Hogyan kell a padlizsánt sütőben megsütni (padlizsánkrémhez vagy salátához)?
Minden recept azzal kezdődik, hogy süssük meg sütőben. Próbáltam, felszeleteltem (ahogy írták), de nem barnult meg, fehér maradt és szivacsosra száradt. Milyennek kell lennie, amikor kész? Meg kell sózni/olajozni előtte? Egészben vagy szeletelve sütitek? Hány fokon, mennyi ideig?
NE receptet írjatok, egy csomót elolvastam, próbáltam, nem sikerült. Saját tapasztalatokat várok, ki hogy csinálja!
Pontosan.
Annyit még kiegészítenék, hogy inkább sütőpapírra tedd, ha az van otthon. Illetve hogy forgatni sem kell, mert belül gőzölődik. Utána csak lehúzod a héját és már pépesítheted is.
Én is így sütöm, egyben, megmosva, rácson. Alufóliát terítek alá, így nem kell utána sikálnom a rácsot és a sütőt. Ha nagyobb darab, akkor jól megszúrkálom, ha kicsi, békén hagyom. Kb. 45 percig sütöm 200-220 fokon, akkor igazán jó, ha már kozmásodik a bőre. Kihűlés után csak hosszában felnyitom és kikanalazom a belét. Gyors, egyszerű, tiszta és finom :)
Ha pl.musszakához készül, akkor mosás után felkarikázom, besózom, kicsit állni hagyom, majd papírtörlővel leitatom róla a felesleges nedvességet és olajjal kikent (vigyázz, mert mindent felszív, érdemes a serpenyőt csak épphogy kikenni, vagy bespriccelni az olajjal) forró serpenyőben mindkét oldalát hirtelen megsütöm, így dolgozok utána tovább vele.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!