Még valaha lehet normális életem?
Általánosban és gimnáziumban nagyon sokat szivattak, főként gúnyneveket adtak, és folyamatosan ezekkel piszkáltak.
Okos gyerek voltam viszonylag, viszont ezekkel teljesen letört az önbizalmam, ezért egy idő után nem is szerettem annyira beszélni az osztálytársaimmal.
Majd utána barátnőm lett, mivel kinézetre egész helyes srác voltam, emellett egész szolid volt a viselkedésem.
Abban az időszakban egyre jobban éreztem magam, és bár a piszkálás megmaradt, de már nem olyan durván, talán egy picit jobban kezeltem, de ez sem teljesen biztos.
Egyre több helyre kezdtem eljárkálni, de sajnos felvettem egy leszarom stílust és hozzá állást, amivel talán kicsit “menőbb” lettem, viszont sajnos így nem olyan sokat tanultam.
Ez a mostani helyzetemen meg is látszik, mert régebben is nehezen beszélgettem emberekkel a múltbeli események miatt, viszont így igazából semmihez sem értve nem tudok túlságosan hozzá szólni a dolgokhoz, mert nincs fogalmam róluk.
Közben amellett, hogy a gimiben nem voltam tényező, mellette itthon sem igazán lehettem az, mert annak ellenére, hogyha bármit csináltam, megcsinálták helyettem az összes házi munkát a szüleim.
Nem kértem tőlük sőt nagyon sokszor elmondtam nekik, hogy megcsinálom inkább felvoltak háborodva vagy kritizáltak.
Emellett folyamatosan csak a tanulásról szólt minden, ami a kialakult körülmények miatt nem igazán szerettem, nyűggé vált és csak magoltam. Anyának amúgy is annyi volt a lényeg, hogy nagyjából mindenből jó jegyem legyen.
Mert szerinte ilyen meg olyan értelmes voltam. Tehát megakartam felelni neki, mert ha nem úgy sikerültek a dolgok, akkor folyamatosan felvolt hántorgatva, hogy hát ez magadhoz képest rossz és a többi.
Aztán megakartam felelni a kapcsolatban, mert igazából csak azzal nem volt akkora probléma, hogyha az exemmel találkoztam, azt elfogadták vele engedtek bárhova.
Viszont ha a haverjaimmal futottam össze akkor a legtöbb esetben probléma volt, vagy zavarta őket, legalábbis én sokszor ezt éreztem.
Apa nem is igazán foglalkozott velem, inkább csak kritizált, ha valamiről elmondtam a véleményem, akkor folyamatosan próbáltak meggyőzni, hogy az úgy van, ahogy ők látják nem lehet máshogy.
Akartam önállósodni dolgozni, anyának minden problémája volt vele, mert hogy az egyetem a fontos és a többi, ez nyáron lett volna.
De a haverjaim között sem voltam olyan szinten egyenrangú, igazából én tettem magam abba a pozícióba, mert kevesebbnek éreztem magam a legtöbb embernél. A kialakult helyzet miatt.
Most pedig itt vagyok 20 évesen, Egyetemre járok, viszont elbasztam az egészet eddig, abból a szempontból, hogy az ellenérzéseim, egy jó ideig tartó depresszió és számos körülmény miatt, nem jegyeztem meg körülbelül semmit.
Emiatt céltalan is vagyok, nincsenek is igazán már haverjaim barátaim, mert egy jó ideig nem érdekelt igazán semmi.
Nem is igazán gondoltam bele, hogy ezzel a leszarom stílussal, és a rossz személyiség fejlődésemmel ennyi problémám lesz, de így lett.
Erről nyílván főként én tehetek, viszont az életem még helyre tudom hozni?
Most egy passziválást tervezek egy évet, ami alatt bele fogok mélyülni jobban a szakomon fontos témákba, emellett küzdő sportolni akarok.
Aztán fogok pszichiológushoz is járni amit már ebben az évben elkezdtem.
Valószínűleg erre egy év nem elég, de szerintetek ezek a dolgok segíthetnek?
Ui: Igen már tettem fel ezzel kapcsolatban kérdést, de most talán jobban össze szedtem, és a vége is jobban eltervezett.
válasza:Nem létezik normális élet. Nem olvastam végig mert nincs értelme..olyan nincs hogy normális élet.
-feleség, jó munka, sok pénz, gyerekek, siker, egészség..gondolom erre vágysz.
Na egy ilyen embert sem láttam még akinek ez mind így egyszerre megvan. És különben ha meg is van egyszer az is elmúlik..és akkor mivan? Máris nem normális az életed?
Hagyd a p..ba az égészet és próbálj élni úgy ahogy neked jó.
Én drogozok..az emberek szerint ez gáz..én így érzem jól magam. Ennyi..most irigykedjek rájuk mert Facebookon boldogok ? 😂inkább csak élek a pusztulásomig, a hülye kis életemben.
Nem igazából nem nagyon vágyok most azokra amiket fent említettél, inkább talán, arra, hogy mostmár meg merjek szólalni és hasonló emberekre mint én. Egy állandó társaságra ahol egyenlő félnek tekintenek.
Így a válaszomból ítélve valószínűleg megkéne szabadulnom, azoktól a dolgoktól amik lehúznak. Ja és gondolkodnom össze kötnöm a történéseket a világban.
válasza:Értem, viszont most jelenleg nincs egy álmom, igazából valószínűleg nem is ezzel szeretnék foglalkozni, de most ezt csinálom.
A másikra pedig annyit, hogy most is van barátnőm, viszont annyira mégsem boldogítjuk egymást.
Valószínűleg nem passzolunk, viszont most ő van nekem a szülői dolgokon kívül.
válasza:Hát lehetséges viszont ahogy látom, nagyon gyorsan el kell kezdenem felnőni, mivel ez a világ nem csak annyiból áll, mint amit én gondoltam.
Ahogy írtam is korábban sok mindennel nem foglalkoztam, leszartam, ilyen védekezési mechanizmus is volt.
Viszont mostmár feltűnt, hogy elég sok mindennel kell foglalkozni, különben elég durván megszívom.
Emiatt el is kezdek ezekkel foglalkozni, akár a hírekkel, hogy mi történik a világban, meg egy véleményt is kialakítani a dolgokról.
Meg most azt tervezem, hogy több korábbi sulis dolgot is átnézek, hogy lássam ezeket az összefüggéseket.
válasza:kapcsolódok az előzőhöz, nem csak most fog elkezdődni, ezek jobban bedurvulnak. Ha nem lesz anyagi biztonságod, hanem hónapról hónapra vergődsz, és nem lesz fix kapcsolatod, csak nőről nőre vagy férfiról férfira vergődsz, vagy magányosan élsz, ezek a kérdések amiket feltettél sokkal jobban fognak kínozni. Hiszen már az sem lesz, hogy egyetemet befejezd, az utolsó motiváció is elmúlik. Marad a munka, persze bele tudod loholno mindenedet a karrierbe de kiégett emberi roncs lesz a végeredménye.
Nem jövő kell ahogy a posztmodern életérzés folyamatosan tukmálja beléd, hanem jelen. Nincs olyan, hogy nincs álmom ahogy fogalmaztál. Belénk lett diktálva amerikából, hogy kell egy álomnak lennie amit meg kell valósítani a boldogsághoz. Ahelyett, hogy boldogságot elkeseredetten úldözöd , élvezd a jelent. Mindennél jobban fog hiányozni az egyetemista éveid ahol így szenvedsz ha így rajtolsz neki az életnek, mert ez csak rosszabb lesz hidd el. Rengetegen vagyunk így
válasza:Viszont nekem már korábban is valószínűleg voltak mentális problémáim, viszont a szüleim, akkor is amikor kétségbeesetten kapcsolódtam az exemhez, és kb csak ő volt nekem, akkor sem vettek komolyan.
Nem úgy működik az agyam, mint a legtöbb normális embernek.
Eddig sem volt semmiről véleményem, mert tudtam, hogy nem igazán tudok sok mindent.
Talán azért sem, mert a sok lelki bántás, odáig jutott, hogy megakartam magam, szerettetni mindenkivel.
De ez nem jött össze ennyi lett kb a célom, meg, hogy valahogy kihúzzam az egyetemet. Igazából annyira nem érdekelt, és így ezeknek a tudatában, az önbizalomhiányom, és a kisebbségi érzésem, a fejletlen személyiségem miatt csak egy gyötrelem az egész.
Igen az átlagnak ezek a céljai, nekem pedig abból állt eddig az életem.
Nem is igazán gondolkoztam sok dolgon, a pénzen a megélhetésen, a politikán nem. Csak tengettem a napjaim, hogy valahogy lesz.
Nem áll hozzám túlságosan közel senki, pont ezek miatt már most látom. De ez azért alakult így, mert senki még én sem vettem észre, hogy nekem ekkora problémám van.
A szüleim végig azt hitték, hogy elnagyolom, amikor ők azzal, hogy megterveztek, elvettek tőlem mindent manipuláltak, és kivettek a kezemből mindent csak ezt segítették elő.
Szóval ja nem vagyok olyan, mint a legtöbb ember nem volt túlságosan célom, sem olyan dolog, ami teljesen érdekelt. Nem is igazán voltam nyugodtan és szabadon, mert mindig mások mondták meg mit, hogy kéne tennem. És hülye is vagyok, mert egy jó ideig nem esett le, hogy ennyire komplikált a világ.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!