Nagyon szégyellem magam. Mit tegyek?
Aki a másikat parasztozza ha az tényleg falusi vagy tényleg paraszti munkát végez, az a szó lesajnáló értelmében a "paraszt" nem akire mondja.
És ha nem lenne elit háza, szép kertje, akkor sem szabad valakit a származása vagy az életkörülménye miatt kicsúfolni, lenézni, piszkálni. Ez buta, gyerekes gondolkozás, sajnos felnőttek részéről is.
Gyerekek. Nem lehet, hogy kicsit eltúlozzátok a dolgot? Nem hiszem, hogy komoly lelki sérüléseken ment volna át ez a csúfolt lány. Engem egész általánosban és gimiben is piszkáltak, nem kicsit, mégsem vettem soha komolyan. Nem lett semmivel sem rosszabb gyerekkorom, csak mert pár igen nagy mértékű szellemi nyomorral sújtott egyed megpróbálta elrontani.
Szerintem ez a lány pontosan azt mutatta meg azzal, hogy ennek ellenére elhívott titeket, hogy mennyire nem okoztatok kárt benne. Akarva vagy akaratlanul, de a nemességéről tett tanúbizonyságot.
És azt azért kiemelném, hogy vannak "emberek", akikben soha egy fikarcnyi bűntudat nem fog keletkezni, bármit is tettek. Azzal, hogy a kérdező egyáltalán feltette ezt a kérdést, megmutatta, hogy nem ezek közé tartozik.
És arról is megvan a véleményem, hogy pár sértve érzett vidéki ki is használja ezt az önvallomást, és jól megmondja a "tutit" ennek a szerencsétlen lánynak. (undorító) Ne rajta vezessétek már le az évekig gyülemlett feszültséget. Ezzel pont azt mutatjátok meg, hogy ti is ilyenek vagytok, csak ti anno "a rövidebbet húztátok".
Persze, ha tényleg ilyenek vagytok, akkor meg meg sem értitek ezeket a sorokat.
Mindenesetre a kérdező egyértelműen megbánta, jó tanulság számára, engem pedig kifejezetten örömmel tölt el, hogy van még ember, aki megáll egy ponton, és változtat a hozzáállásán, mert megérezte, hogy ez nem jó. Kevés ilyen akad manapság. 22 f
Kedves utolsó! Köszönöm, leírtad helyettem a gondolataim..valami ilyesmi játszódik le bennem is. Köszönöm, hogy megláttad bennem az akaratot a változásra. Ma kicsit könnyebb szívvel alszom el.
Ma amúgy érettségiztünk, és tök jól elbeszélgettem a lánnyal, sajnálom hogy nem akartam megismerni annak idején, azt hiszem sokat vesztettem vele. Az esetből rengeteg dolgot tanultam...tényleg. Jó kis lecke volt.
Minden hsz-t köszönök, leszűrtem a tanulságot :) és igyekszem jobb emberré válni. Azt hiszem van remény.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!