Esősorban tanárok válaszát várom. Mikor eldöntöttétek, hogy tanárok lesztek miért pont amellett döntöttetek?

Én MÁR nem vagyok tanár, de egy pár évig csináltam. Én azért döntöttem így, mert volt olyan terület, amelyhez értettem, és vonzott a gondolat, hogy embereket segítsek. A kettőt így tudtam összekötni.

Én nem tudom, hogy mit látnak benned a tanáraid. Tanárokban is vannak prekoncepciók, részben a tapasztalata, részben a személyiségükből adódóan. Nekem mindig probléma volt, hogy mást láttam a diákokban, mint a kollégák, okosnak tartommam egy utált diákot, szimpatizáltam olyannal, akit az osztályfőnöe hülyének tartott stb. Megmondom őszintén, a személyiség, a jóindulat alapján szimpatizáltam diákokkal ugyanúgy, mint egyébként emberekkel tettem, de ez sosem mutatkozott meg osztályzatokban.

Ha ez nem válasz a kérdésedre, akkor kérlek, kicsit szedd össze jobban a gondolataidat, mert a második bekezdés kissé zavaros.

"Addig szerettem tanítani..."

. Tehát úgy 1978-ig.

"Elképzelhetetlen volt, hogy az órákat valaki zavarja, mással foglalkozzon, tiszteletlen legyen."

. Akkor miért is kellett pofon, meg vonalzó?

Egyébként értem, hogy ez egy jó kis hergelés a tanárok ellen, csak az a baj, hogy a többségnek van ismerőse, aki a '60-as, '70-es években járt iskolába, és tudja, hogy rohadtul nem ilyen volt. :D

“Akkor miért is kellett pofon, meg vonalzó?”

Sajnos mindig volt 1-2 kivétel. A többség viselkedett. A mai iskolák nagy része olyan, mintha állatkertbe lépne be az ember.

2-nek :

Dél-Koreába kellett volna születned. Ott vesszőzhetnél kedvedre seggeket

Nagyjából 10 éves korom óta tanár akartam lenni. A "miért"-re pedig egyszerűen az a válasz, hogy: "mert az a munka tetszett".

Aztán 3 év után otthagytam a pályát. Egyszer-kétszer előfordult, hogy egy-egy félfév erejéig órradóként pár órát bevállaltam, de most már azt sem. Szerettem tanítani, sőt, korrepetálásokat, felkészítéseket még most is elvállalok, de a pedagógusi élet nem nekem való.

A tanárképzőről meg inkább ne beszéljünk. Intézményfüggő persze, de nálunk a pszichológia szakon nullához konvergált a későbbiekben hasznosítható tudásanyag mértéke.

Elsődlegesen, nem kellett volna tanárokat tegezni.

Másrészt, illik megadni az elismerést, megbecsülést; harmadrészt sokféle tapasztalata lehet mindegyik tanárnak, hogy ki miért szereti, nem szereti a foglalkozását, vagy mit szeret tanítani, hogyan tanított (élőben, vagy online, vagy korrepetált magántanár foglalkozásban...)

És miért tekintik butának a tanárokat, miért sértegetik őket... Ez is elfogadhatatlan. Nem csak azért, mert én is tanárnak készültem, ezt tanultam korábban.

"Elsődlegesen, nem kellett volna tanárokat tegezni."

. Miért?

Eddig elég jók a válaszok :D Az egyik azon mereng, hogy milyen jó is volt, amíg szájba lehetett vágni a gyereket, a másik egy anonim fórumon kiakad azon, hogy nem magáznak, zseniális.

Magázódva is lehet tiszteletlennek lenni, meg tegeződve is.

Kérdező : én 18 évesen az akartam lenni, aztán hagytam magam lebeszélni. 25 voltam, amikor azt mondtam, hogy ez az én dolgom és én életem...

Az egyetemi pedagógia/pszichológia tárgyaktól pedig ne várj sokat, egy-két gyakorlatnak láttam értelmét annak idején.