Hogy tudnék a legegészségesebb módon gesztenyeroládot készíteni?
Ráadásul külföldön élek, nem is Európában, és bár tudok gesztenyét venni boltban, előre főzve és hámozva, de gesztenyemasszám nincs persze, és előbb azt kéne belőle varázsolni minél kevesebb, illetve minél egészségesebb hozzávalóval és módon, pl. csak vízben (milyen vízben? Hideg? Meleg? Langyos? Forró? Mindegy?) szétnyomott gesztenyből cukormentesen, én datolyasziruppal édesítek és kakaó helyett szentjánoskenyérport használnék, elég sok receptet láttam, és értem én, hogy ahány ház, annyi szokás, én olyat szeretnék, ami a legjobban hasonlít ahhoz, ahogy a nagymamám készítette, aki sajnos már nem él, hogy megkérdezzem, és sajnos én sem emlékszem, pedig még készítettem is magam is, de régen, és elfelejtettem, de úgy ennék megint!!!
Tudom, hogy ha annyi mindent kihagyok, meg mást használok, mint ahogy ő készítette, pl. egyértelműen cukorral és csokoládéval vagy kakaóval, és már a gesztenyemassza is biztos, hogy tömény cukros volt, ami az állagára is hatott, hogy tudnám az övéhez legközelebbi íz- és állagélményt elérni?
Pl. szerintem ahogy a nagymamám készítette, abban liszt sem volt, csak a massza, de lehet, hogy rosszul emlékszem. A gesztenyemassza nem lapítható ki egyszerűen, hogy csokikrémmel megkenve roládba lehessen csavarni...?
Ó, gesztenyerolád...! De hiányzol! Persze a nagymamám még jobban, és nem csak azért, hogy tőle kérdezzem meg, hogy hogy is készítette ő...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
kakaopor nem édes egyátalán [link] ebben nincs cukor .rendes cukor nem káros ha nem mėrtėktelenül hasznåljåk.
ha olyat akarsz csinálni mint a nagymamåd akkor használj normål cukrot ,és cukrozatlan kakaoport.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Étkezési zavarom az van: én a teljes értékű növényi étrendben hiszek, amely alapján mindaz, ami nem feltétlenül hasznos a szervezetünknek, azt nem fogyasztjuk. Ebben az értelemben az alkohol méreg, hiszen semmilyen haszna nincs az emberi test számára, sőt, még roncsolja is a májat, úgyhogy a rumot is kihagyom, és szerintem a nagymamám sem tett bele még aromát sem, mert arra emlékeznék.
Mivel ezen kívül hajlamos vagyok a függőségekre, így sikeresen leszoktam a cukorról és a kakaóról is.
A kérdésem fő része még mindig az, hogy hogy lesz massza a gesztenyékből. Talán növényi tejjel?
És az is kérdésem még, hogy mitől lesz masszaállagú a gesztenye, hogy ne essen szét.
Vannak nyers étel hívők is, én is igyekszem minél kevesebbet sütni és főzni, és a nagymamám receptje sem sütős volt, pedig láttam ilyen gesztenyerolád recepteket is, rengeteget, tehát én nyers roládot szeretnék.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

segitünk neked te meg letåmod vålaszolokat .
tudålékosågodal ,datolyaszirupodra sincs szüksėg a szervezetednek .
Elkészítettem egy prototípusak hívható első verziót, és egész jó lett végül is, két csomag (2x100g) tasakos előre főzött és hámozott gesztenyéből csak vízzel - eléggé töredezik. Vajon csak vízmennyiségfüggő vagy kell bele még vmi, hogy feltekerés után se töredezzen vagy csak tényleg több víz kellett volna neki?
A karobpor és a datolyaszirup keverékéből nyert "csokikrém" mennyiségileg túl kevés volt, csak érzésre kavartam össze vmennyit, pedig jó lett volna többet, persze pótolhattam is volna, de a kíváncsiságom, hogy így milyen nagyobb volt, mint a logikám, és főleg elég nehéz volt szétoszlatni a masszán, mert nagyon egy golyóba ragadt, ezért eszembe jutott, hogy talán vmi olaj vagy vaj szerűség kéne bele? Pl. magvaj, mondjuk tahini, szezámpaszta? Mondjuk az az izéhez is hozzáad, a nagymamám tuti nem tett bele, viszont pl. a receptekben, amelyeket láttam, mind van a krémben vaj vagy margarin, gondolom, pont ezért, hogy kenhető legyen...
Netán olivaolaj bele? Bár az is hozzátesz szerintem az izéhez, de ha kerülöm a vajat és a margarint is, akkor talán ezek az egészségesebb verziói, nem? Vagy van még ötlete vkinek?
Látványra hasonlít ahhoz, amit a nagymamám készített, sőt, én is, ízre is hasonló, de persze elég más annyi minden megváltoztatásával, ám hozza az élményt és óriási öröm számomra, köszönöm az eddigi segítségeket, ám még tökéletesíteném az eddigi kérdéseimmel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!