Régen valóban kevesebb vagy nem is volt bullying és piszkálódás az iskolákban?
Olvastam, hogy régen sokkal nagyobb fegyelem volt az iskolákban, a tanárok jobban odatudtak csapni, ha gond volt valakivel.
Meg régen az emberek is sokkal összetartóbbak voltak, tisztelték egymást, ezt szüleimtől hallottam. De biztos hogy volt akkor is kivétel.
Mi az igazság?
Régen nem a bullying volt kevesebb, hanem annak a felülete!
Letudták az iskolában vagy az utcán, aztán otthon nyugi volt és biztonság.
Az internet, a tik-tok, a face és társai korában viszont már 0-24-ben folyik az, ami anno csak reggel 7:30-tól délután 16-ig ment hétköznapokon.
És nem, a tanárok már anno is csak azt ismételgették, hogy nem kell velük törődni, engedd el a füled mellett, majd abba hagyják stb és ugyanúgy nem történt semmi, nem csináltak semmit, nem lehetett kirúgni az orvos meg a vezér fiát stb. hanem csak lett egy rakás lelki sérült meg kinőtt egy sereg szadista nemzedék, akikből főnökök lettek és most ennek levét isszuk.
Szerintem az egyetlen megoldás a bullyingolók kiemelése lenne a közösségből, a társadalomból és valamiféle javító-átnevelő táborokba küldése.
Mielőtt ez az új, mai generáció maga végez velük.
Merthogy ma már nem mindenki tűr el mindent és előbb-utóbb elfogynak majd az öngyilkos gyerekek és maradnak azok, akik megvédik magukat, ahogy tudják..
Miért jó ezt csinálni?
Fel nem fogom
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!