Találkozok egy fiúval pénteken suli után, mit mondjak otthon a szigorú szüleimnek, miért értem haza 1 vagy 2 órával később a suliból? 18/L

Kedves válaszolók!

Szerintem elég keveset tudtok az autizmusról, és azok fajtáiról. Nem kell rögtön skatulyázni, és leszólni valakit, pláne nem ismeretlenül. Egy kicsit több tiszteletet, vagy legalább tapintatot adjunk meg egymásnak, szebb lenne úgy a világ!

Béke! :)

Az nem játszik, hogy hazmész mondjuk hatkor, vagy nyolckor, és ha kérdik, miért ilyen későn, akkor megmondod, hogy egy barátoddal találkoztál?

Ha ez rendben van - ha nem kell fix időpotra hazamenni - akkor én ezt csinálnám a helyedben.

Amúgy meg amint betöltöd a 18-at, keress lehetőségeket dolgozni és elköltözni, nem normális, ahogy a szüleid kezelnek téged, de ezt te is tudod.

Majd le fogsz... gondolom, már azon gondolkodsz, legközelebb mit fog hazudni.

Kár, hogy a bizsergésed erősebb, mint a logikus gondolkodásod, a realitásérzéked

Hát igen. Szerintem is inkább a szüleid bizalmát kellene kivívni így vagy úgy. Erre a hazugság nem jó út.

Lehet, hogy jó volt most a sráccal lenni, de a szüleiddel való kapcsolaton nem dolgoztál.

Viszont a te életed, te döntöd el, hogy mivel töltöd meg. Jelen esetben hazugsággal ahelyett, hogy önmagad lennél, és kivívd a téged megillető szabadságot.

Ezt megértem. De akkor sem hazudni kéne, hanem első körben edzeni a szülőket.

Pl. nem randis napon, hanem úgy általában azt mondani, hogy ma két órával később jövök haza. Nem engedélyt kérni, hanem kijelenteni. pl. ma csak 16 óra körül jövök, ne aggódjatok.

Erre lehet az a reakció, hogy kérdezősködnek, hogy de hát miért, hova mész, stb. ő meg azt mondja, hogy nem szeretne erről beszélni, magánügy, és szépen lelép, megy dolgozni, stb.

Aztán utána elmegy elüti az időt, sétálgat, vagy akármi. Ha a szülei a munkahelynél már várják, hogy kisérők legyenek, akkor kell határozottabban fellépni, hogy elege van abból, hogy folyton mindenhova kísérik, követik, stb., felnőtt, és vagy békén hagyják, vagy folyton hazudozni fog, ill. nem mond el soha semmit, mert ő sem tud bennük megbízni.

Tehát értem én az igényt, jogos is lehet, de a szabadságot ki kell vívni, ha nem jön az úgy magától.

Nos, mivel lett volna jobb az őszinteség? Remélem, ez valami költői, komolytalan kérdés... A gerinc hova tűnt? Na, pl ebben. Vagy ha valaha is egyszer egyenesbe akar jönni a szüleivel, akkor ahhoz az őszinteség a legkorrektebb út. Tetszik utána vagy nem, az más kérdés.

Az meg, hogy ennyire nem bíznak a döntéseiben, meg abban, hogy felismeri a jót és a rosszat, felelősséget tud vállalni, valahol a maguk bírálata, hisz volt rá 14 (18) évük, hogy megneveljék, hogy beleinjektálják azt az életelveket, amit szeretnének viszontlátni benne. Ha ennyire nem bíznak benne, az azt jelenti, hogy ezzel elismerik, nem végeztek jó munkát és/vagy azt, hogy kettejük között nincs minden rendben, hisz ha kirepül a fióka, akkor ketten maradnak (ha nincs kistestvér) és a gondjaik, konfliktusaik, amiket eddig a gyerektéma elvitt, most felszínre fog bukni. Ez pusztán családszociológia/pszichológia.

De az ún péntek kapcsán nagyon nem volt jó döntés így kezelni... De ahogy többen is mondtátok, a kérdező élete, az ő döntése, de valamit meg kell érteni: "a tetteid megválaszthatod, a következményeit nem!", és bizony ennek a döntésnek is lesznek következményei, még ha a kérdező maga még ezt nem is látja vagy nem is szándékolja...

Amíg a szülői házban él, addig azért nehéz a szabadságot így kivívni. Nekem is hasonlóak voltak a szüleim kamaszkoromban, ha csak kijelentettem, hogy ekkor vagy akkor jövök haza, akkor ugyan ott helyben nem szóltak semmit, de miután hazaérkeztem, elkobozták a telefonom meg minden kütyüm és nem mehettem sehova. Legyen szó nyári szünetről vagy akármiről, iskolaidőtől függetlenül mindig ez volt. 18 évesen is, igen. Jött a kijelentés, hogy ha nem tetszik valami, ott az ajtó, lehet menni. Így azért elég nehéz pattogni és a szabadság kivívásáért küzdeni. Lehet ezért is vagyok ilyen megértő a kérdezővel és az indokaival szemben, mert nagyon jól emlékszem, milyen volt ezt átélni. Már felnőtt vagyok és nekem is vannak gyerekeim, szóval már a másik oldalt is megértem, és szerintem sem jó hazudni, de magamból kiindulva a kérdező még otthon lesz 1, max 2 évet, aztán megy egyetemre, dolgozni, albérletbe, kollégiumba, akárhová, csak ne otthon legyen, addig meg pár ehhez hasonló hazugság nem olyan hatalmas bűn, főleg azért cserébe, hogy addig is békén hagyják a szülei és nem terrorizálják meg zsarolják ilyen-olyan módokon.

Nem mellesleg tartom magam ahhoz, hogy ha 18 év nem volt elég a szabadság és a bizalom megalapozásához, akkor az már nem ezen a hátralévő pár éven fog múlni.