Ti hány évesen voltatok először részegek?
21 voltam, párommal,bátyjával, pár haverral tequiláztunk. Épp az egyik legjobb barátom húzott fel idegileg, ezért ittam. De már akkor megbántam.
A szüleim nem tudtak róla, mert 19 éves korom óta a párommal élek,ők pedig egy másik országban. Így bünti sem lett, bár elég vicces lett volna. 21 évesen háziasszony/tanuló/diákmelós embert megbüntetni.. “Mától nem moshatsz, főzhetsz!!! Szobafogság, nem mehetsz suliba, melózni..!”
Ritkán iszogatunk most is, de sosem részegségig. (pl párommal 1 üveg bor, vagy 1-1 doboz sör havi egyszer, vagy ritkábban. Néha egy-egy kertipartin, vagy ha valamelyikünk szüleihez látogatunk)
5 évesen volt az első, mikor totál részeg lettem.
Falusi lakodalom, nem figyeltek rám eléggé és találtam triplisec-et. Édes volt mint egy szörp és rúgott mint egy ló.
14
Nem volt bünti, senkit sem érdekelt.
18 évesen rúgtam be először, szilveszterkor. Nem tudtam, hogy hogyan működnek ezek a dolgok úgyhogy haverokkal jó sok fütyülős pálinkát ittunk egyszerre, egy pár percig minden oké volt aztán meg 2 órán keresztül úgy éreztük magunkat páran mint akik körhintán ülnek. Ebben csak az volt a ciki, hogy haverom szülei úgy döntöttek, hogy beugranak egy ellenőrzésre, hogy minden rendben van-e. Ők azok a tipikusan naiv szülők akik gondolom azt hitték, hogy társasozni fogunk vagy valami ilyesmi. Haverom mondta, hogy a részegek addig menjenek ki az erkélyre ő meg elhúzza a függönyt addig és azt mondja, hogy boltba mentünk. Élmény volt télen kint ücsörögni, főleg, hogy fél órán keresztül ott voltak. Utána meg mikor kiment a fejemből inkább maradtam a moderáltabb sör kortyolgatásnál, ezt a szokásom azóta is tartom (néhány kivétellel).
Apám az nem volt kiakadva mert számított rá, hogy 18 évesen nem almalét fogunk szürcsölgetni. Hazaértem hajnalban olyan 5 körül, akkor már az alkohol meg az álmosság miatt is dülöngéltem, apám fölkelt, lejött, megnézett, kiröhögött, csinált 2 zsíros kenyeret meg kezembe nyomott egy 2 literes szénsavmentes vizet és mondta, hogy egyek igyak aztán aludjam ki magam.
Büntetés az nem volt, szüleimet nem érdekelte soha, hogy iszok. Csak annyira kértek, hogy ésszel csináljam, lehetőleg ne csináljak hülyét magamból a kocsma közepén, ne verekedjek, ne hányjak szét mindent és ne csináljak valami illegális baromságot. Sose volt ilyenekkel probléma úgyhogy nekik meg így nem volt miért megbüntetni.
Én kb. 13 évesen egy hegyi piknik alkalmával jó kis házi vörösbortól...
Aztán nem nagyon iszogattam, de már kb. 10 éve minden nap be vagyok b@aszva, mint az atom mert nekem ez így jó, és amúgy sincs semmi értelme az életnek ...
:D
na egészség;)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!