Miért hívják "véresnek" a nyersen elkészített steak-et, hogyha egyszer ki van véreztetve az állat a vágáskor?










Ez a kifejezés a hús sütésére vonatkozik.
Van nyers, majdnem nyers (bleu), közepesen és teljesen átsütött steak-szelet. A "nyers" is meg van sütve egy kicsit, de csak annyira, hogy belül "véres" azaz piros maradjon, de azért átmelegedjen.
Jobb vendéglőkben meg is kérdezik, hogy milyen sütést kérsz.





Köszönöm a válaszokat!
Hát nem is tudom, nekem annyira nem vérnek tűnik, inkább amolyan húslé. Az a nyers csirkemellből is jön, pedig a legkevésbé sem véres.










Húsnak nevezzük a vágóállatok harántcsíkolt vázizomzatát a vele szoros összefüggésben levő zsírszövettel, kötőszövettel, valamint nyirokcsomókkal, idegekkel és véredényekkel együtt.
VÉREDÉNYEK!!!! És erek is futnak a húsban. 100%osan nem tudják kivéreztetni. Igen más folyadékok is vannak benne, DE a vértől rózsaszín.















Kedves utolsó válaszoló!
Igazad van, ha angolul írod a hús sütésének fokozatait.
Csakhogy én Franciaországban élek, és itt:
BLEU,
SAIGNANT,
A POINT,
BIEN CUIT.
Ami ugyanazt jelenti, amit Te írtál, csak úgy, ahogy én megszoktam. Innen a "bleu".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!