Ez nagyon változó. Attól függ, hogy a szervezeted hogy képes feldolgozni az alkoholt.
Én 7-8 pohártól tudok berúgni. de ismerek olyat, aki már kettő után kidől. :D
Ugye mekkora a pohár, mekkora az ember(pl én), mi számít berúgásnak, mit ettem előtte, és mennyi idő alatt fogyott el az ital.
Nálam a pohár 1 deci, 190/91 a méret, berúgásnak az egyensúlyvesztéses emlékezetkiesést említem, nem ettem az ivást megelőző 2 órában, és 3 órán belül iszom meg a piát.
Ehhez nekem 14 pohár(azaz 2 üveg bor) félszáraz fehérbor megfelel.
Ha csak jól akarom magam érezni, akkor 1 üveg bor azaz 7 pohár, vagy több de közben evés.
a nemtől is függ. nőknek kevesebb elég.
az evés is rengeteget számít. ha keveset eszik valaki, akkor lehet már keveset is megérez. én pl néha az első nagy fröccsöt is érzem már :) persze ekkor még nem vagyok részeg csak érzem a hangulatomon, hogy lazább vagyok, másképp pörög a beszélgetés.
szerintem ezt majd magadon fogod kitapasztalni.
a nehéz dolog, hogy amikor az ember már ittas, akkor általában nem tudja jól megítélni az állapotát és úgy érzi mehet még. pedig jobb lett volna már megállni, mert már ront a dolgon a több. túladagolja :) meg eleve ha iszik mindenki akkor nehéz megállni, hogy én nem. szóval ilyenkor talán az a legjobb, hogy lassabban inni azt ami van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!