Miért nem kóstolnak főzés közben az emberek?

Édesanyám nagyon jó ember, de szegénykém főzni azt sose tudott, pláne gyerekkoromban. Ő pl kóstolgat, de így is gyerekkoromban, de még mai napig is sokszor ehetetleneket főz, szóval a kettő nem feltétlen függ össze.

Egészségügyis a drága, és ez a szempont vezérli a konyhában.

Általában csak teljeskiőrlésű lisztet vesz, ez megy mindenbe, főzelék, palacsinta, sütik is ezzel készülnek nála.

Erre jön rá az, hogy alig sóz, cukor mennyiségét meg elharmadolta és mézzel váltotta ki. Zsiradékot is alig használt, általában inkább párolt dolgokat.

A jószándék meg az igényesség is megvan, de mégis valahogy félrement a dolog.

"Biztosra megyek, hogy a vendégeim és a családom szeressék amit főzök."

Biztosra csak akkor lehet menni, ha a barátaid és a családod azonos ízlésűek. Vagy mindenki annyira udvarias, hogy nem mondja, ha kérne még bele pl. Nálunk Férjem és egyik gyerekem sósabban, én kevésbé sósan, másik gyerekem nálam is sótlanabbul szereti. Ebből az következik, hogy amikor a kisebb nincs otthon, akkor én enyhén sósan eszem (és így is van, hogy a gyerek még utánasóz), ha a kicsi itthon van, akkor hozzá igazítva sózok, és mindenki más utánasóz.

Többen mondták rám, hogy kifejezetten jó szag és ízérzékkel rendelkezem. Én nem vagyok különösebben jó véleménnyel magamat illetően. Nem becsülöm túl sokra a saját képességeimet, én csak örülök ha főzhetek és ezzel örömet tudok okozni másoknak.

A lényeg az hogy szeretek (sőt, imádok) főzni. De inkább akkor, ha másoknak főzök. Ez egy furcsa dilemma nálam. Én többnyire nem rajongok a saját főztömért. Inkább ezek konzervet vagy zacskós levest. De ha más megkér, annak szíves örömest megcsinálok bármit, mivel szeretek másnak örömet okozni és ezért a szívem-lelkem beleadom abba, amit csinálok.

Én eredetileg szakácsnak (azaz vendéglátósnak) tanultam. Így ismerkedtem meg a főzés tudományával és az ízek világával. De a pályán már sajnos kezdőként hamar elbuktam (nem voltam sem elég gyors, sem elég rátermett és ügyes), így hamar fel is adtam, ezért megmaradt nálam a főzés, de csak így hobbi szinten.

Számomra egyfajta művészetté alakult idővel az ételkészítés. Nekem az jelenti a legjobb érzést, ha azt láthatom hogy ízlik másoknak, ami ételt készítek (természetesen az egyéni igényeket is szem előtt tartva - pl. ha valaki nem bírja a csípőset).

Viszont én 3 alapelvet tartok mindig is szem előtt amikor ételt készítek:

1. Kóstolni

2. Kóstolni

3. És végül de nem utolsó sorban kóstolni!

(Én még a fasírtnak vagy töltött káposztának bekevert nyers darálthús is megszoktam kóstolni - eddig semmi bajom nem lett tőle, de így legalább mindig tudtam hogy milyen fűszer kell még bele, hogy elérjem a tökéletes ízvilágot.)

Ugyanúgy igaz ez bármilyen más ételnél amit készítek. Közben szem előtt tartva a "két kanalas" alapszabályt is (soha nem azzal a kanállal kóstolunk, amivel hozzáérünk az ételhez).

Persze ez függ attól is, hogy az ember hogyan áll hozzá ehhez az egész főzés témához.

Én minden esetre azt vallom, hogy aki főz és magát "szakácsként" definiálja, abban legyen meg az alázat és a tisztelet. Azaz tartsa tiszteletben a vendégek igényeit, tisztelettel bánjon az alapanyagokkal (pl. én nem tudnék csontos mócsingot a pörköltbe vagy gulyásba belefőzni) és legyen benne meg az "alázat" (azaz igazmondás, önfegyelem, odaadás, elfogadás, empátia, tisztesség, becsület, lojalitás, önfeláldozás) azzal kapcsolatosan, amit csinál. Főzni csak szívvel-lélekkel, vagy sehogy.