek, jelentem, a büdös életben nem hallottam még ilyet, hogy bárhol újítani akarták volna a cigánypecsenyét és sima főtt húst adtak volna helyette.
Eszük ágában sincs, mikor az egyik legnépszerűbb étel a HAGYOMÁNYOS cigánypecsenye, magyarok és külföldiek között is.
Sem itt a Balaton környékén, sem sehol máshol az országban nem láttam vagy hallottam még ilyen baromságot. A hagyományos magyar ételeknek az a lényege, hogy hagyományos magyar ételek, és hagyományosan úgy készítik el, ahogy X éve.
Jó hogy nem már kiadnak egy fehérborban főtt mustáros csirkeragut és azt mondják, hogy most már az a sertéspörkölt nokedlivel, csak újítani kellett...
1-es vagyok!
A cigánypecsenye úgy jó, ha a hús pácolva van hagyva több órán keresztül. Ezt éttermekben nem teszik, mivel lehet bepácolnak 30 szeletet, de csak 3 db fogy el a napokban. Én étteremben dolgozok, tapasztalatból mondom. Balatonon is ugyanaz a kaja, csak a szakácsok mások, és mindegyik másképp fűszerez. Ráadásul hozzáteszem a petőfi sétányra is olyan címszóval kerestek szakácsot, hogy nem baj ha nincs szakács végzettséged!
Köszönöm szépen a válaszodat! Erre voltam kíváncsi.
Szóval, ha Balatonon járok, akkor azt kapom, amit eddig mindig is szerettem. Ennek örülök.
Elvileg létezik egy recept, ami alapján elkészítik a cigánypecsenyét (is). Ha az étterem újít, akkor illik egy "cigánypecsenye Tóth Bertold módra", "c.p. á la Koszos Kanál" vagy hasonló névvel jelezni, hogy ott bizony nem azt kapod, ami az alaprecept.
Magyarul átvertek. A helyedben fb-on kaja fotóval, névvel, esetleg blokkal együtt kitenném, hogy melyik éttermet kell messzire kerülni.
Lejáratás? Kit érdekel? Majd ha más pénzét költöm étteremben, nem fog zavarni. De amíg a sajátomat, addig én szeretnék tudni róla, hogy ezt a helyet messzire kell kerülni.
Én egyetértek azzal, hogy le kell járatni azokat az éttermeket, amelyek szívatják a vendégeket ilyen hülyeségekkel és ez mellett romlott húsból készítik az ételeket. Ha rossz szaga volt, akkor romlott!
Balatonon ilyen a kaja? Módosított cigány pecsenye? Ki a hülye hiszi el?
Már bocsánat, nem nézlek hülyének, nem vagy szakács és lehet rég nem jártál Balatonon. Hülye az aki ilyeneket kitalál és pofátlanság is ez egyben. Igenis, fel kell rakni azokat a képeket Internetre, hadd lássa mindenki mivel etetik az embereket, lehet akkor abbahagyják. Még fizettél is érte? Mennyit?
Borravalóval együtt 3.200,- forintot fizettem.
Értem én, ez nem egy vagyon, de bosszantó, hogy ekkora hülyének nézik az embert/embereket, naponta többet is.
Megtaláltam az éttermet fb-n. Nagyon sok rossz véleményt írtak róla, az étterem vezetője pedig pofátlanul válaszol a bejegyzésekre. Semmi sem az ő hibájuk, mindig a vendégek tévednek...
Máskor tájékozódom, mielőtt bemegyek egy étterembe.
Életszerű sztori:
bemész egy pesti éttermbe
cigánypecsenyét kérsz elvitelre 2 adagot
szarul néz ki és hideg
de kifizeted az árát és még borravalót is hagysz = vagyis adagja kb 1500 forint volt (csak szólok, hogy a sarki kifőzdékbe nem adnak annyiért egy adag cigánypecsenyét, étteremben meg pláne)
majd elmész az ISMERŐSÖD ÉTTERMÉBE megszagolgatni az ételt
....
csak én érzek itt némi ellentmondást
DE: ha átverve érzed magad, google véleményt lehet írni képekkel...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!