Rossz taktikát választottam?

Összes tanár ismerősömtől azt hallom vissza, hogy ritka hálátlan a munkájuk és nem becsülik őket. Gyakorlatilag ők is csak annyit tudnak tenni, hogy azzal a pár gyerekkel foglalkoznak, aki tényleg figyel rájuk.

Ne legyél tanár,ha még erre se vagy képes..

Jaj:) Volt iyen, szomszédunk is, meg lánya is, tesitanár. És akkor el kezdett a lány is tanárként dolgozni, és szegénykém :S Sírva fakadt az első pár nap után, mondta az anyja, merthogy így beszólongattak neki, hogy "Szia cica", meg ilyenek. Hogy úgy fiatal tanárnőként odakerült, és nem volt még ilyen megbecsülése vagy valami; talán azon akadt ki, hogy milyen szemtelenek voltak. Amúgy amikor új tanár , vagy mondjuk óvónő érkezik, akkor is a gyerekek van olyan, hogy elsőre feszegetik a határokat, nem fogadnak szót; megnézik, tesztelgetik, ki akarják tapasztalni, meddig mehetnek el. A csibészségben, amíg nem lesz egy keményebb rászólás. Szóval nem szabad feladni; és ne keseredj el, ne csüggedj ; mondjuk pl nagyobbak esetében talán az irgum-burgum már pl talán nem válik be; ott tényleg keményebben kell már szólni. Az a legjobb, ha a gyerekek szeretnek téged; de nem tekintenek téged a játszópajtásuknak. Nálunk pl egyszer 8.-ban meghúzta az egyik osztálytársam a fiatal rockertanárunknak a haját. Ő öltözött be Mikulásnak december elején, és akkor ott hátul kilógott a copfja, és osztálytársam kicsit ilyen "aranyosan vicces " akart lenni, de nem jött össze neki, mert a tanárúr elkísérte az igazgatónőhöz:) Csak hogy azért lássa, hogy ezt ne, mert ha ezt így megengedi, akkor nehogy a gyerekek ilyen haverra vegyék őt; hogy iylen haver-formára; hogy minthogyha csak egy ilyen játszó-cimbora lenne a számunkra; tehát hogy azért legyenek meg a kellő tisztelettel a tanárok iránt.

*Ja meg egyik , tök kedves, cuki tanárunk mesélte, nem ezekkel a szavakkal, de lényegében egy förtelmes, üvöltözős boszorkány volt; mert még új tanár korában mesélte, hogy régen mindig üvöltözött, mert azt hitte, ezzel lehet a diákoknak a tiszteletét kivívni. Aztán egyszercsak valaki, az egyik gyerek megkérdezte tőle; hogy "de tanárnő, miért tetszik így üvölteni?" Ilyen csodálkozóan; és akkor megállt a tanárban valami; és akkor elgondolkodott; hogy "Tényleg, miért?"-tette föl magának a tanár is-- És akkor azóta nem üvöltött. Nagyon hálás vannak annak a gyereknek, aki azóta már fel is nőtt, nem ismerem, nemtom, ki ő, de egy nagyon édes tanárnőt, ilyen anyai tanárnőt adott nekem. Akivel mindent tökre meg tudtam osztani, a saját anyám meg pl nem ilyen. És tökre le voltam döbbenve, el voltam hűlve, amikor az a tanárnő mesélte, hogy mennyire egy idegesítő, beképzelt, arrogáns, üvöltözős személyisége, vagy habitusa volt régen; mert én meg egy csupa-szív-lélek embert ismertem már meg benne, az elejétől; és pont ezért tudtam tisztelni, mert semmi ilyesmi nem látszott rajta; hogy feljebbvalónak érezné magát a diákoknál , és ilyen aranyos, kedves személyisége volt; és van is:). Na és szóval tökre meg voltam lepődve. Hogyha ilyen beképzelt, üvöltözős lett volna, nem tudtam volna tisztelni, max utálni, vagy figyelmen kívül hagyni, hogy hidegen hagyott volna ő engem, nem foglalkoztam volna vele. Amúgy én azokat le szoktam nézni , akik valamiért, mondjuk mert pl tanárok, és öreg(ebb)ek, és már van diplomájuk, és felsőbbrendűnek gondolják magukat, lenéznek másokat; na én azokat nem tudom tisztelni, max lenézni tudom, hogy milyen alapon néz ő le engem. Azért mert én még pl fiatal vagyok és még nincs diplomám; de majd lehet, hogy lesz; de ő alapjáraton azért velem szemben istencsászárnak képzeli magát; mert előbb bújt ki az édesanyjából. De ez nem így megy, a tiszteletre rá kell szolgálni, legyen kedves, aranyos, jólelkű, és őszintén, ne kétszínűen, és akkor majd tisztelem; sőt, nemcsak, hogy tisztelem , majd szeretem is. És az úgy pl tök jó, ha ilyen kellemes a légkör, és ez a hangulat árad az egész teremben. De az pl, hogy így elszabadul, na az nem jó, amilyen helyzetbe te kerültél, kérdező, az nagyon kellemetlen lehet; de ne éld meg kudarcnak. Ja és amúgy mégegy, visszakapcsolódva még egy kicsit ahhoz a tanárnőhöz, akit én nagyon szerettem; na szóval, ő azt nem mondta, hogy beképzelt lett volna, én csak feltételezem, hogy nekem az jött volna le ebből a stílusból, és tehát nem tudtam volna tisztelni. Mármint ő erről nem tudott volna, hogy én képtelen vagyok tisztelni, pontosan azért, mert adott esetben az illető felsőbbrendűnek hiszi magát. Szóval nem beszélek attól még vele pofátlanul, csak meg van róla a véleményem, és azt én megtartom magamnak; tehát az olyan ember pl nem tudja azt magával kapcsolatban, hogy én lenézem őt azért , mert lenéz, meg mert másokat lenéz. Mert azért van egy határ. És a gyerekek pedig nálad pl azt nyújtogatták, azt kísérletezgették, hogy nálad meddig lehet, meddig tudnak elmenni.