2023-ban miért nem tudják megmondani már hogy a mérsékelt borfogyasztás káros vagy egészséges?
Mert mindkét tény igaz de a delikvens dönti el, hogy melyikben akar hinni.
Ez olyan mint a C vitamin. Az is nagyon hasznos, de van akinél vesekövet (oxálkő képződést) okoz.
Már megmondták. Pár éve megváltozott a népegészségügyi szakmai hozzáállás. Már nincs biztonságos/ajánlott mennyisége.
Régen voltak ilyen táblázatok, hogy nőknek/férfiaknak x egység ilyen fajta alkohol, y egység olyan fajta. Ez már megszűnt.
Meg tudják, minden tudós egyetért benne, hogy nincs biztonságosan fogyasztható alsó határa az alkoholnak. Tehát teljes mértékben kerülendő a fogyasztása.
Ettől függetlenül, mint nagyjából mindennek, a különböző alkoholos italoknak is vannak jótékony hatásai is, amiket ugyanúgy kutatnak.
Az alkoholnak van a szervezetben tucatnyi féle fiziológiai és pszichológiai hatása, amik persze egymásra is visszahatnak, na akkor most jósold meg, hogy konrétan egy deci bor hatása nettó pozitívra vagy negatívra jön ki akár csak egy konkrét embernél.
Minden kornak megvolt azok a hülyéi, akik azt hitték, hogy na most már mindent tudunk, de a legtöbb témakörben ettől elég messze állunk, igen, még 2023-ban is. Egyébként aki a "kis mennyiségben is iDeGmÉrEg, de a bornak sok pozitív hatása is van" szinten gondolkodik róla, az bocsánat, de semmit nem ért a témához, mivel ilyen formában mindkét fele baromság.
"ilyen formában mindkét fele baromság"
Akkor mi az igazság mester?
Az alkohol közvetlenül leginkább annyit hat az idegekre, hogy GABA-inhibitor (azaz nem "idegméreg", hanem központi idegrendszeri nyugtató), közvetve pedig gátolja a B1-vitamin hasznosulását, ezért bizonyos mennyiségben és rendszerességgel B1-vitaminhiányt, az pedig agyzsugort okoz. Kis mennyiségben (pl. napi 1 deci bor) az egyéb egészségügyi kockázatok érdekesebbek, bár olyan enyhék, hogy nehéz követni őket.
A vörösbor "jótékony hatásait" semmiféle tudományos munka nem tudta még alátámasztani, elhelyett két irányban szokás erről találgatni. Egyrészt statisztikai alapon, tehát abból az sem derül ki, hogy konkrétan a bor hatása lenne (hanem mondjuk eleve azért élnek tovább a kulturált borfogyasztók, mert azok közt felülreprezentáltak az egészségtudatos ÉS jól élő emberek). Másrészt népszerű szokás mazsolázgatni a bor összeteői közt, aztán rávágni, hogy pl. antioxidánsok vannak benne, ja hát akkor az nagyon egészséges. Hogy ilyen anyagokból mennyivan benne és ér-e valamit a gyakorlatban, az már nem érdekes. (Fordítva is szokás, amikor méreganyagokon rugóznak 1-1 italban, és akkor az adott ital rögtön "nagyon káros" lesz. Hogy mikor melyik, az koronként furcsa módon jobbára azt követi, hogy mit isznak a gazdagok, és mit a lecsúszott alkoholisták. Az utóbbi években pl. a malátawhisky is "nagyon egészséges" lett ;)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!