Olyan felnőttek, akiket bántalmaztak, kiközösítettek az iskolában: Ti ennek érzitek még a hatását? Hatással van a felnőtt életetekre?

Igen, hatással van, érzékenyebb vagyok arra, ha mással csinálják ezt és igyekszem melléjük állni.

Egy erős, nagyszájú, vagány csaj lettem, túlvagyok a gátlásos szorongó kislány korszakon és örökre letettem ezt a terhet magamról. Úgy érzem, most rajtam a sor, hogy éljek ezzel és megtegyem azt, amit más értem akkoriban nem tett meg.

Igen, elmondhatatlan lelki szenvedést okoz.

Soha, sehol nem mertem kiállni magamért, bármilyen közösségben azonnal megérzik az "erre fogékonyak", hogy velem bármit meg lehet tenni, úgy beszélni ahogy senki mással se mertek volna. Érdekeiknek megfelelően manipulálni, vagy csak addig "használni engem", amíg a céljaikat el nem érik.

Egy jó példa a semmibevételre: én végighallgattam mindenkit, ha én szerettem volna nyilvánosan beszélni (amitől szintén félek) sokszor volt, hogy közbeordítottak, elhallgattatva engem.

Mindig mindenkinek meg akartam felelni (ami ugye nem lehetséges) és közben persze magamnak se tudtam.

Ami segítene: a múlt elengedése, a jelenben élés, nem a múlt alapján ítélni meg a jelenbeli történéseket, kiállni önmagamért, ha igazságtalanságot érzek, azonnal szóvátenni és nem gyűjteni a sérelmeket.

Igen, megerősödtem, empatikusabb lettem és lehetőségeimhez mérten próbálok segíteni azoknak akiket szintén kiközösítenek/kiközösítettek, átvenni egy picit a teherből akár csak egy beszélgetéssel is. Illetve több hosszútávú tervem is van, amelyek jótékony célt szolgálnának majd, de ezek még messze vannak :)

A stílusom is (mind viselkedésileg, mind öltözködésileg) ennek hatására alakult ki. Minél többet voltam kiközösítve, annál jobban éreztem, hogy nem akarok közéjük tartozni semmilyen szinten és megtettem mindent, hogy ne legyek olyan mint ők. Kezdetben ez abban nyilvánult meg, hogy egy tipikus "edgy" kamasz srác voltam, aki minden héten más stílusban jelenik meg és szokatlan ruhákat hord (semmi extrémre nem kell gondolni, hosszított vagy éppen szaggatott póló, extrémebb mintázatú pulcsik, egyedibb kialakítású nadrágok, ilyesmi. Felénk akkoriban ezek nem voltak megszokottak). Azóta kinőttem az edgy időszakot, rengeteget fejlődtem és a stílusom is fixálódott.

12-14 éves koromig történtek ezek, a szociális képességeimen is megfigyelhető volt még olyan 17-18 éves koromig, például nehezen ismerkedtem emberekkel, introvertáltabb voltam, a lelki okok mellett azért is mert a külsőmön is nyoma volt a "bullyingnak" és attól tartottam, hogy az emberek kinéznek miatta, de ezeket is leküzdöttem 18-19 évesen. Azóta 24 vagyok és visszajelzések szerint (na meg persze szerintem is) jó irányba fejlődtem.

"kocsival is sokszor leszorítok másokat"

"Ököllel b_szom szét a fejét bárkinek az utcán"

"Sokak csontját eltörtem már" "voltak rendőrségi ügyek is"

Ebből is látszik, hogy ha valakit mindenki utál, az általában nem ok nélkül van.

Remélem, hogy le leszel csukva minél előbb. Megérdemled.

Bárkinek szétvered a fejét az utcán, meg eltöröd a csontjait, utána meg még te nevezel másokat gyökérnek. :DD

Az ilyen emberek a legszánalmasabbak. Főleg, amikor még van pofájuk előadni, hogy "mert hát nehéz gyerekkoruk volt, brühühüü". 😂

Izomagyú ősember.

Pesszimista vagyok. Mindenkiben a rosszat látom. Nem bízok meg másokban, nem vagyok nyitott barátkozásra.

A zaklatóimhoz hasonló típusokat (népszerű, tarsaság középpontja szépfijju ; kivagyokén mivagyokén pitsa) ránézésre utálom. A népszerű pitsák voltak akik bíztatták a fiúkat a zaklatásomra. Igazi manipulátorok voltak. Akik barátnőim voltak, azokat ellenem fordították (ha nem mondanak el rólam minden privát dolgot akkor őket is szivatják stb)

A nőket általánosságba véve utálom. A kétszínű, hátbatámadó manipulátort látom bennük.