Miért van az, hogy az emberek elvárták tőlem, hogy évekig, sőt évtizedekig tűrjek-tűrjek-tűrjek, és viseljem el a sok megaláztatást, szekálást, kiközösítést? Majd mikor a sarkamra állok, és megpróbálok kiállni magamért,...

...hogy ebből most már elég, és vegyék végre észre magukat, hogy ez mennyire igazságtalan, akkor rögtön megszakadnak az emberi kapcsolataim, hiába támasztom alá konkrét példákkal is, hogy ez mennyire nem helyes, hogy lássák, hogy nem a levegőbe beszélek. Én viseljem el évtizedekig, ők meg egyszer sem hajlandóak rá.

Ironikus, hogy sokáig azért is tűrtem, mert féltem, hogy ha szóvá teszem a dolgokat, akkor megszakadnak majd az emberi kapcsolataim. Most már legalább tudom, hogy igazam volt, mert mikor szóvá tettem, tényleg meg is szakadtak. Csak ez annyira igazságtalan, hogy így én járok rosszul, és azok lesznek a boldog, sikeres emberek, akik abszolút nem érdemlik meg.