Magyarországon miért van ennyi rossz tanár?

Az előttem válaszolók nagyrèszèvel teljes mèrtèkben egyetèrtek. Sok sebből vèrzik a magyar oktatás, s ez nem valószínű ,hogy a közeljővőben jobb lesz ,sőt csak rosszabb.

A problèma már eleve az alkalmassági vizsgával kezdődik. Rengeteg leendô ès vègzett pedagógussal beszèlgettem erről. Nevetsèges ,az az alkalmassági ami mondjuk a tanító ,óvódapedagógus szakon van , minimum pszichológiai elbeszèlgetès kellene ,beküldeni egy csoportnyi gyerekhez ,hogy tud bánni velük. E helyett mivan?! Ènek-tesi-beszèd alkalmassági.. így olyanok is bejutnak a szakra ,akik mentálisan abszolút nem tanárnak valók lennènek.

A legjobb barátnőm tanító szakos , mondja milyen alakok vannak a szakon..viselkedni nem tudnak ők maguk sem.S ők akarnak nevelni?

Valamint a mai generáció tènyleg elviselhetetlen (tisztelet a kivètelnek)

nevetlenek , lusták , szemtelenek, ez persze ,hogy kiveri a tanároknál a biztosítèkot , ès elveszi a kedvüket a tanítástól.

Összegezve a mondandomat , szerintem manapság sajnos egyre kevesebb az IGAZÁN lelkiismeretes ,jól felkèszült tanár ,akinek tènyleg fontos a hivatása ,sokan valóban csak azèrt vannak ott mert oda vettèk fel őket hajdanán. De valójában totál alkalmatlanok a pályára..

Akinek komoly tudása van és talpraesett nem fog tanárnak menni éhbérért dolgozni. Egy jó gyakorlatias természettudományos tudással akár a háromszorosát is meg lehet keresni egy tanári fizetésnek. Tanárnak az megy, aki tudja magában, hogy az iparban nem állná meg a helyét a képességeivel, vagy arra vágyik, hogy ne legyen számon kérhető a munkája (egy diák hiába panaszkodik, az igazgatót meg nem érdekli, hogy jól van-e leadva az anyag), esetleg valami rejtett hatalommániája van és szívatni akar másokat és ezért még az alacsony fizetést is bevállalja.

Akkor lesznek jók a tanárok, ha szakmai szempontok és a diákok visszajelzései alapján elkezdik szelektálni őket és az alkalmatlanokat kiszórják a rendszerből, továbbá normális fizetést adnak azoknak, akik valóban alkalmasak a munkára. Így meglenne az utánpótlás is a kiesettek helyére.

Nálunk már érettséginél is úgy volt, hogy mindenkinek első helyen volt jelölve az "álomszak", pl orvosi, biológus, geológus, fizikus, mérnök, jogász, aztán z tervnek még a végére beírta a biológia-, földrajz-, fizika-, matek- vagy töritanár szakot, ha más nem jönne össze. Egyértelmű volt, hogy senki nem érez különösebb elhivatottságot a tanári pálya iránt, de még mindig jobb megoldásnak tűnt sokaknak, mint egy évet valami alja melóban lapátolni, emelgetni, söprögetni, szalag mellett állni, ameddig újra nem érettségizik, hogy megpróbálja még egyszer az "álomszakot". Sok tanár emiatt frusztrált: mert a volt évfolyamtársai között van, akinek összejött az orvosi vagy biológus lett és ez akár ő is lehetett volna, de ő megelégedett azzal is, amihez semmi motivációja nem volt és a mai napig sincs.

A tanárnak jelentkező ismerőseim másik csoportja pedig azok, akiket iskolában szétsz#pattak az osztálytársaik és tanáraik, a szüleik sz#rtak a fejükre, elhanyagolták őket, ezért valahol lelki fejlődésben megrekedtek az általános második osztály szintjén és lehet, hogy ők tévesen "hivatástudatnak" élik meg, hogy oda vágynak vissza, de valójában a sorozatos traumákat akarják megtorolni.

Szerintem a tanárok feladata nagyrészt a nevelés, nem a tanítás lenne még középiskolában is, a személyiségük többet nyom a latban, mint a szakmai felkészültségük. Valljuk be, azért egy középszintű érettségire (nem érettségiztető iskolában pedig az átmenő osztályzatra) felkészíteni a diákokat nem nagy kunszt, nem nagy anyagmennyiségről beszélünk, pláne négy évre elosztva. Voltak olyan tanáraim, akikről nyilvánvaló volt, hogy szakmailag magasan képzettek, kenik-vágják a szakterületüket, elhivatottak iránta és folyamatosan képzik magukat, viszont személyiségre annyira alkalmatlanok voltak a tanításra, hogy 5 perc után senki nem figyelt oda az órájukon, hiába lett volna egyébként érdekes és hasznos a tudás, amit átadtak. Egyetlen tanárom volt, akiről úgy gondolom, hogy személyiség tekintetében is tökéletesen alkalmas volt a tanításra. A mai napig hálás vagyok, amiért ő nem nézte le a diákokat, nem "züllött, mai fiatalokként", "taknyos hülyegyerekekként" kezelt minket, hanem potenciális felnőttekként. Ha valaki nem tiszteli a másikat legalább egy alapvető szinten, az ne vergődjön, ha a "mai züllött gyerekek" sem tisztelik őt. Ez a tanárom sosem könyörgött a tiszteletért, fegyelemért és nem fenyegetett buktatással, beírással, hanem azt a szintet kapta vissza mindkettőből, amit ő is megadott nekünk és már csak az iránta való tiszteletből és szeretetből is odatettük magunkat az óráin. Érdekes módon amíg más tanárok szerint züllöttek voltunk, az ő óráin semmi probléma nem volt.