Még valaha lehet normális életem?

Általánosban és gimnáziumban nagyon sokat szivattak, főként gúnyneveket adtak, és folyamatosan ezekkel piszkáltak.

Okos gyerek voltam viszonylag, viszont ezekkel teljesen letört az önbizalmam, ezért egy idő után nem is szerettem annyira beszélni az osztálytársaimmal.

Majd utána barátnőm lett, mivel kinézetre egész helyes srác voltam, emellett egész szolid volt a viselkedésem.

Abban az időszakban egyre jobban éreztem magam, és bár a piszkálás megmaradt, de már nem olyan durván, talán egy picit jobban kezeltem, de ez sem teljesen biztos.

Egyre több helyre kezdtem eljárkálni, de sajnos felvettem egy leszarom stílust és hozzá állást, amivel talán kicsit “menőbb” lettem, viszont sajnos így nem olyan sokat tanultam.

Ez a mostani helyzetemen meg is látszik, mert régebben is nehezen beszélgettem emberekkel a múltbeli események miatt, viszont így igazából semmihez sem értve nem tudok túlságosan hozzá szólni a dolgokhoz, mert nincs fogalmam róluk.

Közben amellett, hogy a gimiben nem voltam tényező, mellette itthon sem igazán lehettem az, mert annak ellenére, hogyha bármit csináltam, megcsinálták helyettem az összes házi munkát a szüleim.

Nem kértem tőlük sőt nagyon sokszor elmondtam nekik, hogy megcsinálom inkább felvoltak háborodva vagy kritizáltak.

Emellett folyamatosan csak a tanulásról szólt minden, ami a kialakult körülmények miatt nem igazán szerettem, nyűggé vált és csak magoltam. Anyának amúgy is annyi volt a lényeg, hogy nagyjából mindenből jó jegyem legyen.

Mert szerinte ilyen meg olyan értelmes voltam. Tehát megakartam felelni neki, mert ha nem úgy sikerültek a dolgok, akkor folyamatosan felvolt hántorgatva, hogy hát ez magadhoz képest rossz és a többi.

Aztán megakartam felelni a kapcsolatban, mert igazából csak azzal nem volt akkora probléma, hogyha az exemmel találkoztam, azt elfogadták vele engedtek bárhova.

Viszont ha a haverjaimmal futottam össze akkor a legtöbb esetben probléma volt, vagy zavarta őket, legalábbis én sokszor ezt éreztem.

Apa nem is igazán foglalkozott velem, inkább csak kritizált, ha valamiről elmondtam a véleményem, akkor folyamatosan próbáltak meggyőzni, hogy az úgy van, ahogy ők látják nem lehet máshogy.

Akartam önállósodni dolgozni, anyának minden problémája volt vele, mert hogy az egyetem a fontos és a többi, ez nyáron lett volna.

De a haverjaim között sem voltam olyan szinten egyenrangú, igazából én tettem magam abba a pozícióba, mert kevesebbnek éreztem magam a legtöbb embernél. A kialakult helyzet miatt.

Most pedig itt vagyok 20 évesen, Egyetemre járok, viszont elbasztam az egészet eddig, abból a szempontból, hogy az ellenérzéseim, egy jó ideig tartó depresszió és számos körülmény miatt, nem jegyeztem meg körülbelül semmit.

Emiatt céltalan is vagyok, nincsenek is igazán már haverjaim barátaim, mert egy jó ideig nem érdekelt igazán semmi.

Nem is igazán gondoltam bele, hogy ezzel a leszarom stílussal, és a rossz személyiség fejlődésemmel ennyi problémám lesz, de így lett.

Erről nyílván főként én tehetek, viszont az életem még helyre tudom hozni?

Most egy passziválást tervezek egy évet, ami alatt bele fogok mélyülni jobban a szakomon fontos témákba, emellett küzdő sportolni akarok.

Aztán fogok pszichiológushoz is járni amit már ebben az évben elkezdtem.

Valószínűleg erre egy év nem elég, de szerintetek ezek a dolgok segíthetnek?

Ui: Igen már tettem fel ezzel kapcsolatban kérdést, de most talán jobban össze szedtem, és a vége is jobban eltervezett.