Miért nem dolgoznak az egyetemisták?

Aki dolgozik, azt lepontozzák, aki nem dolgozik, azt fel.

Társadalmi elvárás ez alapján az, hogy véletlenül se dolgozzon egyik egyetemista sem.

Érdekes.

Szerintem ha valaki megteheti, hogy egyetem alatt nem dolgozik az nem akkora baj. Tehát ha most támogatja a családja anyagilag, és még jó is a kapcsolat, akkor semmi nem indokolja. Meg még ott van ugye az ösztöndíj is.

Nekem pl egy rokonom elkezdett egyetem mellett dolgozni, de emiatt romlott az átlaga, szóval bukta az ösztöndíjat. Aztán végülis egy tárgy nem sikerült neki. Közben kapott munka ajánlatot, így úgy döntött, hogy halaszt. Aztán mire visszatért volna a sulihoz annyira változtak a követelményeknek, hogy teljesen mindent az elejéről kellett kezdenie. És amúgy a szülők tök támogatóak voltak, szóval ösztöndíjjal és a minimális családi segítséggel kijött volna jól. Így viszont csak bukott egy csomó időt, és újra kell kezdenie az egyetemet, mert bár tök jó munkája van, de ha valami miatt nem marad meg az neki, akkor egy sima érettségivel nem fog sokra menni.

Én még nem vagyok egyetemista. Viszont ha én egyszer odakerülök, muszáj lesz diákmunkát keresni, még akkor is ha lesz ösztöndíjam. Engem nem tudnak támogatni a szüleim, illetve nem is olyan jó velük a kapcsolatom. Szóval nálam nagy cél lesz, hogy hamar teljesen leváljak. Csak próbálok nem belecsúszni abba a hibába, hogy a munkát helyezem előtérbe. Illetve muszáj lesz kolisnak lennem, mivel messze lakom, és ha minden igaz az esetemben támogatják is.(a felismerhetőségem végett nem mennék bele, hogy miért van így)

Szóval igazából szerintem suli mellett csak akkor kell, vagy érdemes dolgozni, ha a szülők nem tudnak segíteni, vagy ha rossz velük a kapcsolat. Plusz igazából nyáron lehetne esetleg, az az egyetlen elég hosszú szünet, amibe nem kell tanulni. Bár nyáron pl sokan hazamennek a kissebb településre, ahol mondjuk nincs akkora lehetőség.

Nem tudom, mások hogy vannak vele, de nekem nem kunyerálni kell a pénzt a szüleimtől, hanem szívesen adják és természetesnek veszik, hogy fedezik a kiadásaimat, ameddig tanulok (nyilván nem felesleges szarságokra költök). Ha ezt nem engedhetnék meg maguknak, akkor eleve nem támogatták volna, hogy továbbtanuljak. Nem "elviselik", hogy tőlük kérek pénzt, hanem ők vállalták, hogy adnak és kitartanak mellette, ameddig tisztességesen teszem a dolgom. Biztos furcsa egyeseknek, hogy vannak, akik szeretik a gyerekeiket és felelős emberekként szaporodtak, nem csak addig kellettem nekik, ameddig járt utánam a családi pótlék.

Tök jó azokon a szakokon, ahol van lehetőség gyakornoki munkára, ahol himihumi, jelentéktelen (de legalább az illető leendő szakmájához kapcsolódó) feladatokért annyit fizetnek már egy egyetemistának is, amennyit én a leendő diplomámmal valószínűleg sosem fogok keresni. Viszont ha valakinek nincs ilyen lehetősége, akkor maradnak a szirszar diákmunkák, ahol alulfizetik, megalázzák és szétszivatják többnyire kőkemény fizikai munkáért cserélve. Megértem, ha valakinek qrvára nincs kedve árufeltöltőnek menni, raktárban pakolászni vagy gyárban a szalag mellett állni, ha egyébként ennek köze nincs a leendő szakmájához, mert mondjuk történelemtanár lesz és nincs is rászorulva, mert a szüleitől és esetleg ösztöndíjakból kap annyi pénzt, hogy a szükségleteit fedezni tudja.

Már nagyon régen nem vagyok egyetemista és nem tudom, hogy ez most hogy van, de amikor az voltam, akkor gyakorlatilag lehetetlen volt munkát vállalni, mert a diákmunkákat úgy hirdették meg, hogy minimum 3 egymás utáni napon vállalni kellett a munkát és egy nap minimum 4 órát dolgozni kellett.

Nekem olyan volt az órarendem, hogy az összes hétköznap voltak óráim elszórva, reggel, délben, este is, tehát nem volt 4 óra szabadidőm nap közben egyszer sem. Az előadások közt 1-2, esetleg 3 óra szünet volt, és annak az időnek is elment egy része azzal, hogy át kellett menni az egyik épületből a másikba, ami volt hogy a város másik végében volt, tehát kb. fél óra volt az utazás oda és fél óra vissza. Ergó a 3 órás üres időből elment 1 óra az utazásra, máris csak 2 óra maradt. Tehát se 4 óra szünetem nem volt hétköznaponként, amikor el tudtam volna menni dolgozni, se pedig 3 egymás utáni napom nem volt, mert csak a hétvégéim voltak szabadok. Kizárólag szombat-vasárnapra pedig nem adtak munkát sehol, hiába kerestem. :(

Csak azok tudtak elmenni dolgozni, akik olyan mázlisták voltak, hogy az órarendjükben csak hétfőtől szerdáig voltak órák, a csütörök és pénteki napjaik pedig szabadok voltak. Sajnos a mi szakunkon a tanárok kötelező órákat raktak csütörtökre és péntekre is, amiket se áthelyezni nem lehetett, se lógni nem lehetett róluk, hiszen névsor volt, és nem vizsgázhattál, ha háromnál többször hiányoztál egy félévben.

Nem tudom, miért divat ekézni a BTK-t, de nekem a BTK-s ismerősöm éjszakába nyúlóan olvasta a kötelező irodalmat, míg én bulizgattam, mert az én tárgyaimat csak meg kellett érteni :D

Minden egyetemista eldönti magának, hogy dolgozzon-e vagy nem. Akit tudnak a szülők támogatni, az nem dolgozik, akit nem, az meg dolgozik. Függ attól, hogy kap-e otthonról támogatást, mennyit, elég-e az neki, tud-e mellette tanulni, mennyi idő kell neki a tanuláshoz, milyen az egyetemi időbeosztása stb.

Én pl. még nyáron is az egyetemi laborban csináltam a szakdolgozatomhoz a kísérleteket, volt, hogy a labor sarkában lévő fotelben aludtam, mert éjszaka 3 óránként mérnem kellett, vagy ha nem a saját projektemet csináltam, akkor épp nyári gyakorlatn vagy terepgyakorlaton kellett részt vennem, szóval nem semmittevésből állt a nyaram, mégse kerestem vele pénzt.

Szerencsére nekem a szüleim megengedhették, hogy támogassanak, míg én tanulok, így én csak ilyen alkalmi dolgokból kerestem némi pénzt, hogy korrepetálás, fordítás, szakdolgozat lektorálás, másoknak csináltam beszámolókat meg beadandókat ilyenek.

A diákmunkák beosztása egyáltalán nem volt jó nekem és sok csoporttársamnak se, hála az idióta órarendünknek, ami az egész karunkon rendszerszintű probléma volt, aki tőlünk dolgozott, az csak éjszaka tudott menni, de éjszakázni én nem akartam, mert annyira ismerem magam, hogy tudjam, hogy ha nem pihenek jól, akkor tanulni se fogok tudni rendesen.

Sose kellett kérnem a szüleimtől, természetesnek vették, hogy ha tudnak, akkor segítenek addig, amíg nincs saját teljes munkaidős állásom. Megjegyzem, ha most elveszteném a munkámat, ugyanúgy igyekeznének segíteni és én is ugyanezt csinálnám, ha nekem lenne gyerekem.

Másrészt meg úgy voltam vele, hogy ha a szüleim szívesen segítenek, akkor én nem fogom szétdolgozni az agyamat meg kimerülésig felváltva dolgozni meg tanulni, fogok én dolgozni még eleget az életben, ha legalább egyetem alatt van egy kis szabadidőm, akkor azt igyekszem kiélvezni.

Az én szüleim mindig azt mondták, hogy ők most megengedhetik maguknak, hogy támogassanak a tanulmányaimban. Később nem tehetik majd meg, hogy nagyobb összegekkel támogassák a saját javaim megszerzését, így inkább alapozzam meg a jövőmet, teremtsek jó esélyt magamnak arra, hogy ez könnyen menjen majd önerőből.

Most, közel 10 évvel később én azt gondolom ez alapvetően egy jó taktika. Támogattak, ami szintén pénzbe került, de arra neveltek ezzel, hogy meg kell dolgoznom a céljaimét, javaimért. Szóval pénz, pénz, de nem mindegy, hogy azt a pénzt mire fordítják. Én is így fogom nevelni a gyerekeimet. Nem leszek rest pénzt áldozni az életük megalapozására, az oktatásukra, de arra igen, hogy hatalmas ajándékokat tegyek alájuk, amiért a kisujjukat sem kellett mozdítaniuk. Inkább hozzásegítem őket, hogy könnyebben megtudják szerezni ezeket maguknak.

Egyébként dolgoztam olykor nyaranta egy keveset és egy félévet is megpróbáltam, de akkor az ösztöndíjam bánta és mivel kb. annyit tudtam a mérnök képzés mellett munkával összeszedni, mint egy erős ösztöndíj, ezért inkább a jó teljesítményre törekedtem a suliban.

Volt ugyan ösztöndíjam tehát, de a szüleim erre is azt mondták, hogy inkább tegyem félre. Ennek köszönhető, hogy amikor pl. végleg kirepültem és 200 km-re költöztem, nem volt szükségem anyagi támogatásra már, mert volt egy kis megtakarításom az induláshoz.

Én ezt nem érzem cikinek. Sokaktól megkaptam már az életem folyamán, hogy "persze, neked könnyű". Csak bólintok és nem ülök fel erre a lóra.