Az igaz, hogy az a gabona mennyiség amit az állatok megesznek, több embert tartana el mint az állatokból keletkező hús és így azoknak is jutna étel akik éheznek?
"9. Én csak annyit tennék hozzá h mit gondoltok mi lenne azokkal az állatokkal amiket nem eszünk meg?? Elvadulnak, túlszaporodnak, emberekre támadnak...... stb"
Hát mi? Egyszerűen meg se születnének. Bizonyos fajokat mesterséges megtermékenyítéssel tenyésztünk, hogy megehessük őket.
Nemkéne inszemináljuk a kocát évente kétszázszor. Ennyi.
Ez egy folyamat, egy átmenet. Nem szerdáról keddre tűnne el a párizsi a boltból.
Jaj hallod már nem azért de a nyul meg a dizsnó is szaporodik rendesen magától. Én sem azt mondtam h 2 nap alatt beterítik a világot, de ha nem tennék ellene akkor bizony elszaporodnának. Nem véletlen van vadászidény a szarvasra sem. Megmondjam miért. Hogy ne legyen túlszaporulat.
de persze ti vegák annyira okosak vagytok. Inkább nem is vitázok ezen mert úgy is neked lesz igazad
Még csak annyi h én meg nem fogom magam azért vitaminokkal tömni mert jaj nem eszek húst.
Most ezzel azt akarod mondani, hogy az ember az egyetlen természetes ragadozó aki képes elcsócsálni egy nyuszit?
Én úgy tudtam az erdészek és a természetvédők pont hogy a kihalásuk ellen küzdenek.
Egyébként az ipari állattartást és a vadállomány kontrollját ne mossuk össze, mert nem ugyan az a tétel, és teljesen más a funkciója.
A vitamin benne van a kajában. A vegában is meg a húsosban is. -.-
Akkor szedsz vitamint, ha hiánybetegséged van.
Hú de gáláns itt valaki, az eszem megáll.
Azért ez a vitatechnika elég pricelss, már majdnem eléri a nagycsoportos értelmi szintet. "Nem osztom meg veled a végtelen tudásomat, de azért közölném, hogy hü
"EHHEZ"
Nem tudom mit akartál elérni ezzel 78%-os válaszoló, de csak lejárattad magad, na de mindegy.
Én személy szerint a "# 10/17 ma 16:37" válaszolóval értek egyet.
Aki pedig "tetves AIDS-es niggernek" nevezte az afrikai feketéket, annak .......
Tegnap 16:37
Szépen leírtad a véleményedet, amit tiszteletben tartok, de két óriási melléfogást látok benne.
1. "a hűs előállítása pazarlás",mert a felhasznált takarmány évekig elég lenne, míg a hús max. egy hétig.
Egy kiló húst a sertés intenzív tartási körülmények között, 4 kiló takarmányból állít elő, a marha 5 kilóból, a csirke nem egészen 2,5 kilóból.Tehát jócskán eltúlzottak az arányaid.
2."a földek ki fognak merülni".Ki van ám ez találva, kérem! Az állattartás során nagy mennyiségű szervestrágya keletkezik, ami megfelelő kezelés, tárolás , kiszórás után mindennél jobban pótolja a talaj tápanyagtartalmát.
Egyfajta körforgás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!